Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nem tudok ismerkedni

malivi34
Létrehozva: 2019. október 27. 14:30

Sziasztok!


Segítséget szeretnék kérni.


Lehet, hogy ezt szégyellni kellene, de nem szégyellem bevallani. 27 éves vagyok (lassan 28) és még nem volt párkapcsolatom.


Nincsenek barátaim sem. Elképesztően visszahúzódó természetem van. Már az iskolában is egyedül voltam, barátaim/barátnőim nem voltak, amit akkor nem is bántam mert jól elvoltam egyedül. Annak örültem igazán, ha magamra hagytak és ellehettem egyedül. A felnőttek bíztattak, hogy majd a főiskolán másképp lesz, de nem így lett. Ott sem sikerült barátkoznom, vagy ismerkednem, részben azért, mert lekötött a tanulás, részben pedig azért, mert nem tudtam kibújni a burokból amit magam köré építettem az évek során. Sokszor megfordult a fejemben, hogy talán szociális fóbiám lehet, de nincs erről diagnózisom.


A főiskolának vége, én pedig jelenleg munkát keresek, de egyelőre nem találok. Egyedül vagyok otthon és magányosnak érzem magam. Mint mondtam kapcsolatom sosem volt, fogalmam sincs, hogy ez mit takar, ebben a korban pedig úgy érzem, hogy már rengeteg mindenről lemaradtam, amit pótolni nem igazán lehet. Nem járok sehova és úgy érzem eliramlik az élet, én pedig nem haladok, nem élek. A visszahúzódó természetem miatt lehetetlen volt, hogy bárkivel kapcsolatot létesítsek. Az sem segít, hogy rendkívül csúnya vagyok, így a férfiak nem környékeznek meg.


Az lenne a kérdésem, hogy ha ismerkedni szeretnék akkor azt hogyan tehetném meg? Társkeresőt nem szeretnék használni, mert nagyon rossz tapasztalataim vannak vele és egyébként is ha még az ismerkedést is az interneten keresztül intézném akkor még inkább bezárkóznék és nem mernék "kimenni" az életbe. Sportban nem vagyok jó, így semmilyen edzésre nem járok. Szórakozóhelyekre nem szeretek és nem is mernék járni. 


Kérdésem, hogy milyen helyek vannak, ahol ismerkedni lehet? Tudom, hogy furcsa kérdés, de egyszerűen nem tudom hol/hogyan tehetném meg. Már az is segítene, ha legalább barátnőt, ismerőst sikerülne szereznem, hiszen túlzás nélkül állítom, hogy senkim nincs, így nincs aki elhívjon valahova. Nem tudom, hogyan lehetne ismerkedni. Be kellene iratkoznom valahova?


Ha bárkit tud bármilyen tanácsot adni ismerkedésre, azt nagyon szívesen venném. Előre is köszönöm.


 


 


 


 


 


 


 

  1. 2019. október 28. 23:4926.

    "azért még nekem sem mindegy, hogy kivel vagyok együtt" - írtad


    Pontosabban ez senkinek sem mindegy és szerintem nem "együtt kell lenni", hanem randizni kell, aztán eljegyezni egymást és összeházasodni.


    Együtt legyen a paprikáskrumpliban a krumpli és a kolbászkarikák. Az emberek inkább családban éljenek.

    előzmény:
    malivi34 (25)
    2019-10-28  23:26
  2. 2019. október 28. 23:2625.

    Köszönöm! Mindenképpen megnézem az oldalt.


    A "férfit szerezni" nyilván csak szófordulat, azért még nekem sem mindegy, hogy kivel vagyok együtt. Ha nincs meg az érzés, akkor nem fogok senkivel együtt lenni, csak hogy legyen valakim. De persze próbálkoznom kell.


     

    előzmény:
    RókaÚr (24)
    2019-10-28  23:03
  3. 2019. október 28. 23:0324.

    Párkereső alkalmak.: https://www.haromkiralyfi.hu/parkereso


    Pár éve voltam egy alkalmukon, Budapesten vannak zömében, minimális a szervezéshez szükséges költsége volt (pl. libegő jegy, kisvasút jegy, stb...).


    A társaság jó volt, több emberrel sikerült beszélgetnem. Tudom, visszarettenthet, hogy ez részben "állami" kötődésű alapítvány.


    Ja és egyáltalán nem arról szólt, hogy kimondottan és rögtön itt ismerkedni kell, vagy kellene, hanem azzal beszélgettél, akivel akartál, volt egy közös program, csomó fiatal és kevésé fiatal férfi és nő. A végén, még táncolhatott is az aki akart.


