Aktuális

Megnyílt a világ legnagyobb női egyeteme

Szaúd-Arábiában vasárnap nyitotta meg kapuit a világ legnagyobb női egyeteme, ami mindemellett még a környezetvédelemre is odafigyel.
Megnyílt a világ legnagyobb női egyeteme
Hol szeretnének dolgozni a legtöbben?

A főváros, Rijád mellett épített intézmény átadási ünnepségén részt vett Abdallah bin Abdel-Aziz uralkodó, a királyi család és a kormány több tagja. 

Megnyílt a világ legnagyobb női egyetemeA szaúdi állam több mint ötmilliárd dollárt fordított a felsőoktatási intézmény létrehozására, amely egyidejűleg 50 ezer diáklányt tud fogadni. Az oktatónők és a lányok elektromos meghajtású miniautókon is közlekedhetnek a 800 hektáros campus területén. 

A rektornő elmondta: igyekeznek környezetkímélő tevékenységet kifejteni, napelemtáblák segítik az áramellátást, a papírt – amennyire csak lehet – mellőzik, és helyette korszerű elektronikus adathordozókat és számítógépeket használnak.

Az UNESCO adatai szerint Szaúd-Arábiában 130 ezren járnak az ország hét egyetemére. A hallgatók 58 százaléka nő. A kormány évente 40 milliárd dollárt költ az oktatásra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top