Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2019. december 12. 05:10285501.

    Szervusz Borsom! Én  4 kor ébredtem . Bizony nekünk már nem jó későn enni. Én is korán szoktam főzni ha Timi 6 kor elmegy felkelek be gyűjtők és hozza kezdek főzni addig leég letudott zárni a fűtést . Ha nem figyelek rá ellobban és nem lesz meleg. Már tudom mikor lehet biztonságosan elzárni. Ma nem fuvarozok elrendezek egy adagot az ólban majd nemezelni fogok.Olvasom hogy Izlandon ítéletidő van. .itt meg jön a nagy meleg bolond idő 

    előzmény:
    BORS (285500)
    2019-12-12  04:10
  2. 2019. december 12. 04:10285500.

    : - ((  Nem akart beengedni.  Jó hajnalt kívánok, ...3.38, de már fő a zeller levesem. Ugye nem vagyok normális? Azért írok most, mert nappal biztos aludni fogok. Szia Sacika, a dödöllével nagyon felizgattál. Az olyasmi mint a krumpligombóc? Tegnap ugye voltunk a Jo bácsiban. Csak módjával ettem tényleg könnyű kaját, sűlt keszeget, pár krumplival és majonézzel.A felét haza hoztam,akkora volt.Ott ez a divat, ha sok, szivesen becsomagolják. Fájt este a hasam, a késői vacsitól. Akkor azért nem tudtam elaludni. tv-ztem, hánykolódtam.Most reggelre az alhasam is fáj. Olyan érzés,  mint hajdanán, amikor erre nem jut eszembe mit is szedtünk.  Felvettem a fűzőm, de most a hasam alá tettem. Rossz az "e" betűm, biztos aláment valami. Egy kifli csücsök talán.         : - )))  Merisztin....eszembe jutott! Felvettem egy köntöst és feldobtam a levesnek valót. 


    Mindenki bánatos volt, csak én nem. Az O. nem kap szabadságot, amikor utaztunk volna. Baleset érte szegény  vezető m.társát és kómában fekszik. Együtt éreztem .Sajnáltam szegény beteget, de örülök, hogy  nem megyünk megfagyni az Északi-sarkra. Várunk, és később,  élhetőbb, melegebb helyre megyünk. Mondtam is nekik, hogy : északi fény ide, vagy oda,  én bizony megkönnyebbültem. : - )) Ez látszódott is, mert egész vacsi alatt idétlenkedtem, hülyültem. Le is fotóztak, majd küldik. 


    A régi laptopomon az "y" nem volt  jó, itt meg az -betű. Nahát. Én is kaptam szeretet csomagot: volt benne kávé, tészta, kis szaloncukor, liszt. Lencse. Nagyon könnyű volt haza hozni. Érzem a zeller illatát. Majd kicsit berántom, és kész is. A világ kincséért sem mondanák meg időben R-ék, hogy én milyen ételt főzzek karácsonyra?! Az eszem megáll. Nem szeretnék ugyanazt főzni, mint ők. Ja, ..  az itteni családom viszont kéri hogy én főzzem meg  az ünnepi töltött káposztájukat. Jaj úgy megijedtem, de persze elvállaltam. Mi lesz, ha pont most nem sikerül??  : - )


    Megyek a konyhába, nehogy odaégjen a leveském. 

    előzmény:
    Rolta (285496)
    2019-12-11  16:31
  3. 2019. december 11. 19:53285499.

    Magdikám!  Jŕnos össze vágta ugy hozom konyha kész z

    előzmény:
    harangvirag08 (285498)
    2019-12-11  19:42
  4. 2019. december 11. 19:42285498.

    Drága Borsika ...mindig megnevettetsz az a fránya radírozás ...rajtam is el kellne.