    Ha másban nem, de esetleg abban segít, hogy kicsit lazábban fogja fel az ember és ne görcsöljön ezen annyit. Nyilván nagy dolgokat egy ilyen pár tucat fős rendezvénytől nem szabad elvárni, hogy majd ott lesz a nagy Ő.


    ui.: Mind a párkapcsolat, mind a munkahely kérdéskör sajnos egy-egy nagyon nehéz téma.


    Az önkéntes munka jó ötlet, de olyan önkéntes munkát érdemes szerintem keresni, amit tényleg örömmel végzel ingyen, amit élvezel és hasznosnak gondolod. Én mostanság kicsit úgy érzem, hogy az önkéntességen keresztül esetleg vezethet az út egy korrekt munkahelyig.


    Még egy tanács, önkéntes, nem csak az állam bácsi által megjelölt -zömében EU pénzekből élő- köz"hasznú" alapítványoknál lehetsz, hanem bárhol, csak nem fognak regisztrálni. De a regisztráció sem jár túl sok előnnyel...


    Továbbá, nem a "fogni valakit" dolgon kell legyen a hangsúly, hanem a kölcsönös szerelmen egy induló párkapcsolatnál, én úgy gondolom.


    A "fogtam valakit", az nem párkapcsolat, napjainkban tízezrek élnek így évekig, akár a házasság gondolatának felvetődése nélkül, de összeköltözve.


    Ők is elszúrnak szép éveket az életükből.

    előzmény:
    malivi34 (22)
    2019-10-28  22:35
  4. 2019. október 28. 22:4223.

    Köszönöm a kedves szavaidat! Hát igen, van akivel nem lehet értelmesen diskurálni. 


    Kozmetikus még nem jutott eszembe, de lehet, hogy rászánom magam. Igen, tudom, hogy sok híres ember is "érdekesen" nézne ki smink nélkül. Én sose sminkeltem, 1x kipróbáltam, de valahogy úgy éreztem nem vagyok önmagam és kényelmetlen is volt. Lehet megszokás kérdése, de engem sosem vonzott. Lehet, hogy ezért is volt nehéz barátságokat kötnöm az évek során mert sok szempontból én annyira más vagyok mint a többi lány. Sosem érdekeltek az ilyen "csajos" dolgok, mint sminkelés, ruhavásárlás. Ehhez hozzájön még a visszahúzódó természetem, és nem csoda, hogy egyedül maradtam. De próbálok majd változtani, és keresni valamilyen csoportot, ahol elfogadnak. Remélem találok valamit.


    Még egyszer köszönöm, hogy ilyen normálisan írtál! Jól estek a szavaid:)

    előzmény:
    edoa (20)
    2019-10-28  22:10
  5. 2019. október 28. 22:3522.

    Hát igen, lehet, hogy kénytelen leszek rászánni magam a sminkelésre. Eddig nem akartam, mert természetes akartam maradni, de úgy tűnik nem lesz más választásom, ha férfit akarok szerezni. Bár egyelőre megelégednék azzal is, ha egyáltalán sikerülne bárkivel (férfival, nővel) kapcsolatot kialakítani. Buliba nem tudom sajnos magamat meghívatni, mivel nincs aki elhívjon, de majd megpróbálok valamilyen csoportba vagy tanfolyamra beiratkozni. Csak sajnos ezt sem lehet mértéktelenül, mivel az anyagi helyzetem miatt korlátozva vagyok. Ha lenne stabil munkahelyem, lehet, hogy könnyebben megengedhetném magamnak, de egyelőre az álláskeresés is sikertelen. 


    Köszönöm a választ és a tanácsot:)

    előzmény:
    Nikita 666 (17)
    2019-10-28  20:43
  6. 2019. október 28. 22:2921.

    "Férfiszemmel senki sem csúnya". Érdekes, nekem eddig legtöbbször férfiak mondták, hogy csúnya vagyok (lehet, hogy nők is, csak ők a hátam mögött). A probléma az előnytelen külsőm és a visszahúzódó természetem együttvéve. 


