Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

60-70-esek is itt vagyunk!

Szendike
Létrehozva: 2005. október 13. 00:59

Sok év után , most szántam rá magamat társkeresésre,nekem ez nagyon új dolog, kissé el is vesztem az elején ,nem tudtam mit ,hogyan?   Visszont,  ahogy elnézem  az én korombeliekre nincs nagy "kereslet " , aminek   talán  oka  lehet hogy  kevés  az összeillő pár  , vagy   esetleg  bátortalanok  vagyunk kezdeményezni  ? Felmerült bennem a kérdés,egyáltalán érdemes ebben a formában  és korban társak keresni  ?  Épp ezért inditottam ezt az új topokot,kiváncsi vagyok mások véleményére is, valamint talán így könnyebben "összefutunk " valakivel . Természetesen a fiatalabbak véleményét is szívesen fogadnám .                                                                                                       



Üdvözlettel minden Kedves Társkeresőnek! 



 

  1. 2005. október 22. 01:0626.
    ja, es me'g egy megjegyze'sem lenne....
    en magam nem csinaltam bem-oldalt, mert inkabb csak olvasom a forumokat, es NEM akarok ismerkedni.
    DE:--ha TE ismerkedni akarsz, jobb lenne, ha CSINALNAL egy bemoldalt.!!!!!!!
    előzmény:
    manyus72 (25)
    2005-10-22  01:04
  2. 2005. október 22. 01:0425.
    Szendike Kedves, ---akkor pedig nyissal egy uj forumot:
    "60-on feluli levelezotars" cim alatt,
    mert,--- az itteni bevezeto szoveged elegge felreertheto.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247132 (24)
    2005-10-22  00:51
  3. 2005. október 22. 00:5124.

    Egyáltalán nem zavarsz,sőt örülök,hogy ismét reagáltál

    Teljesen tisztában vagyok azzal,amit írtál, egyettértek Veled, de azért választottam ezt a formát, mert előbb tájékozodni akartam,hogy is van ez ?! Ha akarnék, találnék alkalmat akárhol ,de egyenlőre  nem akarok emberek közé  menni,hogy miért ? sok oka van, de  ezt most nem sorolom fel .Nekem egyenlőre megfelelne egy magamkorabeli levelezőtárs is, aztán majd meglátjuk

    Szia!  azért köszi a tanácsot!

    előzmény:
    manyus72 (23)
    2005-10-21  23:12
  4. 2005. október 21. 23:1223.
    Ne haragudj, hogy zavarlak megint...
    de, az unokano"verem, aki most 67--- ezt csinalta:
    Minden delelott kb. 11 korul kiment az Allatkertbe, es leult ugyanarra a padra az elefantoknal.
    Az egyik nap aztan egy nagyon kedves idosebb ur, odault:---"szabad"?
    "Szereti az elefantokat?" stb. stb.
    Vegul is nagyon jo baratok lettek.
    A fenntit csak azert irom, MERT:
    Talalkozni SOSEM FOGSZ SENKIVEL, ha nem mesz emberek koze'!!!!
    hiaba ulsz a computer elott!!
    "Tarsasag" csak emberek kozott talalhato!

    ES---millio hely van ahol talalhato! CSAKIS TOLED FUGG!!!

    Szia
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247132 (21)
    2005-10-21  10:48
  5. 2005. október 21. 10:5722.
    Kedves Gizi köszönöm a bíztatást ,nyitott szemmel járok, de nem sokat látok  - egyenlőre -  Szendike
    előzmény:
    gizi2365 (20)
    2005-10-21  03:48
  6. 2005. október 21. 10:4821.

    Kedves Manyus72!

    Valóban írtál,javasoltál ,de én erre megírtam a választ is, olvastad ?   Egyszerűbben  szólva nem szeretem a klubokat ,ritkán olvasok, akkor is elég  "nehéz" támájúakat, amit inkább magamban dolgozom fel ill a fiammal tárgyalok ki, nem tudom elképzelni, hogy lehet 10-15 emberrel megbeszélni egy könyvek  ? :sorban  mindenki elmondja vagy,1-2 hangadó vítázik, ill, mindenki beszél és senkinek nem érteni a szavát ?!?

    Köszi a hozzászólásodat, szia!

    előzmény:
    manyus72 (19)
    2005-10-21  02:11
  7. 2005. október 21. 03:4820.
    Véleményem szerint az ember társas lény.Jogunk van a boldogsághoz.Idösebb korban is érdemes nyitott szemmel járni.Sok kitartást éstürelmet. gizi 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247132 (1)
    2005-10-13  00:59
  8. 2005. október 21. 02:1119.
    Kedves Szendike---en mar irtam 1X neked a topic elejen.......
    tenyleg, kellene valami klubba beiratkoznod!

    Eek a forumk itt, pedig, ne felejtsd el vagy haziasszonyokbol, lismamakbol, vagy "idosebb" holgyekbol all, es sokan kozuluk IMADNAk fozni.--
    (en nem....)
    en inkabb elolvasok egy jo konyvet.