    Egyél valami finomat.Kíséletezgetek ezzel a sütéssel. Nagy próbatétel ez nekem ...aki még rendeset se nagyon tud....akkor ilyen körülményest.Sajnos " nem úri passzió" komoly oka van .....de ennek nem most van itt az ideje. Kipróbáltam a teljes kiőrlésű lisztet ....könnyebb vele dolgozni mint gondoltam.Az édesítés a ménkü drága cukorral ...nem lett olyan mint gondoltam.Holnap veszek édesítőt ....amit Erika használ.


    Saci ...bejglit mi sem sütünk ...J. rendelt.Egyszer kaptunk ...olyan finomat még nem ettem ....jó lenne ha idén is " bekopogtatnának".


    Kívánom , hogy az injekciónak legyen hatása.Milyen volt az adventi ünnepség?


    Erika  már biztosan varázsolt valami finomságot a vendégeinek .


    Julika jól kidolgozad magad. Ki fogja összevágni a fát, vagy össze tudod darabolni?Nagy munka ....de milyen jó meleg lesz tőle.


    Voltam a kórházban.Mikor haza felé jöttem már sötétedett.Gyönyörűen ki vannak világítva a házak. Hozzák A-ból a szebbnál -szebb világításokat.


    Gondolok mindenkire ...itt magamban szólok is.


    Pihenjetek ...készülődjetek ...küldjetek nekem a karácsonyi hangulatból .....mert engem megint elhagyott.

    előzmény:
    BORS (285497)
    2019-12-11  19:15
  5. 2019. december 11. 19:15285497.

    Bocsánat, hogy nem voltam, rengeteg dolgom volt. Szia Marika! Szia Mindenki!A fogászhoz is el kellett  ugrani. Még ma csak narancsot meg kenyeret ettem. Látom F.Ildikém összehúzza a szép szemöldökét,  mindig mondja, h egyek rendesen. Kavarok, mert sietek. Megyünk a Joe bácsiba vacsizni, mert az idősebb vőmnek Z.-nak, szülije van. Majd ott eszem.Marika, a mindenmentes sütiről majd én is kifaggatom Magdinkat, neki B. érzékeny sok mindenre. Tegnap lebőrradíroztam, két felől az orcámon tűzrózsák lettek. : - )) Úgy kell nekem. Bekentem alapozóval, de így is látszik. Hogy fognak vihogni a srácok rajtam. Gondolok Rátok, Mindenkire szeretettel, amikor az akármilyenes makarónit eszem,  azt ennék, mert őt nem kell rágni. : - ) Csak sipp-supp beszippantom és kész! Az Árpit én is köszöntöttem, nem voltam biztos benne. Elfelejtettem Magdinak szólni, bocsánat. Love.

    előzmény:
    Sacika44 (285492)
    2019-12-10  20:47
  6. 2019. december 11. 16:31285496.

    Szép délutánt Mindenkinek!


    Ma végre sikerült elintéznem a félévenként esedékes szurim beadását, most vittem a mérési eredményemet, nem nagy változás van az előbbihez képest. A fél év mulva esedékes látogatásomkor terápia változtatás lesz, a doktornő infúziót javasolt...Jó későn értem haza...mielőtt elmentem megfőztem az ebédet...rongyos leves , hurka..


    Ildikó csak elvégezted amit beterveztél....én más csak a szokásos  napi  takarításokat végzem el..és majd ha lemegy a sütés-főzés nagy része, akkor a konyhát kapom össze,,,


    Julika..igaz, hogy most elfáradsz, de nagyon jó lesz majd a tüzelő, mi is megbecsülünk minden apró kis hulladék fát is...aranyosak a manóid


    .Erika...biztos megoldod ügyesen a vendéglátást, bár én sem szeretem az ilyen hirtelen meglepetés vendégeket....Ha a gerinced tája javul, akkor várható, hogy a térded is javulni fog...kívánom ezt


    Magdi...Árpádban én sem vagyok biztos, de ez a téli rémlik...és a jókívánság amugy is mindig érvényes


    Szép lassan kezd összeállni a karácsonyi menű, alig van változás a sok évi hagyományoshoz képest.....Talán most annyi, hogy az ünnep előtti hétvégére vezettük be a töltöttkáposzta, bejgli ebédet.... ezt  előre hoztuk a mostani hétvégére, mert a következő már nagyon közel van karácsonyhoz....ja és nem sütök bejglit ......lányok hoznak valakitől házi sütésűt... helyette mákosguba tortát tervezek.