    Tényleg nehezen megyek ki otthonról, ha pedig mégis társaságba kerülök, ott egyszerűen leblokkolok, nem tudom kinek mit kéne mondani. Egy beszélgető társasághoz nem merek odamenni, mert félek, hogy zavarnék. Ha valaki odajön beszélgetni, akkor egy darabig jól megy, de utána jön a kínos csönd. Nem tudom mit kellene mondanom. Lehetséges, hogy szociális fóbiám van, de még a telefonálás is nehezen megy. Ha valakit fel kell hívnom, már előre ideges vagyok és aztán idegességemben a legfontosabbat felejtem el elmondani. 


    Megpróbálok keresni valamilyen helyet ahol önkénteskedhetnék. Jót tenne, meg akkor legalább csinálnék valami hasznosat.


    Köszönöm a választ:)

    előzmény:
    castaneasativa46 (16)
    2019-10-28  20:23
  7. 2019. október 28. 22:1020.

    Ne torodj veluk, latod, mennyire tavol all toluk az intelligencia, abszolut lenyegtelen a velemenyuk. 


    Az jutott meg eszembe, hogy nagyon szepen fejezed ki magad, amikor irsz, tokeletes a helyesirasod, ami azt jelenti, hogy szepen es tisztan beszelsz, a termeszetednel fogva pedig a hangod kedves es szelid. Hasznald! Legy buszke ra!


    A csunyasagodrol engem sem gyoztel meg :), ha masban nincs onbizalmad, epp ebben miert lenne? Ugye tudod, hogy a modellek, szinesznok tobbsege hogy nez ki smink es fodrasz nelkul? Mint te meg en...


    Nem baj az, ha atlagos a kinezeted, sokfelekepp lehet feltuningolni, menj fodraszhoz, kozmetikushoz es mondd nekik, hogy rajuk bizod, szerintuk mi all jol neked. En igy szoktam, mert magamtol lovesem sincs :) 

  8. 2019. október 28. 22:0319.

    A csadort csak mint alternatívát írtam a smink/plasztikai sebész/vak pasi mellé. Ha vki semmit sem hajlandó tenni magáért, akkor hogy mented meg Magától? Ezzel az erővel hajat, fogat, ruhát se mossunk, mert ha már ilyen koszolódóra terveztettünk, akkor elfogadjuk magunkat? Kösz, nem. Ha meg mégsem olyan rusnya az ember lánya, mint a bibircsókos vasorrú, akkor a saját örömére is tanuljon meg minimálisan sminkelni

    előzmény:
    Nikita 666 (18)
    2019-10-28  20:54
  9. 2019. október 28. 20:5418.

    Azt ki mondta neked, hogy a csadoros nők nem festik magukat???


    Sógornőim csadort viselnek, rengeteg festék van alatta, töméntelen ékszer, bokalánc, gyönyörű ruhák, minden van.


    ... csadoros nők nem festik magukat ... most komolyan, egy hozzá nem értő mennyi mindent nem állit halál komolyan! Miért ne festenék magukat? Ugyanolyan nők mint bárki más vallású.

    előzmény:
    Mostmáunom (14)
    2019-10-28  19:57
  10. 2019. október 28. 20:4317.

    A csador szó adott egy jó ötletet, figyelj nagyon, próbáld ki.


    Ja igen, most ne ellenkezz.


    Azt irod, menthetetlenül csúnya vagy, ezt mondták is. Nos, a csúnya relativ jelző, nekem és általában az emberek többségének az a csúnya aki szürke, teljesen hétköznapi. Lehet csúnya egy olyan nő is aki vizuálisan gyönyörű, de a viselkedése vagy a beszéd stilusa nem üti meg az alsó mércét sem. Az ilyeneket a legtöbb ember csúnyának látja. Vagy ha beleolvadnak a tömegbe.


    Régen olvastam egy igaz sztorit. Csúnya lány elment egy buliba, hórihorgas növésű, nagy orrú. De szép volt a szeme. A buliban is meghúzódott csöndben, szinte magában iszogatott. Addig ivott, amig kifestette magát, szerzett a tulajtól egy hosszú szipkát, kalapot is és azt a fejére tette, egy szines sálat tekert a nyaka köré , és azt mondta nekik: Karmen vagyok. A szemeit kiemelte a festék, és ahogyan rikitóan "felöltözött", egyénisége lett. Az ott lévő fiúk egyből körbeudvarolták, ÉSZREVETTÉK. Nem egyedül ment haza. A sztori ennyi volt, nem tudom mi lett a folytatás, de tuti hogy onnantól nem érezte magát csúnyának.


