Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
aki csak azzal foglalkozik, hogy ő pánikbeteg, és már mindig így is lesz, az miért is várja, hogy elmúljon?
én hiszek benne, hogy most ez egy kimerítő időszak után volt, és jobban leszek. !!!!
én nem akarok mindig arról olvasni, hogy 1-2-3-4-5-6-7 és ki tudja hány éve szednek gyógyszereket.
én egy hete szedem (Xanax), és remélem lassan be is fejezem.
És egyébként jobban vagyok. . . .
Saját magamtól talán. . ?Butaság. . szóval öntkontrollal igyekszem meggyűrkőzni a félelmemmel. Ha nagyon érzem, hogy nem fog menni akkor kerülöm valóban az ilyen helyeket.
Úgy vélem aki meggyógyult pánikos, az már nem is errefelé jár a topicon:-}
szerintem, ha megszűnik a stresszor= stressz okozója, akkor sokkal egyszűbb a gyógyulás, és nem csak tüneti kezelés lesz a gyógyszer.
Ha tudtok ilyenről, írjátok meg!
Nem megoldás, elkerülni a nyitott tereket, rengeteg szép dologból maradsz így ki. Hogy bírod az utazást, tömegközlekedést?
A Xanax nekem nem vált be, fokozta a zombi-érzést, ami alapból is nagy problémának túnt. A pszichiáterem, aki mellesleg egy tünemény, nem vett észre egy akut neurológiai problémát amitől kishíjján meghaltam, így érthető módon elment tőle a bizalmam.
Az egész betegségem számomra Münchausen báró bűvészmutatványa volt: hogyan rángassuk ki magunkat saját hajunknál fogva a mocsárból.
Trükkjeim: roham alatt: 1. , eddig is mindig elmúlt, most is el fog, kibírom. 2. , Ez nem én vagyok, csak egy hibás működés a testemben. 3. , Istenhit. ha ez nincs, nem vagyok az élők sorában , mert elviselhetetlenül erős önpusztító késztetéssel jártak egyes rohamaim. Ha nincs az az erős és elvehetetlen támasz mögöttem. . .
Rohamok között: 1. , Meggyógyultam. Már soha többé nem jön elő. Ha mégis előjött: újabb erőpróba, hogy erősödjek.
3. Sírás. Képes vagyok több órát sírni, nem önsajnálatból, egyszerűen így kijön az elnyomott feszültség
4. Nekiálltam végre felszámolni az összes képmutatást az életemben ami betegség nélkül soha nem történt volna meg
Nagyon utálom Nietschét de ez egy jó mondása: ami nem öl meg, az erősít. Jól kösse fel a gatyáját az a betegség, ami engem le akar gyűrni!
Ha másra hivatkozik a gyógyító, nem érdemes elkezdeni vele, a kudarc valószínű.
Ildikó a leírásából nem is tűnik igazi pánikosnak, mivel csak fóbiára hivatkozik. Ez még egyszerűbb is.
Félelemmentes szép napot.
És jó egy kicsit magamba fordulni, hogy mi is a kiváltó oka. . és van egy-két bibi a fejemben:-}
A gyógyultakról: végigolvastam.
Ildiko: hiszi, hogy ghyógyult, de nem tudja biztosan. Valeriánát már nem kell szedni? Mióta? És mióta nincs rohama?
Izidora állítja, de nem írja le történetét. Nagyon várjuk.
Cs. emő - gyógyult - történetét úgyszintén.
Ha nem teszitek közzé, hogyan higgyünk? Hiszen alig találunk gyógyultat.
Gratulálok a GYŐZELMEDHEZ, mert ezt fel lehet fogni így is, győzelemnek a negatív gondolataid felett.
Talán közzé tehetnéd gyógyulásod történetét, biztosan sokaknak tudnál segíteni vele. Iránymutatást, biztatást kapnának az ilyen betegségben szenvedők és talán, ha követni tudnák módszeredet, ők is megéreznék az apró kis győzelemek ízét, önbizalmuk visszatérne és közelebb kerülnének a teljes tünetmentességhez, amely már a GYŐZELEM:)))
Szép, mosolygós és nyugodt délutánt kívánok Neked. :))
Mit tegyen az, aki olyan helyen él, ahol közel-távol sincs terapeuta? Az elérhető pszichiáter orvos (?) végig sem hallgatja. Felírja a már 8 éve kisebb- nagyobb megszakítással szedett gyógyszert és el lehet ballagni.
Szerintem a gyógyszer sem jó már, többet vagyok rosszul, mint nem. Miért nem lehet ezt megvitatni, tanácsot, új gyógyszert kérni?
Az más hivatás!
A pszichoterápeuta számára egy ilyen tünet kezelése nem tartozik a nehéz esetek közé.
Én élem a mindennapjaimat normálisan. Nem szedek gyógyszert, és nincs fóbiám attól, hogy be kell mennem egy áruházba, metróba stb.
Az a gondom , hogy napközben is sokszor, ok nélkül nyomasztó érzések és gondolatok suhannak át rajtam, több percen át, s főként éjszaka, lefekvéskor pánikroham gyötör órákon át. Szívdobogás, fejfájás, szédülés, s mint egy hullám uralkodik fölöttem a félelem érzés, ami iszonyú.
Nagyon rossz érzés. Te mit gondoltál magadban, amikor a roham közepette legszivesebben kiszaladtál volna a világból?
Hogy tudtad magad ilyenkor megnyugtatni?
Válaszodat köszönöm.
Naygon sajnálatos, és szomorú, hogy a körülötted lévők így álltak hozzád és a betegségedhez. De mivel Te most tudod, hogy ők min mennem keresztül, ezért is nagyon jól teszed, ha megbocsátást gyakorolsz, és megpróbálsz segíteni nekik, de legalábbis nem "bosszulni". Igen, én is azt mondtam mindig, hogy addig , amíg valaki nem tapasztalta meg ezt a "borzalmat", addig nem tudja miről beszélünk, és adig átérezni sem tudja. . .