    Szeretnék holnap nagyobb bevásárló körútra menni, talán sikerül, mert a cipeléshez sajnos már segítség kell


    Olyan jó kis karácsonyi illat van...égnek a mécsesek, közben várjuk a "kedves nővért" azt hiszem ma jön utoljára , elköszönünk tőle  egy kis szeretet csomaggal és persze borítékkal..   Aztán az este már csak az enyém..


     


     

  7. 2019. december 11. 15:37285495.

    Kedves Erika, biztos sikerül megoldanod a vendéglátást.  Jó beszélgetést, találkozást.


    bizony én is szoktam így járni, hogy az ajtó már szinte begyógyul, mert reggel nem jön senki.


    Én már többször benéztem, de nem kell mindig az elsők között lennem.


    Délelőtt zegi járta, félig elintézve, utána beraktam a tököt sülni, ilyen finomat még nem ettem. 


    Délután fürdőszoba takarítás, még nem végeztem, még vizkőteleníteni kell, az előbb jöttem le a látráról, még vissza kell mászni, fel kell rakni amit leszedtem, na és végre lemostam a csöveket. 


    Az órámat is órákig kerestem, úgy emlékeztem vittem amikor tüzhelyet vettünk, de mégis mintha..... tudjátok mintha.


    Az előbb írt Bea képet is küldött, a kezén van, mégis a kocsiban volt, nem írta meg. 


    Elfáradtam, ..... minden nap nagyon elfáradok.  


    Julika, fuvarozás nagyon fáradságos munka, de biztos megéri. 


    Én úgy emlékszem Ilike karácsonykor szokta tartani az Árpád napot. 


    Ha mégsem.... na bumm  akár minden nap is kívánhatnánk egymásnak ilyen szépeket. Igaz? 


    Mai bölcsesség:


    Semmi sem gátolja annyira, hogy természetesek legyünk, mint az, ha természetesnek akarunk látszani.


    La Rochefoucauld


     


     

    előzmény:
    BiriBiri (285494)
    2019-12-11  15:13
  8. 2019. december 11. 15:13285494.

    Szervusztok!


    Most jöttem meg a fuvarról. ma 5 kocsival hoztam, pakoltam föl...ami leborult. Aztán újra raktam, remélem most maradandót alkottam. Ja, új helyre raktam, úgy gondoltam kiiktatom a tyúkólat de sajnos arra is szükség lesz..vagy még sem sajnos? Több lesz a tüzelőm és ez jó. majd holnap folytatom. Köszönöm az aggódást, igyekszem vigyázni magamra. Holnapra Timi főz..mára volt maradék..a maradék időmet így ütöm agyonnagy nehezen megértettem Ildi mit is akart üzenni a letöltéssel kapcsolatban. ma azt fogom nézni. 


     

  9. 2019. december 11. 15:12285493.

    Szervusztok!


     


    Mi történt? Tegnap óta senki nem járt erre.....kinyitottam az ajtót, lehet jönni.....meleg tea..... kávé vár benneteket.


     


    Nagyon mérges vagyok.......most telefonáltak a német rokonok, hogy fél óra múlva itt vannak....azt sem tudom mivel kínáljam őket....van Marlenkám, meg Stollenem (Németországból). Legalább reggel szóltak volna, két napja itt vannak...akkor tudtam volna készülni......


     


    Megkaptam a hatodik szurit, a térdem ugyanúgy fáj, de a gerincem, a hátam és a derekam kevésbé.ez is eredmény....


    Majd később jövök.......

  10. 2019. december 10. 20:47285492.

    Szervusztok!


    Köszönöm a köszöntést, de mi is nyáron tartjuk.