    Próbálj meg valamit kezdeni azokkal a tulajdonságokkal, amit Istentől kaptál. Érezni hogy elég határozott vagy, erre épits. Az hogy valaki kifesti önmagát az nem mindig álca. Ha egy nő ráérez és ügyesen használja a festéket, akkor az egy kifejezés lehet. Alakits ki magadnak egy stilust, a tükör előtt figyeld hogy mi az ami pozitiv döbbenetet válthat ki másokból, ami esetleg eltereli a figyelmüket a hiányosságodról (szépség). Szines ruhák, szines haj, tetoválás, sál a nyakba vagy derékra, furcsa öltözék, bizsuk, ékszerek, bármi. Ez figyelem elterelés és manipulálás, ha azt látják hogy valaki kivülről szines, akkor egyből pozitiv tulajdonságokkal ruházzák fel, és nem a tetszetős arcot keresik, hanem a személyiségedet akarják megismerni.


    Erre igy most mondhatod hogy ez távol áll tőled, de a cél érdekében talán menni fog. nem jó egyedül, az ember társas lény. Te sem szólitanád meg azt a férfit aki szótlanul megül a sarokban, habár lehet hogy épp az az illető lenne a legérdekesebb, csak félénk. Ha nem változtatsz magadon, mehetsz bármilyen társaságba, semmi sem fog változni. Ha változtatsz és ráérzel a siker izére, onnantól bárhol és bármikor képes leszel ismerkedni. Ha jól sejtem, idővel akarsz majd gyereket. Legyen ez a motiváció, férfi nélkül nincs gyerek, figyelem felhivás nélkül nincs férfi. A párkeresés egy "porondon" zajlik, és mindig azt választják ki, aki valamiben kitűnik a többi közül. Ha a szépséggel nem megy akkor használd más adottságaidat, de ne mondd hogy az nem a te stilusod amig ki nem próbáltad.


    Jön majd az év végi országos meghülyülés, ne maradj otthon. Hivasd meg magad valahová valakivel, hátha összejön az, ami egy kézműves szakkörben nehezebben menne. Egy ilyen buliban kétféle ember lézeng, akinek van párkapcsolata, vagy aki párkapcsolat reményében megy oda.

    előzmény:
    malivi34 (15)
    2019-10-28  20:07
  11. 2019. október 28. 20:2316.

    Én azért kiváncsi lennék egy 28 éves "rendkívül csúnya" hölgyre. Miből gondolod, hogy csúnya vagy?  Azt már többször boncolgattuk, hogy se csúnya, se nagyon szép nő nincs, csak olyan, aki valamilyen szempontból más, mint a többi. /Ezért teljesen értelmetlenek a szépségkirálynő választások, mert az bizony csak médiafelhajtás, és különféle üzleti szempontok szerinti "megmérettetés" semmi haszna nincs, csak erkölcsi kára./  Férfiszemmel senki sem csúnya, csak legfeljebb egyedi a külseje.


    A bizonytalan érzést szerintem az okozza, hogy keveset vagy társaságban. Ha napokig nem mozdulsz ki otthonról, még a legegyszerűbb érintkezési formák alkalmazása is gondot okozhat, tehát, ha bizonytalanul, lassabban is, de gyakorolni kell, igen önkénteskedni, vagy bármilyen olyan tevékenységet végezni, aminek NEM A PÁRKERESÉS a fő célja /az még később következik/


    A pszichológusokat én már eddig is jobbára elmarasztaltam - aminek alapja a saját esetem. Én huszon-évig jártam terápiákra, beszedtem mindenféle pasztillát, tablettát, bogyót tömegével - vagontételben, és semmiféle javulást nem tapasztaltam évtizedeken keresztül /megsúgom: 74 éves vagyok/ Azután, amikor sikerült a "betegség" okát megszüntetni /depresszió/, ha hiszitek, ha nem, egycsapásra rendbe jöttem, működtek a reflexek, kitisztult a látóhatár, megjött az önbizalmam, stb. Abbahagytam a teljesen szükségtelen pszichoterápiát, gyógyszerszedést, és lám, jól működök immáron tizenöt éve. A pszichológusok ugyanis nagyon vigyáznak arra, hogy a "beteg" betegségtudata megmaradjon. Sose érezze gyógyultnak magát. Mindíg szedjen gyógyszert, terápiázzon. /Ugyanis ez az orvosok általános érdeke/ 


    Tehát: irány a kapcsolatok fejlesztése.


  12. 2019. október 28. 20:0715.