    Errol jut eszembe, ---itt ahol en lakom, a kolcsonkonyvtarokban es a konyvesboltokban is vannak "olvaso ko"ro"k "---
    Talan a Te kornyekeden is vannak olyanok??
    Egyszer egy heten megbeszelik az izgalmas uj konyveket...
    szio
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247132 (18)
    2005-10-21  00:53
  9. 2005. október 21. 00:5318.

    Kedves zsészé,nem sirok, csak kínomban írogatok mindig valamit,hogy előbbre kerüljön a topik  ,hátha valakik észreveszik a probléma-felvetésemet . Nézegettem   hasonló korúak  topikjait , hát...hogy is mondjam , -nem akarok megsérteni senkit -  de igazán érdemleges beírásokat nem olvastam ,vagy legalábbis engem nem igazán érdekel mi lesz a vacsora és hogy kell el késziteni bizonyos ételeket  és hasonló tipikus női "eszmecserék "  Elnézést az érintetettektől  ! 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_875618 (15)
    2005-10-18  20:09
  10. 2005. október 18. 22:3217.

    Kedves mama3 !

    Regisztrációm után az volt az első ténykedésem de azért kösz a tanácsodat,mellesleg már kaptam megkeresést... csak itt a topokban szeretnék többet látni ill véleményüket olvasni.

    Üdv. Veronika

    előzmény:
    mama3 (16)
    2005-10-18  21:20
  11. 2005. október 18. 21:2016.

    Kedves Szendike!

     

    Üdvözlöm a topicodat és Téged is, de tanácsként fogadd el tőlem: először is egy bemutatkozó oldalt kellene magadról készíteni, bizonyára több érdeklődő lenne. Üdv. Ildi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247132 (1)
    2005-10-13  00:59
  12. Torolt_felhasznalo_875618
    Torolt_felhasznalo_875618
    2005. október 18. 20:0915.

    Ne sírjál, csak nevessél. Igenis érdekel a téma, hiszen hasonló cipőben járok, gondolom még vagyunk egy páran. Nem szóltam hozzá, mert a Timimegin levelező társunk véleménye igencsak felmérgesített. Nem minősítem, hiszen ezt megtette Ő maga.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247132 (14)
    2005-10-18  12:20
  13. 2005. október 18. 12:2014.

    Úgylátszik ez a téma nemigazán éredekel senkit, hát senki nem  "törödik" velünk ?   ,    Kár !  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247132 (13)
    2005-10-16  15:05
  14. 2005. október 16. 15:0513.

    Kedves Nmamák nem akartok ide átjönni?

    Valamint Npapák

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247132 (12)
    2005-10-15  14:24
  15. 2005. október 15. 14:2412.
    Úgy látszik errefelé senki se jár
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247132 (11)
    2005-10-14  15:51
  16. 2005. október 14. 15:5111.

    60-70-es Úrak ,hol vagytok ?   A Ti véleményetekre is kiváncsi lennék!

    Előre is köszönöm !

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2005. október 14. 10:5910.

    Kedves Manyus72 !

    Teljesen igazad van,társat bárhol találhat az ember,ha keres és van rá energiája, nekem eddig  nem hiányzott,gondoltam első lépésként ezt a formát választom  /kiváncsiság ?!? / "csak" körülnézni jöttem  ide.

    Sok mindent szeretek ,egyet nem : csoportos "foglalkozásokra" járni ,némi magyarázat : nem társaságot keresek , a  klb klubok nemigazán szimpatikusak ,bár még egyben sem voltam  /ezirányú  tapasztalatomat  a TV- és újságból szereztem  /  nem szeretnék öreg néniként kézimunkázni,magyar nótázni és operetteket  hallgatni stb , kártyázni éppen szeretek ,amit  jelenleg a neten művelek, sznob klubokat meg egyenesen utálom.... A másik magyarázat : aktiv koromban elég nagy társasági életet éltem , továbbá a hívatásomnál fogva rengeteg emberrel voltam kapcsolatban , amely  miatt  kifejezetten jól esik a távolmaradás ,az otthonülés . Ellenben  mostanában  már hiányzik,  de ! csak  1  társ  ..... vagy egy kis társaság. / a kártya-klub jó ötlet ,majd utána nézek /

    Ez az én " mesém "  köszönöm,hogy reagáltál   Szia !

     

    előzmény:
    manyus72 (9)
    2005-10-14  02:03
  18. 2005. október 14. 02:039.

    Kedves  Szendike--------------igen,  az  ember  tarsasleny.

    Es  biztos  vagyok  benne,  hogy  barmi az  amit  szeretsz  tenni,  csinalni,  jatszani,  olvasni,  stb.  stb.  az  mind  megtalalhato  a  kornyezetedben.

    Szeretsz  kartyazni??  sok kartyaklub  van!

    szeretsz  festeni,   enekelni,   tancolni,  varrni, ?  ---barmit csinalni, ----mindenre  vannak  jo  csoportok.