    Julika vigyázz a derakadra, nehogy baj legyen.Várd meg Timit.Ketten biztos könnyeben megoldjátok.


    Ildikó sok örömet az új szerzeményhez.


    Magdi sok sikert a mindenmentes sütikhez.


    Aludjatok jól.

  11. 2019. december 10. 19:30285491.

    Julika ...azért vigyázz, nehogy becsípődjön a derekad....meg hideg is van.

    előzmény:
    BiriBiri (285483)
    2019-12-10  16:48
  12. 2019. december 10. 19:27285490.

    Borsika ...milyen kicsi a világ...mikor Juditot vártam / akkor még nem volt uh/mindig mondtam ...ha lányunk lesz Judit Edit lesz a neve.Mikor aztán egy viszontagságos szülés után megérkezett és be kellett diktálni a nevet , félig eszméletlenül...   csak a Juditot mondtam.Micsoda hülye világ volt  akkor ....mintha nem ért volna rá később.

    előzmény:
    BORS (285484)
    2019-12-10  17:00
  13. 2019. december 10. 19:19285489.

    Sziasztok!


    Köszönöm a köszöntést ....de nálunk nem ma van ....hanem nyáron....ha nem tévedek Marikánál is.Igaz mikor J.  még otthon volt általában kétszer ünnepeltünk .....de az már régen volt.Ha így haladunk ...amilyen nehezen jön össze a család ...majd egyszer sem.


    Olvasom, hogy milyen mozgalmas, fárasztó napotok volt ma. Ildikém ....azt hiszem én is felmondok magamnak.Annyi hülyeséget csinálok.Nagyon rosszul alszom ...ez kihat az egész napomra.


    Küldd el a tűzhelyet a diófa alá.


    Reggel voltam a fürdőben ....jól kiáztam .Hazaérve megcsináltam a pedikűrt. Közben jött a futár a másik házhoz ...usgyi ...majd elhagytam a lábaimat.


    Délután itt volt a Gyöngyi ....ő sincs a legjobb passzban ...igaz a végén már röhögtünk ....saját magunkon.


    Borsikám ...jó lenne ha sikerrel járnál ....jó hosszú ideje zajlik már ez a történet.Lassan fájdalomdíj járna.


    A tegnapi sütésem aránylag jól sikerült.Ki fogom próbálni amit Erika ajánlott. Olyan ostoba voltam ....azon gondolkodtam Erika ,hogy tudja kiszámolni  mennyi kell...aztán rájöttem sima osztás/ szorzás  az egész .


    Befejeztem a könyvet ....lehet elkezdek egy filmet.

  14. 2019. december 10. 18:50285488.

    Szervusztok.


    Juditoknak boldog névnapot, minden jót kívánok.


    Gyorsan eltelt a mai nap, nagyon szép napsütéssel, hűvös széllel gyorsan száradtak a mosott ruhák. Volt egy kis körletrend, főztem rakottkáposztát több napra.


    Julika elképzeltem ahogy bújócskázol Magaddal, nem lehetett egyszerű, de az ügy érdekében sok mindent bevállalunk, majd vidáman emlékszel amikor rakod a csempét, ami ontja a jó meleget. Jó pihenést.


    Borsika ez a kávé löttyintés remélem nem szőnyegre loccsant, kár volt érte.


    Végre megjött az e havi utolsó csekk is, így holnap bukszaapasztó nap lesz, többszörösen is.

  15. 2019. december 10. 18:37285487.

    Jó estét. 


    Hót fáradt vagyok, de jöttem, mert ma még nagyon kevés volt a bejelentkező. 


    Ugye Borsika?  Remélem ma  eredményes volt a próba. 


    Ma mindenfélével írnám, hogy  b.... szakodtam. Ilyen csúnyán írok, beszélek. Elfáradtam nagyon. 


    délelőtt nem voltam jó, így maradtam itthon, nem mentem sehova sem,  aztán a fürdőben szerettem volna csöveket lemosni, de az is elmaradt. 


