Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lakásból nem tűnő szag

Sven32
Létrehozva: 2019. október 9. 08:40

Sziasztok!Egy kis segítséget szeretnék kérni, láttam van pár oldal ezzel kapcsolatban, de nálam semmi sem vált be.Egy éve lett felújítva a lakás és új bútorok kerültek bele.A bútorok többször ki lettek mosva,"prontozva", télen is szellőztettünk és tavasszal, nyáron végig nyitva voltak az ablakok,az erkély.Azonban az előszobából,ami egy vékony folyosó (panel)nem tudom eltüntetni sehogy sem a felújítás szagát,belép az ember a lakásba és nem jó illat van.Próbálkoztam mindennel, vettem 4 fajta illatosítót,de ezeknek 1percig van illatuk,amíg elnyomják utána mintha soha nem is lett volna semmi.Vettem pálcikásat, annak egyáltalán semmi illata sem volt,vettem zseléset ugyanez a helyzet,vettem automata légfrissitőt 2 fajtát, kifújja megfulladsz majd utána semmi, régen elektromosat,de ezeknek alapból is rettenetesen rossz illata van,  az óceán,jázmin és levendula illatok,stb. mint olyan, mint a wc légfrissítők.


A kérdésem az lenne, tudtok-e olyan megoldást, amitől egész nap jó illat van a lakásban?(mint amikor kiteregetem a ruhákat, akkor egész nap isteni illat van, az egész lakásban). 


Köszönöm

  1. 2019. október 19. 01:335.

    Tiszta, fehe'r vakolattal teljesen bevakolni  az  osszes  falakat,  a  plafont.    A   fa-parkette  helyet  ko"-padlot  betenni  !!!

  2. 2019. október 18. 07:024.

    Szia. Fustolot próbáltad? Jó minőségű kell venni, nekem a nag champa vált be, olyan 600 Ft körül van egy csomag, napi 1 elfustolsz és olyan jó illat lesz. 

  3. 2019. október 14. 11:333.

    Köszönöm szépen!Erről még nem is hallottam soha, utána nézek.

    előzmény:
    95dorika (2)
    2019-10-10  13:27
  4. 2019. október 10. 13:272.

    Nálunk az ózon gép vált be. Igaz, nem szabad bent tartózkodni mikor működik, majd alaposan ki kell szellőztetni a lakást, de teljesen megszűnt minden szag ami volt. Hetente egyszer használom és nagyon jó levegő van a lakásban, érezni, hogy teljesen felfrissíti a levegőt és az a friss eső utáni illat van utána.

Címlap

top