Kedvenc apuka cikkek

Az internet 5 leghíresebb szuperapukája

Mind az öt apukát ismerjük, mert a képeik és tetteik végigszaladtak a neten, százezrek kattintottak rájuk a közelmúltban. Némelyiküknél még fel is sóhajtottunk, hogy örömmel vennénk, ha minket is örökbe fogadna és az apánk lenne. A következő öt apuka kifejezetten a hihetetlenül jó fej apa kategóriába tartozik.

Jason Lee

2006-ban Jason Lee anyukáját non-Hodgkin-limfómával diagnosztizálták, ami miatt nem látogathatta az unokáit túl gyakran, főleg akkor, ha a gyerekek betegek voltak. Lee szerette volna, ha a nagymama mégis a lányok életének része marad, ezért kezdte őket fotózni vicces, ironikus helyzetekben, hogy Kayla és Kristin képei biztosan mosolyra derítsék a beteg mamát.

Az internet 5 leghíresebb szuperapukája

Egy idő után már a gyerekek is előálltak a saját fotóötleteikkel, egy közös, kreatív játék lett a fotózás az apjukkal. Már egy évtized eltelt azóta, hogy belevágtak a projektbe, és még mindig kitartanak a fotózás mellett, úgyhogy nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy Jason Lee kifejezetten csodás apa.

Az internet 5 leghíresebb szuperapukája
Az internet 5 leghíresebb szuperapukája
Az internet 5 leghíresebb szuperapukája

Will Pemble

Mit tennél, ha a gyereked azt kérné, hogy építs egy hullámvasutat a kert végében? Ha olyan vagy, mint Will Pemble, akkor valószínűleg még aznap elkezdenéd megrajzolni a vázlatot az építéshez. Pemble egy igazi, működő hullámvasutat épített a gyermekének hat hónap alatt, 3500 dollárból (kb. 962 000 forint). Az eredmény pedig magáért beszél, ahogy a gyerek boldogsága is, hogy saját hullámvasúton düböröghet a saját kertjükben.

Az internet 5 leghíresebb szuperapukája
Az internet 5 leghíresebb szuperapukája

Bryan Martin

Bryan lánya, Breanna sosem felejti el az érettségi ajándékát, az biztos. Erre a fontos ünnepre az apja Dr. Seuss: Oh, The Places You’ll Go! című könyvét nyújtotta át neki, csakhogy nem a megszokott tartalommal. A könyvben ugyanis Breanna a főszereplő: apja a kislány ovis kora óta készítette ezt a könyvet, minden óvónénit, tanárt, edzőt megkért, akivel a lánya kapcsolatba került, hogy írja le, mit gondol a kislányról. Elképesztő munka, muszáj sírni tőle.

Az internet 5 leghíresebb szuperapukája
Az internet 5 leghíresebb szuperapukája
Az internet 5 leghíresebb szuperapukája

Dick Hoyt

Dick és fia Rick úgy híresült el, mint Team Hoyt. Ők azok, akik apa-fia párosként indulnak maratonon, triatlonon, iron manen úgy, hogy a fiú születése óta kerekesszékben él a szülés közben fellépő oxigénhiány miatt.

Az internet 5 leghíresebb szuperapukája

Bár akkor az orvosok azt mondták a szülőknek, hogy mondjanak le Rickről, mert nincs agytevékenysége, az apa nem volt hajlandó intézetbe adni a fiát. Kiderült, hogy igaza volt, a fia képes kommunikálni egy számítógépen keresztül, és mikor az iskolában indultak apa-fia felállásban egy jótékonysági futáson, a fiú azt mondta, hogy amikor futott vele az apja, akkor nem érezte magát rokkantnak. Innen értek el odáig, hogy mára már több mint 1000 versenyen vettek részt és hőssé váltak az amerikaiak szemében.

Az internet 5 leghíresebb szuperapukája
Az internet 5 leghíresebb szuperapukája

Dave Engledow

A képein úgy tűnik, mint aki megnyerhetné a világ legrosszabb apukája címet, de szerencsére nem valósak a helyzetek, amiket látunk, csak ötletes utómunka eredményei. Amikor Dave kislánya, Alice megszületett, apja úgy döntött, hogy úgy szeretné megörökíteni a lánya életét, hogy később örömmel nézze vissza majd a képeket felnőttként. Sikerült neki, egyértelmű.

Az internet 5 leghíresebb szuperapukája
Az internet 5 leghíresebb szuperapukája
Az internet 5 leghíresebb szuperapukája
Az internet 5 leghíresebb szuperapukája
Az internet 5 leghíresebb szuperapukája

Olvass többet az apákról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top