    Délelőtt kicsomagoltuk  a tűzhelyet,  és később kedvem támadt az elkezdett festeményhez. Nagyon sokáig csináltam állva végig, és aztán késszé nyilvánítottam, de mégsem, úgy döntöttem nincs kész, még tudok vele valamit csinálni. 


    Ezután kutyaetetés, ruhák bevétele, futkosás ide-oda a Wifi miatt, közben lemerült a telefonom,feldobtam ide a géphez, itt még jobban visszaesett. Aztán főztem sóskát krumplit, éppen most ettem. 


    elhatároztam felmondok magamnak, én kezdeményezek, aztán talán el is fogadom.


    Borsikám látom megjöttél. Akkor nem is kávéztál?  


    Ma én nem is tudom ittam-e délután. Kettőt szoktam, egyet kora reggel, másikat 3-ig megiszom.


     


     

  16. 2019. december 10. 17:31285486.

    Hát, ..kiborítottam egy bögre kávét. Már felpucoltam. Milyen béna vagyok, nem hiszem el. 


     

  17. 2019. december 10. 17:15285485.

    Jajj.. maradj, mesélj, irtó  jó olvasni.      Elképzeltelek és nevettem nagyot! TNagyon sokat dolgoztál,  hogy bírtad? Szép teljesítmény volt, igazán. Tetszett a ....."csak egy legény.."  : - ))


    Eszembe jutott:  hókifli, ..igen,  tuti tipp, azt nem lehet elrontani, csak talán kiszáritani?!Még spekulálok. Volna még a zserbó, ..á az sem jó, mert ..mit tudom én. Ez is diós, az ő bejglijük is diós. na eleget nyaggattalak Titeket.  Ja,  minden hó elolvadt nálunk, pedig olyan szép volt.

    előzmény:
    BiriBiri (285483)
    2019-12-10  16:48
  18. 2019. december 10. 17:00285484.

    Szia Mindenkinek.


    Szép és bölcs gondolatot hoztál Magdika. 


    Ne felejtsem: a szép nevű Juditoknak gratulálok névnapjuk alkalmán. Nagyon tetszik ez a név! Kislánykoromban a babáim vagy Juditok voltak, vagy Editek. : - ) Fiúbaba akkor még nem volt. A mamám varrta a babáimat. Voltak igen csúnyácska macijaim is.A ruhás szekrény volt a babaházam.Oda én is befértem. Pötyike, Julika..Festőművész kislányok,Ti is figyeljetek. Mesélem. Az én mamám  un. "teababákat" készített. Kalapos hölgyek voltak, virágos, csipkés nyári ernyővel, nagy krinolinos ruhában. Ez ki volt tömve alul, és divat volt a leterített ágyra tenni. Eladta őket kis aprópénzért, amiből aztán, mi gyerekek is kaptunk. Díszpárnát is tudott. Folyton járt a Zinger varrógépe. 


    A tűzhely: hát én nem szeretem a magamét sajnos ritkán csinál jó sütit. A husok megsülnek, de a tészták többnyire laposak lesznek.  Most fő igazán a fejem. Nem kell már az én bejglim, sütnek a lánykáim. Akkor én mit süssek, ami illik karácsonykor, és nem szúrom el? Talán valami gesztenyéset. Sacika, Marika, mondjátok, Ti mit süttök?  Van-e kis kukta segítőtök? 


    Ma nem főztem csak krumplit, volt ült oldalasom, Micivel azt ebédeltünk. Én a húst, ő meg a csontot.


    Voltam ülni a fogtechnikusnál, ma lila színű masszába haraptam. Citromos íze volt. Az a kedvencem. : - )))  Már annyira megszoktuk egymást, mintha "rokonok" volnánk. Ma igen jó kedve volt hálisten. Rajtam keresett egy alkatrészt, hmm mondtam: nála van. Megtalálta. Majd telefonál, ha megint kell mennem.


