Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gipsz levetel után

Barbiboni
Létrehozva: 2019. október 30. 17:39

Sziasztok.


Kislányomnak szeptember 29-én eltört a comb csontja, hála istennek nem kellett műteni mert egy nagyon pici surlodó törese volt. 4 hétig fekvő gipsz volt rajta., de 2 napja levetttek és azóta nem mer rá állni nagyon fél, a sarkát nagyon nehezen le teszi és úgy kicsit rá áll ha fogom a kezét. Voltam vele gyógytornásznál a mai nap ő azt mondta az izmainak semmi baja szépen gyógyult a lába csupán a félelmet kell lekuzdenie. Kinek volt hasonló tapasztalata a gyerekével? 4 éves a kislányom és nem tudom hogy batoritsam, hogy minél hamarabb lábra álljon. Már szinte mindent mondtam neki ami az eszembe jutott 

  1. 2019. október 31. 10:518.

    Ha kicsit már bemozdult, hajlitja, akkor próbáld ki azt, hogy az ágy szélére ülteted, alul végig támasztod a kezeddel a lábát, és mondd neki hogy nyugodtan tegye a lábát a kezedre, teljes súlyával. Ha érzed hogy a lába súlyát már te tartod és nem izomból emeli, akkor nagyon óvatosan, finoman l, de mozgasd a lábát le és fel, de tényleg csak apránként. Ez igy fájdalommentesen nyújtja és hajlitja a lábát. Észre fogod venni hogy pár nap alatt egyre nagyobb szögben. Ha fekve hajlitjátok, fájdalmasabb, nem fogja engedni. Fekve azt lehet még, hogy miközben TV-zik, a lába alá tegyél kispárnát vagy összetekert törölközőt. Ahogy birja, egyre magasabbra tudod igy polcolni. Ahogy jobban elkezd behajlani a lába, majd rá mer állni rendesen.


    Etess vele izomlazitókat: B vitaminok, magnézium --- rizs, banán ...

    előzmény:
    Barbiboni (5)
    2019-10-30  19:35
  2. 2019. október 30. 19:397.

    Mindenképp elviszem majd én sajnos nem tudok oda menni csak a férjem de vele menni fog. 

    előzmény:
    Zsánna (2)
    2019-10-30  19:13
  3. 2019. október 30. 19:396.

    Igen tudom hidd el több orvossal is konzultaltam akik azt mondták hogy a félelem miatt nem akar rá lépni csak mert az izmai rendben vannak. Több rtg is készült a csontrol és jónak mondják az orvosok. Bár azt hozza kell tennem, hogy a baleseti kórházba orvosok nem nagyon akarnak sok információt kiadni hiába kérdezi az ember, az orvos már óvodaba is küldené. Bízom benne hogy pár nap múlva elmul a félelme és akkor rá áll 

    előzmény:
    castaneasativa46 (3)
    2019-10-30  19:18
  4. 2019. október 30. 19:355.

    Köszönöm szépen nem erőltetem neki csak az izmok miatt szeretném ha elkezdenie legalább megallni de ma már jobb mint tegnap mert már legalább hajlitja a gyogytorna óta fekve a lábát 

    előzmény:
    Nikita 666 (4)
    2019-10-30  19:26
  5. 2019. október 30. 19:264.

    Hagyd, egyszer majd el fogja felejteni, és rááll. Valami majd elvonja a figyelmét. Ne erőltesd, görcsösebb lesz, és úgy fogja érezni hogy olyasmit vársz el tőle, amit nem tud teljesiteni.


    Én pár hete szabadultam meg a gipsztől, hidd el hogy rossz érzés ráállni utána még felnőttnek is. Lehet hogy irtelen fog ráállni valami miatt, lehet hogy majd apránként. Próbáld meg az Alpesi izomlazitó krémet, kellemesen hűs. A forró fürdő, forró viz tényleg jó, azt is csináld.

  6. 2019. október 30. 19:183.

    Ez kőkeményen az az eset, amikor nem a Fórum hallgatóságát kell megkérdezni, mert egy négyéves gyerek csonttörése kemény dió. Annyit azért megkockáztatnék, hogy a fekvő gipsz után járó gipsznek kellene következnie - függetlenül attól, hogy "pici" az a törés, vagy nagyobb, mert a törés az törés!


    A sebészorvos véleménye döntő. /Persze csonttörésnél általában nemigen sérülnek komolyabban az izmok, csak a mozgatás hiányában sorvadnak. Ezért fontos általában a mihamarábbi torna, de hangsúlyozom, csak az orvos engedélyével, hozzájárulásával, és felelősségére!/

  7. 2019. október 30. 19:132.

    Vidd el a kicsit langyos termálvízbe, ahol kellemesen érzi magát, nem hideg, nem meleg, és fájdalommentesen átmozgathatja a letapadt izmait, nem terheli a teste súlyával.


    Fájdalommentesen erősödik vissza, és egyszer csak automatikusan újra használja.

Címlap

top