Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Férfit visszahódítani

DAncsa1
Létrehozva: 2005. március 25. 21:08
Hasonló témában indult topic, mégis azt kérem, hogy olyan emberek szóljanak hozzá a topichoz, akik voltak pro/kontra ilyen helyzetben.
A történetünk röviden:
A férjemmel 1 évnyi ismeretség után házasodtunk össze. Szerelmünk nagy volt, éltünk mint hal a vízben, semmiféle krízishelyzeten nem estünk át. Szinte rögtön teherbe is estem, aminek gyümölcse most 2,5 éves. Amikor ő született, kiköltöztünk egy nagyváros melletti kisvárosba. Igazából én ezt nem akartam, de a férjem teljesen "beleszeretett" a környékbe, házba, igazából nem tudtam meggyőzni, hogy nem nekünk való ez az élet, s mert az ő boldogságát is szem előtt tartottam, hát megvettük a házat, ahol kb 4 hónap alatt már ő is rájött, hogy ez nem nekünk való. A picivel teljesen elmagányosodtam. A barátaink, rokonaink, családtagjaink tőlünk 75 kmnyire laktak. Kint nem találtunk magunknak őszinte mély barátokat. Ez olyan kisváros, ahol gyerekeknek még egy játszótér sincs, kínomban kéretzkedtem be az oviba, hogy egy picit gyerekek között legyen a kisgyerekünk. A férjem -még így is elfogaható időben- este 19h körül járt haza. Egy ideig még velünk töltött egy kis időt, de mivel nem nagyon tudott mit kezdeni egy párhónapos csecsemővel, az én unalmas szoptatás-etetés-mosás-vasalás történeteim meg nem nagyon kötötték le, hát elhúzódott a dolgozó szobájába. Sokszor éjfélig is ott volt. Egyre rosszabbul éreztem magam. Nem csak egyfajta depressziós hangulat kezdett el bennem dolgozni, hanem már az is fájt, hogy miért nem foglalkozik a gyerekkel. Ahogy teltek múltak a hetek, ez a két érzés egyre nagyobb dühöt és elkeseredettséget váltott ki bennem. A végén már semmi nem volt jó, a férjem meg nem értette, hogy miért nem örülök a szép háznak, autónak a gyönyörű kisbabának. Sajnos nagyon sokszor elbeszéltünk egymás mellett házasságunk 3 éve alatt. Mondtam neki, hogy mi a baj, de ő csak az első évben mutatott megértést. Felajánlotta, hogy adjuk akkor el a házat és menjünk vissza a nagyvárosba. Ezek után meghírdettük a házat, de persze nem kellett ősszel már senkinek sem. A problémák pedig maradtak, de inkább mélyültek. Ha vitára, vagy veszkedésre került a sor, tulképp egyszer sem jutottunk kompromisszumra, csak valahogy a végén egyikünk, vagy másikunk feladta, abbahagytuk a vitát. Tavaly tavasszal azt mondta a férjem, hogy mi lenne, ha megszoknánk a házat. Persze, nem a házzal a körülményekkel volt gond. Mielőtt megismerkedtünk mindig jártunk társaságba, moziba, színházba stb. A gyerek születése után ez = 0-val. A hétvégén végre menni akartam, a férjem meg nem, mert ő egyész héten megy, meg különben is baromi messze van a város egy kis csecsemővel. A férjem egyre inkább elkülönült tőlünk. Amit nem is csodálok. Kinek van kedve hazatérni egy kedvtelen feleséghez. Aztán miután láttam, hogy a férjem nem nagyon foglalkozik semmivel ami itthon van, hát én is belekezdtem egy hobby-ba, tulképp egymás melletti szobában töltöttük az időnk nagyrészét... folytatom.
  1. 2018. július 27. 20:23311.

    Egy filozófus veszett el benned...

    előzmény:
    Sheriff-2 (310)
    2018-07-20  15:18
  2. 2018. július 20. 15:18310.

    Élvezzük az életet,mert csak egyszer élünk.De ha jól csináljuk,egyszer elég is.


    A nők és a macskák azt csinálnak ami éppen jól esik nekik,de a kutyáknak először meg kell nyugodni,jól átgondolni,hozzászokni az ötlethez.

  3. 2018. július 20. 15:09309.

    Egyszerűen összefoglalva,a nők és férfiak továbbra is marakodnak,azért mert nem egyforma a céljuk.


    A nők férfiakat akarnak,a férfiak pedig nőket.

    idézet:
    Sheriff-2 (308)
    2018-07-20 15:07:39

    A töbi variációt pedig most kihagyom.

    előzmény:
    Sheriff-2 (308)
    2018-07-20  15:07
  4. 2018. július 20. 15:07308.

    Egyszerűen összefoglalva,a nők és férfiak továbbra is marakodnak,azért mert nem egyforma a céljuk.


    A nők férfiakat akarnak,a férfiak pedig nőket.

  5. 2018. július 20. 15:01307.

    Szia,


    Mivel feltámasztottad,megint él a topick.


    Van egy régi/híres szólás/mondás,miszerint ne úgy neveld a gyerekeidet ahogyan téged neveltek,mert ők egy másik időb/ben/re születtek.


    Ez a topick olyan régi,hogy rövidesen a T.I.-nak a lányával is előfordulhat a leírt történet,mert Ő már egy másik generáció.(tisztában vagyok azzal hogy a generáció is változott,ami régen kb.20 év volt,az ma 25 körűl van.)


    Syerintem kérdezz itt,de pl. hüjepicsa már nem fog válaszolni,úgy mint azt a 10.hsz-ben tette.Gondolom én,közben a mi véleményünk is változott.


    Milyen sokat változott az élet az utóbbi 15 évben?Az egyik példa rá az okos telefon.

    előzmény:
    szuszuka02 (305)
    2018-07-20  12:49
  6. 2018. július 20. 13:10306.

    Élni él, bár egyes funkciók már meghaltak... privi, értesítések, szeparék...hová lettek  azok a régi szép idők...és persze fogyatkozunk is..


    előzmény:
    szuszuka02 (305)
    2018-07-20  12:49
  7. 2018. július 20. 12:49305.

    Sziasztok! Él még a topik? :) olvassa még valaki?


    Nagyon sok hasznosat olvastam itt és nekem is lenne egy csomó kérdésem tanácsom stb. :) 

  8. Torolt_felhasznalo_777791
    Torolt_felhasznalo_777791
    2007. március 20. 12:16304.
  9. Torolt_felhasznalo_388528
    Torolt_felhasznalo_388528
    2006. november 23. 19:36303.
    111111
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_163188 (1)
    2005-03-25  21:08
  10. Torolt_felhasznalo_623087
    Torolt_felhasznalo_623087
    2005. november 30. 14:55302.

    Szia!

    Ugyanebben a cipőben jártam és amikor viszaköltözött majdnem kinyírtuk egymást, mert ezt nem tudod kitörölni az életedből. Alig várod majd hogy elmenjen csak most Te fogod neki mondani.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_163188 (3)
    2005-03-25  21:36

Címlap

top