    Megállt az idő....semmi infom az utazásról, mert mindenki rohan, meg sajnos, kicsit le is betegedtek a drága illetékeseim.


    Erikém kiolvastam a könyvet, amit tőled kaptam, nagyon szerelmes volt. Köszönöm megint. Irtó jól állsz már az ünnepet illetőleg.


    Kívánok jó egészséget, nektek és a drága családotoknak. Jó készülődést. 

    előzmény:
    harangvirag08 (285476)
    2019-12-09  14:33
  19. 2019. december 10. 16:48285483.

    Szervusztok!


    Egy, csak egy legény volt talpon e vidéken..és ez Borsika volt


    Én már 6 kor főztem, lencse levest kolbásszal majd egész nap fát fuvaroztam Zsuzsitól. Egy hatalmas eperfát gallyaztak és annak a fáját hordjuk ár. nagyon sok, meg van a jövő évi tüzelőm. De még nagyon sok munka van vele..a legnagyobb az, hogy egy régi tyúkólban van csak hely..bedobálom  a fát és valahogy bevarázsolom magam az alacsony ajtón...felegyenesedni nem lehet, hajlott háttal rakom a fal mellett glédába. Ez még Szabó mama fája volt, a tyúkudvaron állt és a tyúkok önkiszolgálóan eszegették a földről az epret.


    Holnap is ez lenne a munka de elkezdett esni az eső..,majd meglátjuk mi lesz belőle holnapra. Nagyon nagyon elfáradtam....ha jó idő lesz a hétvégén Timi tud segíteni...az nagy segítség lesz ha ő megy be az ólba. ha látnátok hogyan megyek és jövök ,ki halálra nevetnétek magatokat.


    Most fogom letölteni a filmet...éjjel fél kettőkor felébredetem és azóta nem pihentem, megyek is...szervusztok.

    előzmény:
    BORS (285482)
    2019-12-10  08:29
  20. 2019. december 10. 08:29285482.

    Kattintottam, beköszönök, mindenkit  üdvözlök,  a drága gyengélkedő barátnőimnek mielőbbi javulást kívánok,  a családok hőseinek kitartást, türelmet. Én  előszedtem már a karácsonyfa díszeket megnézegettem. Pici a fám, csak apróságok férnek rá. Akkorák, mint a Ti  kedves kézműves szőrmanóitok.   


    A manócskák tudom Saciék műve, nagy gratula, ..nevettem is, hogy milyen poénosak. Ez is olyan anyagból van, mint a Julikáé volt? Kaptam mikulásra csokit meg pici világítós ablak díszt. Na mi is van még? Zsibbad az ujjam. Semmihez nincs türelmem, minden idegesít, teljes káosz van a fejemben, meg is néztem a horoszkópomat, (Kos) hogy mire számíthatok, ...semmi konkrét, nem segített gondolkodni. : - ((( Legyen Nektek csodás, hasznos, izgalom mentes napotok, ..az időjárás huncutkodik, ..úgy csinál, mintha Ő volna a Tavasz, de nem bedőlni ám ennek! Itt városon már szárazak a járdák, fúj a szél, a napocska is mindjárt megmutatja magát szerintem. Maradjon csak a bélelt dzseki, sapka, sőt már a kesztyűt sem árt kikészíteni. Drágáim, rátenyereltem a klaviatúrára, ..jócskán elmozdult, elnézést, ha olvasatlan itt fönt valami. Tegnap elém ugrott semmiből egy Helyesírási szabályzat, mintegy figyelmeztető jelként. Fogadok, felhívás, hogy kapjam össze magam a jövőben. : - )) Tényleg mennem kell, ..,majd beszámolok a mai nap eseményeiről később.  

    előzmény:
    harangvirag08 (285471)
    2019-12-08  15:19
  21. 2019. december 9. 20:59285481.

    Erika, örülök, hogy hat az injekció. Én azt sem bírom. 


    Legutóbb Anikónál haldokoltam az injekció után. Ott fekverésztem, mert nem tudtam haza menni. 