    Ha valaki piszoknak és arrogánsnak nevez minden ok nélkül azzal nem fogok emelkedetten és cizelláltan beszélni. Az, hogy introvertált vagyok még nem jelenti, hogy hülye is. Nem kell minden eltűrnöm. Persze azt ír mindenki amit akar, csak azt nem értem, hogy egy normálisan feltett kérdésre miért nem lehet normális hangnemben, sértegetés nélkül válaszolni. Volt akinek ez sikerült, akinek nem, azzal én sem leszek kedves.


    "Ránts magadra egy csadort és irány a vadkelet". Köszönöm, hogy ismét ilyen kedvesen válaszoltál és ilyen sok hasznos tanácsot adtál. Talán megfogadom majd (ja nem). Amennyiben nem tudsz értelmesen válaszolni akkor inkább máshol osztogasd felemelő tanácsaidat. Köszi.

    előzmény:
    Mostmáunom (14)
    2019-10-28  19:57
  13. 2019. október 28. 19:5714.

    "Na eredj a fenébe. Máshol trollkodd ki magad." OK, ha ilyen emelkedetten és cizelláltan reagálsz egy NYÍLT topikban (igen, itt az a lényeg, hogy ki-ki azt válaszol amit gondol!), akkor ne szegény vakokat terheld, inkább ránts magadra egy csadort (megúsztad a sminket, sőt a plasztikát is) és irány a vadkelet - már ha telik egy repülőjegyre is... persze a stílussal is lehet bibi, szóval kicsit kedvesebben próbálj ismerkedni

    előzmény:
    malivi34 (7)
    2019-10-27  21:57
  14. 2019. október 28. 10:1613.

    Kamutopik? Mitől lenne az? Szóval ha valakinek nem tökéletes az élete, vagy vannak problémái az már kamu igaz?


    Mitől lennék piszok és arrogáns? Életedben egyetlen szót sem váltottál velem. Aki normálisan írt, annak normálisan válaszoltam.


    Mégegyszer mondom, ezúttal neked: ha nem tudsz normális választ adni, ne írj semmit. Érdekes, hogy szerinted ez egy kamutopik és mégis rászánod az időd, hogy ide írj és sértegess. Na eredj a fenébe. Máshol trollkodd ki magad. 

    előzmény:
    kekelefant (12)
    2019-10-28  00:43
  15. 2019. október 28. 00:4312.

    Megoldodott a misteri,piszok vagy es arrogans,kinek kelllene ilyen??


    Es mibol elsz.amugy????


    Kovetkezo.az allatok sem szeretnem mindenkit........

    előzmény:
    malivi34 (7)
    2019-10-27  21:57
  16. 2019. október 28. 00:3911.

    hogy miyen igazad van!!!!


    e ez kamutopik,es milyem hosszu.....

    előzmény:
    Mostmáunom (5)
    2019-10-27  21:20
  17. 2019. október 27. 23:4810.

    Köszönöm a javaslatokat! Igen, én is gondolkodtam már ilyenen, főleg azon, hogy például állatmenhelyre mehetnék önkénteskedni. Nagyon szeretem az állatokat és szeretek velük foglalkozni. Meg akkor legalább elfoglalhatnám magam valamivel. Próbáltam már ilyen helyeket nézegetni, de még majd próbálok ezután is. Köszönöm a válaszod:)

    előzmény:
    edoa (9)
    2019-10-27  23:15
  18. 2019. október 27. 23:159.

    Meg csak annyit, hogy az onkenteskedes is nagyon jo lenne. Peldaul egy korhazban meset olvasni a gyerekeknek. Nagyon hasznos lenne, amit csinalnal, hasznosnak is erezned magad, jot tenne az onbizalmadnak. 


    Es ha ezekbe belefogsz, de nem indul konnyen, csak mondogasd magadnak: csak az nem hibazik, aki nem csinal semmit... 

  19. 2019. október 27. 23:068.

    Onmagaban az, hogy introvertalt vagy, nem problema, ezek az emberek altalaban szerenyek, melyerzesuek, empatikusak, jo megfigyelok es bolcsek. 


    Talalnod kell egy csoportot, ahol azzal foglalkoznak, ami teged erdekel: madarak, tortak, foltvarras, allatok, joga, barmi. Manapsag annyi kozul lehet valasztani.


    Ott pedig meg kell tanulnod egyreszt beszelni, masreszt ugy csinalni, mintha erdekelne, amit a masik mond. Az emberek tobbsege ugyanis imad beszelni es azt meg jobban, ha van ehhez hallgatosaga. 


