nlc.hu
Iskolakezdés

Iskola: a szülők reggel a legstresszesebbek

Iskolakezdés: a szülőknek a reggelek a legstresszesebbek

Ha azt mondom, iskolakezdés, akkor a világ szülőinek 90 százaléka nagyot sóhajt, mert kezdődnek a küzdős, stresszes reggelek.

A kutatók egy új kutatásban rátaláltak arra az eredményre, melyet bármelyik szülő elárult volna, akinek iskolába jár a gyereke. A nagy eredményben ugyanis azt állapították meg, hogy a szülők számára a hétköznapok legstresszesebb részei a reggelek. A OnePoll felmérésében 2000 anyát és apát kérdeztek arról, hogy a nap melyik része számukra a legstresszesebb, a válaszok pedig senkit sem leptek meg, legalábbis azokat biztos nem, akik éltek már egy háztartásban gyerekekkel: a legnagyobb szorongással, stresszel és idegességgel a szülőket a reggelek töltik el, főleg iskolai napokon.

Mert mi történik egy iskolai nap reggelén? Elsőként fel kell ébreszteni egy (két, három) rendkívül morcos gyereket, aki természetesen ilyenkor 10-ig szeretne aludni, szemben a szombati és vasárnapi, jól megszokott hajnali öt órás keléssel. Ha iskolába kell menni, esze ágában sincs kimászni az ágyból, ha mégis ki tudjuk időben imádkozni, jön a konfliktusok sorozata, mert nyilván nem jó a reggeli, nem akar fogat mosni és az a ruha, amit kikészítettünk neki, na az végképp vérlázító és szó sem lehet róla. Nem csoda, ha stresszesek vagyunk, hiszen a mi felelősségünk, hogy eljusson időben a gyerek iskolába, mert különben a tanító néni ideges lesz – és a gyerekkori emlékeink miatt félünk a tanítótól -, aztán jön a beírás a késés miatt.

Stresszes a szülők reggel iskolakezdés után

A szülők élete stresszes iskolakezdés után (Kép: Getty Images)

Mindemellett pedig ne feledkezzünk meg arról, hogy nekünk, szülőknek is el kell készülni és oda kell érni a munkahelyre – vagy vissza haza a home office-ba, hiszen kezdődik a munka -, ami már önmagában elég stresszes, erre még rájön a gyerek és iskola, és máris kész a mini-idegösszeomlás reggelente. A kutatás szerint egy átlagos gyereket 30 perc alatt készítünk fel az indulásra iskolai napokon, ami tartalmazza a felkelést, mosakodást, reggelizést, tízórai készítést, felöltözést és a hisztik kezelését. Elég szép teljesítmény a szülőktől, hogy ennyi teendő mellett még saját magukat is emberi állapotba hozzák a munkahelyre.

Azt is megkérdezték a résztvevőktől, hogy milyen lenne egy hétköznap reggel, ha nem lenne gyerekük, amire nagy többségben az a válasz érkezett, hogy akkor tovább aludnának, vagy esetleg egy reggeli edzést beiktatának a napjukba a szülők. Átérezzük ezeket a vágyakat, kitartás, már csak alig 10 év és megnőnek annyira a gyerekek, hogy lesznek még nyugodt reggeleink.

Stresszoldó technikák:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top