    A sok menetben ma is jól megfájdult a lábam, az előbb vettem ki a vízből. Kicsit használt. 


    Azt gondoltam most keresek valami édeset. Görögjoghurt gondoltam vanliliás, de hát nem azt vettem, így  tettem bele barack lekvárt. Finom, de majd égni fog a gyomrom. 


    Holnap Zegre mennék, de esik valami nyavalya eső-e vagy mi. Remélem nem fagy le. Akkor nem megyek, ha így lesz.


    Délután nagyon elszarakodtuk az időt a tűzhely vásárlással. Szinte egyfajta volt csak. Másikat néztük ki először, nem a gorenjét, de abban két db lapos tepsi volt, és a rögzitése is nagyon labilis volt.  Milliószor összehasonlítottuk a rájuk jellemzőket. végül kiderült nem is kell nézni, mert mind egyforma, ugyanazt tudja. 


    Ezért töltöttünk ott annyi időt, vártunk egy eladóra, Bea szerint az tudja a legjobban mi van, a flegmával ne beszéljünk, mert annyira  nem érdekli, hogy a kinyitott sütőajtókat is  a lábával rúgja be /mint a lovak hátrarúgott/. 


    Mikor haza jöttünk kutya ki,mi be,  később kimentem és Negro egy döglött patkányfélével a szájában sétálna be.  Nem tette le, én meg nem akartam megfogni, még eszközzel sem. Hogy az hogy került az udvarba nem tudni, mert nem a kutya fojtotta meg, és ha el is pusztult, hogy került  olyan helyre, ahol volt. Rejtély .......


    Szóval a gázszerelő intézte el a csütörtöki pecsételést és a bekötést. Ismerősei, és azt mondta elküldték, mert nem érnek rá annyi munkájuk van.  


    Szép estét, kellemes szép gondolatokat, nyugalmat, és ezekkel elaludni  az a szép. Próbáljuk meg. 


     


     

    előzmény:
    harangvirag08 (285479)
    2019-12-09  16:35
  22. 2019. december 9. 20:18285480.

    Szép estét Mindenkinek!


    Torlódnak az események....néha meg semmi sincs.


    A szombati baráti vacsora jól sikerült...minden finom volt...az az én bajom ,hogy nem szeretem a szarvas húst, azért megkóstoltam dödöllével és a szezonban először ittaunk finom, illatos forralt bort.


    Tegnap nálunk volt ünnepi ebéd...és szinte egész nap vendégjárás...ez is jó volt


    Ma délelőtt ledaráltam a sütéshez a diót...Délután kiváltottam a gyerekek Mikulásra kapott kaparós sorsjegyen elért  nyereményét


    Misi volt a legszerencsésebb 5300 Ft-ot nyert, a lányok egy egy ezrest................ Aztán elmentünk a jótékonysági vásárba.A Spárban tartották, nagyon jó  és sokféle kézműves apróságból lehetett vásárolni.Sajnálom, hogy nem fotóztam, jó ötleteket lehetne ellesni.. Szinte a szomszédban van az idősotthon, így az ex-sógornőmet is meglátogattam.


    Holnap délután az idősek műsoros  karácsonyára megyek.....aztán lassan már valamikor dolgozni is kellene....a hétre a sütemény sütést terveztem,.... csak a krémeset nem.......szerencsére nem kell "minden menteseket" sütni, azt nem is vállalnám.

  23. 2019. december 9. 16:35285479.

    Köszönöm Erikám ...ki fogom próbálni.Gyűjtöm a tapasztalatokat....aztán majd alakul valami.


    Bízom,hogy az injekció kúra eredményes lesz.


     


    Örülök, hogy karácsonyi hangulatban vagy ....nekem még " hangolódnom " kell.Remélem mát itt van a kertek alatt.


    Szép gesztus volt az Önkormányzattól ....szerintem  nálunk azt sem tudják, hogy létezem.


    Anikó ...én is apránként hordom haza ami kell....de valami mindig elmarad.


