nlc.hu
Izzasztó percek

Büszke vitiligós nők

5 vitiligós nő, aki büszkén vállalja a testét

Szerinted milyen lenne, ha valami olyan lenne a testeden, amit mások állandóan megbámulnak, mondjuk vitiligós foltok? Próbálnád elfedni, vagy képes lennél büszkén vállalni? Öt nő az utóbbi mellett tette le a voksát!

A vitiligo, a melanintermelés zavarával járó rendellenesség, ami általában egy pici, szabálytalan formájú fehér folttal indul, és a legtöbbször az arcon, a végtagokon alakul ki először.

A mai napig nem tisztázott pontosan, hogy a vitiligót mi okozza, a tudomány jelen állása szerint autoimmun betegségről van szó. A világ népességének egy százaléka, vagyis cirka 50 millió ember él vitiligóval, csak Magyarországon nagyjából 200 ezer ember érintett, akiknek többsége igyekszik titkolni, elfedni foltjait, amennyire lehet.

Mi most mutatunk 5 csodaszép, bátor nőt, akik megtanulták elfogadni betegségüket, ma már büszkén vállalják, és mutatják meg foltjaikat a nagyvilágnak.

Winnie Harlow

Winnie Harlow 4 éves volt, amikor a vitiligót diagnosztizálták nála. Ennek ellenére többször is hangoztatta, a betegség egy percre sem tántorította el attól, hogy elérje céljait. Így is lett, hiszen ma már szupermodellként a legnagyobb márkák kifutóin is szerepel és óriási népszerűségnek örvend.

 

View this post on Instagram

New heat 🔥 @puma Kyron 👟💙

A post shared by ♔Jamaican Canadian♔ (@winnieharlow) on

View this post on Instagram

I am excited to finally announce that I’m the newest @Puma global ambassador!!! Situations over the past few weeks have highlighted the injustice, inequality and police brutality faced by black people both in America and around the world so it was really important for me to partner with a brand that gives me the opportunity to champion people and organizations working to make meaningful change. I have always been inspired by the amazing @sybrinafulton and my first act alongside @puma will be to work closely with @thetrayvonmartinfoundation where we are making a product donation for their summer STEM camp In times like these, it’s important to remember grassroots organizations that are working to create change at the local level and I am excited to begin this journey with my @puma family. We’ve been working on several projects over the last few months, that I’m excited for you all to see in the coming weeks. 💙💙💙👟👟👟

A post shared by ♔Jamaican Canadian♔ (@winnieharlow) on

Tanesha Brown

Tanesha 36 éves, és három fia van. Azt mondja, ötéves korától voltak foltok a testén, de igazából középiskolás korában kezdte zavarni, mert ott nagyon sokat csúfolták, például dalmatának. Amikor a fiai megszülettek, egyre inkább úgy gondolta, hogy nem rejtőzik el az emberek elől, és igenis jól fogja magát érezni a foltjaival együtt. Erre bátorít másokat is az Instagram-oldalán, ahol több ezren követik.

 

Széles Adrienn

Széles Adrienn, magyar vitiligo nagykövet kicsi kora óta küzd a betegséggel, sok évébe telt mire elfogadta és megszerette foltjait. 2015. június 25-én, a vitiligo világnapján indította kampányát azzal a céllal, hogy megismertesse az emberekkel ezt a betegséget, és segítsen a hasonló problémákkal küzdőknek. Le a kalappal!

 

Holly Marie Combs

Holly Marie Combs amerikai színésznő, több filmben és tévésorozatban is feltűnt, igazán ismertté a Bűbájos boszorkák és a Kisvárosi rejtélyek című tévésorozatok egyik főszereplőjeként vált. A színésznő betegsége kevésbé súlyos, de a kezein jól láthatóak a vitiligo okozta foltok.

Holly Marie Combs nem szégyenli bőrbetegségét.

Kezein jól láthatóak a vitiligós foltok. Fotó: Amanda Edwards/WireImage/Getty

Aiesha Robinson

Aiesha Robinsont nemrég még tehénnek csúfolták a vitiligója miatt, most pedig egy kozmetikai márka reklámarca lett, és óriásplakátokról köszön vissza szerte Amerikában. A modellnek bátyja felnyitotta a szemét, és támogatta abban, hogy elfogadja önmagát. Aiesha egy nonprofit szervezetet is alapított, amely abban segít az embereknek, hogy egy történetmesélő show keretében kibeszéljék az őket ért sorscsapásokat.

View this post on Instagram

It Was All A Dream…

A post shared by Aiesha Robinson (@aiesharobinson_) on

Olvass még többet a vitiligóról:

(Nyitó kép: getty/LeoPatrizi)

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top