    A legegyszerubb, ha azt mondod el kezdesnek, amit gondolsz. Peldaul ha elmesz egy csoportba, mondjuk egy fazekas muhelybe, azt mondod a melletted allonak: eleg hulyen erzem magam, nehezen tudtam ravenni magam, hogy eljojjek, tudod, elso alkalom idegen helyen... Erre mindenki azt mondja, igen, hogyne tudnam, ez a legnehezebb, stb, ezt senki nem hagyja szo nelkul. Vagy barmi mast, ami epp eszedbe jut. Ne gondold azt, hogy ott barki elvarna toled valamit, hogy mit kellene mondanod, igy aztan csak mondd az igazat. Es kerdezz batran. Az emberek szeretik, ha kerdeznek toluk, hisz akkor megmutathatjuk, milyen okosak vagyunk :)


     

  20. 2019. október 27. 21:577.

    Én már régen kibékültem magammal, csupán megállapítottam egy tényt. Sminkelni is pontosan azért nem szoktam, mert már elfogadtam az arcomat olyannak amilyen és nem akarom másnak mutatni magamat, mint amilyen vagyok.


    Éhenhalás miatt egyelőre nem kell aggódnom, majd ha kell akkor azzal foglalkozom. Egyébként pedig semmi szükség erre a stílusra. Normális hangnemben tettem fel egy kérdést, ha nem tudsz normális választ adni, inkább ne adj semmilyet. Köszi.

    előzmény:
    Mostmáunom (5)
    2019-10-27  21:20
  21. 2019. október 27. 21:546.

    Mitől vagyok fura? Attól, hogy introvertáltabb vagyok az átlagnál, vagy attól, hogy nehezebben megy az ismerkedés? Vagy másra gondoltál?

    előzmény:
    Kövesdiági (4)
    2019-10-27  18:06
  22. 2019. október 27. 21:205.

    Egyedül ÉS munka nélkül először az éhenhalás miatt aggódnék, majd igenis nekiesnék a sminkelésnek - legalább a munkakeresésnél hasznos lesz. Ha pedig nem tudsz saját magaddal kibékülni (így másnak is nehéz lesz), irány a vakok intézete önkénteskedni:-( /Persze ha halálosan introvertált vagy, azon Csernus sem segít.../

  23. 2019. október 27. 18:064.

    Furcsa ember vagy....


    Ha nincs munkád  - akkor tanulj még valamit....azzal legalább elfoglalod magad, sőt..."hivatalból" jársz majd emberek közé  .  Nézz rájuk, köszönj, mosolyogj....hátha valaki visszamosolyog, visszaköszön neked......, aztán kérdezd meg, HOGY VAN?   vagy dicsérd meg a ruháját vagy a frizuráját....Ilyen egyszerű....

  24. 2019. október 27. 16:593.

    Próbálok pozitív lenni, de azt gondolom az, hogy csúnya vagyok egy objektív tény. Annyian és annyiszor mondták már, hogy ha akarnám sem tudnám szépnek látni magam. A külsőm, kombinálva a visszahúzódó természetemmel nem segít sajnos.


    Pszichológushoz is jártam közel 1 évig, hogy valahogy segítsen fejleszteni az önbizalmamat. Jólesett, hogy van valaki akivel beszélgethetek, de amióta vége lett azóta újból ott tartok mint az elején. Tehát hosszú távon nem segített.


    Sminkelni soha nem akartam, mivel azt érzem nem vagyok önmagam, amikor rajtam van. De ha muszáj akkor lehet, hogy rákényszerülök majd. Sajnos eddig senki sehol nem szólított le (főiskolán se és máshol se). Amióta nem járok sehova, azóta pedig szinte reménytelen a helyzetem.


     

    előzmény:
    Nikita 666 (2)
    2019-10-27  15:50
  25. 2019. október 27. 15:502.

    Az első és legfontosabb, hogy önmagadról ne mondj, ne gondolj negativumot.


    Ha önmagadat rendkivűl csúnyának tartod, akkor milyen jogon várod el, hogy valaki szépnek lásson? A szépség belülről fakad, amikor önmagaddal elégedett vagy. Ha a félelem érződik rajtad, akkor senki nem fog megszólitani. Öltözék, smink, testtartás, tisztaság, elég ezeken változtatni és jó véleménnyel lenni önmagadról ahhoz, hogy mások megszólitsanak. Ha ezek megvannak, akkor bárhol lehet ismerkedni, akinek felkelted az érdeklődését az megszólit.

Címlap

top