    Négy óra van ....és teljesen besötétedett.

    előzmény:
    erry (285477)
    2019-12-09  15:21
  24. 2019. december 9. 15:33285478.

    Szervusztok.


    Úgy látszik az álommanók sztrájkolnak, nekem is pocsék éjszakám volt.


    Reggel elmentem a városba, lassan összeszedem ami kell, lesz még menet, apránként hazahordom ami kell.


    Annyira besötétedett, mintha szemerkélne az eső, nem bánnám, talán ezt a förtelmes ködöt elvinné talán.


    Nekem is karancs tűzhelyem volt, sajnos kiégett a sütője, ami most van nem szeretem, nem igazán süt jól, ki kellett tapasztalni hol süt a legjobban, nem hiszem hogy kicserélem már. Beatrixnak van indukciós, nagyon szereti, de a régi edényei nagy részét ki kellett cserélni, mert nem működött vele.


    Erika örülök a javulásnak, és a békés,  nyugodt hangulatodnak is, tartson nagyon sokáig.


    Saci szokás szerint csudiszép mézeseket készítettetek, a mennyiség tényleg sok,remélem pihengetni is tudsz. Sikerült bekerülni a dokihoz?


    Ildi megtörtént a vásárlás?, biztos jó döntés lesz.

  25. 2019. december 9. 15:21285477.

    Szervusztok! Szia Magdi!


     


    Gyorsan válaszolok mielőtt elfelejteném: Az egyszerű Penny-s édesítőt használom. Sweetener a neve, egy szem 4,4 gramm, kiszámolom, hogy az adott mennyiséghez hány darabra van szükség, összetöröm és használom.Van Steviám is poralakban, de nekem nem jött be sütéshez.


     


    Ma már túl lettem a negyedik injekción, valami kis javulás van. Még egy sorozatot felírt a dokinő, mert a térd röntgenem semmi jót nem mutatott, meszesek a csontjaim és még van valami, amit nem értettem pontosan. Kiváltottam a derékövemet is. Olyan mint a régi csak kicsit nagyobbat kellett vennem


     


    Képzeljétek kezd ünnepi hangulatom lenni, valahogy olyan kellemes nyugodt, békés a hangulatom....Talán az is hozzájárult, hogy tegnap elmentem és vettem még fényfüzért, fel is raktam. Bekapcsoltam, meggyújtottam a gyertyákat és akkor minden olyan egyszerűen tiszta és békés lett. Az apró ajándékok is készen vannak. Sőt ma összeállítottuk a Hercegemmel a menüt. Még a sütésen agyalok, várom, hogy a lányok közül jelentkezzen valamelyik hogy süt. Azért linzer és püspökkenyér lesz és ha senki nem ajánlkozik a sütésre akkor megcsinálom az Ancsa által mutatott Lambada szeletet.


    Képzeljétek milyen meglepetés is ért.......jött a postás és kétszer csengetett mint mindig és hozott utalványt. Az Önkormányzat küldte, kellemes ünnepeket kívánva.....Hát leesett az állam......Nem mondom, hogy nem örültem, hiszen így karácsony táján (máskor is) jól jön a nem várt pénz....Tavaly is kaptunk, csak ugye volt a választás, igaz nekünk maradt a régi polgármesterünk, de mégsem reménykedtem karácsonyi "üdvüzletben".


    Tegnap még írni akartam, hogy mostanában milyen jó alvó lettem......erre a mostani éjszakám nem volt jó.....Fél háromkor felébredtem és onnan nem sikerült visszaaludni, persze reggel belehúztam, majdnem elkéstem az injekcióról.....


    Francika kívánom, hogy találjátok meg a legmegfelelőbb tűzhelyet.....Nekünk Zanussi van, de már öregecske, a sütője nem süt már úgy mint új korában, de még működik.....Minden bekapcsolásnál biztató szavakat mormolok, tartson ki még sokáig.


    Azt hiszem sikerült a semmiről jó sokat írni.....


     


     

Címlap

top