     

    velemenyem  szerint,   egy  ilyen  forumon  a  legNEHEZEBB  hozzad illo  tarsakat  talalni,  mert,  hidd  el,  hogy  emberek  akiknek  van  erdeklodesi  koruk,   azok  nem  valami   nagyon  jonnek   be  ide  "povedalni"   

     

    Most  persze  kerdezheted,  vajjon   mit  csinalok  en  itt....?

     

    Valasz:   gyu"jto"   vagyok         gyujtom  a  mese'ket,  amelyekbol   aztan  masokat  formalok.  Egyszoval  iro  vagyok,   es  40-en  felul  vagyok,    szoval  nem  vagyok en  sem  fiatal.

    De, ----"tarsakat"----???  azokat  nem  itt keresem.

    Szia

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247132 (8)
    2005-10-13  23:40
  19. 2005. október 13. 23:408.

    Kedves Timimegint!

    Azt nem tudom ,Te hány éves  vagy  /  biztos szemtelenül fiatal.... / , de azt igen,hogy semmit nem  tudsz  az idősek problémáiról , és semmit sem értesz , egy  60 év körüli  ember még NEM  VÉN  !!!! és ezt kikérem magamnak !!!  az kb 80 felett kezdődik,  de  akkor se biztos ők  ne tudnának   koruknak megfelelően teljes életet élni! A mondás :mindenki annyi idős,amennyinek érzi magát ,ismered ? nemde ?  Szerinted,aki elmúlt 60 éves, temesse el magát ?és ezt,most szó szerint értem!    Részemről  , a társkeresésem célja  nem  feltétlenül jelenti az együttélést,együttlakást , mivel  más módon is lehet igazi , őszinte  netán szerelmi kapcsolatot tartani! Visszont ha úgy adódik,hogy valamilyen "nyavalya " lépne fel, én nem esnék kétségbe, mivel orvos vagyok, tudnám a dolgokat  a helyén kezelni.....  és ha olyan kedves társat találnék,még ápolnám is!

    Az ember társas lény,tehát MUSZÁJ !!!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_790891 (7)
    2005-10-13  20:27
  20. 2005. október 13. 20:277.

    Kedves  tomika47!  Talan  nem  vetted  eszre  hogy  mi  a  NEVE  ennek  a  forumnak??

         60-70-esek!!!!

     

    Nem 50  eves egeszseges  ferfiakrol van  szo,  hanem,  hogy  idos  holgyek,  60-70-en  felul,  tarsat  keresnek.

    Most,  mondd meg,  OSZINTEN,  egyutt elnel  Te  egy 60-70-es  holggyel?? Azt  hiszem,  hogy  inkabb  30-40  eves  nok tetszenek  neked....

     

     

    Az  en  elso  kerdesem  (az  apolono  megjegyzes)  arra  utalt,  hogy  ha 60-70es  nok,  60-70-80-as  ferfiakkal allnak  ossze,  vagy laknak  egyutt,   akkor  a  NO"  elobb-utobb  az  apolonoje  lesz annak  a  ferfiak.  Miert??  Mert a  no'k  tovabb  elnek,  es  fizikailag  szivosabbak.  Ez  egy orvosi  te'ny! 

    Szoval,  kerdem  megint: 

     ki  az  kozuletek,  asszonyok,   akik  vense'getekre,  minden  bajotok  mellett  me'g  egy ve'nember  apoloja  is  akartok  lenni,  ha  nem  muszaj?????????

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_296817 (6)
    2005-10-13  12:54
  21. Torolt_felhasznalo_296817
    Torolt_felhasznalo_296817
    2005. október 13. 12:546.

    én 50-es vagyok és nemhogy vénnek nem érzem magam de még elviszem a hátamon a mázsát......a baj nem a korral van hanem mindig és kizárólag a megítéléssel és előítéletekkel.

    Amúgy pedig nem kötelező vénember mellett ápolónősködni lehet valaki magányos vénasszony is. Mintahogyan a szomorú statisztika is mutatja.......sokkal több az özvegyasszony mint a vénember....ahogy tisztelt hölgytársam megjegyezte. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2005. október 13. 12:465.

    Kedves  Eeen!

    Köszönöm a kisegitő ,kiegészitő kérdést ! Úgy látszik, Timimegint nem egészen érti a problémámat vagy én nem fogalmaztam világosan .

    Üdvözlettel,szia!

    előzmény:
    eeen (3)
    2005-10-13  08:41
  23. 2005. október 13. 12:384.

    Elnézést Timimegint de nem egészen értem a megjegyzésedet,nem vénembert kerek / bár ki tudja hol a határ ?!? / hanem társat,leginkább levelező-partnert!

    Üdv.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_790891 (2)
    2005-10-13  01:16
  24. 2005. október 13. 08:413.
    Ezt meg miből kombináltad ki???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_790891 (2)
    2005-10-13  01:16
  25. 2005. október 13. 01:162.
    Ne haragudj, de az maniad, hogy egy venember mellett legyel apolono" eleted vegeeig???

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247132 (1)
    2005-10-13  00:59

Címlap

top