Kert és balkon

A keleti sün lett az év emlőse 2014-ben

Idén a keleti sün védelmére (Erinaceus roumanicus) hívja fel a figyelmet az év emlőse országos rendezvénysorozat a Vidékfejlesztési Minisztérium által működtetett Vadonleső Program keretében.
Forrás: nppodyji.cz
Forrás: nppodyji.cz

A sünbarát kert elnevezésű kezdeményezéssel a keleti sünök lakott területeken, kiskertekben való biztonságosabb megtelepedését, a regionális és országos mese- és képregényíró-versennyel pedig népszerűsítésüket, a környezeti nevelésbe való bevonásukat segítik.

A rendezvénysorozat kezdeményezője a Vadonleső Program, támogatói pedig a Vidékfejlesztési Minisztérium mellett a nemzetipark-igazgatóságok, a Magyar Természettudományi Múzeum, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, annak Emlősvédelmi Szakosztálya és a Magyar Emlőstani Társaság. A program célja, hogy minden évben más és más őshonos emlősállatra hívják fel a figyelmet, ezzel is segítve a fajok megismerését, hatékonyabb védelmét.

A keleti sün védett, természetvédelmi értéke 25 ezer forint. Magyarországon elterjedt faj, leginkább a fás, cserjés vidékeken megfigyelhető, de gyakran felbukkan lakott területeken is. Elsősorban napnyugta után indul táplálékot keresni, amely legtöbbször rovarokból, földigilisztából, évszaknak megfelelő bogyókból és gyümölcsökből áll, de elfogyasztja a neki kitett vagy éppen megdézsmált kutya- és macskaeledelt is. A sün látása viszonylag gyenge, de az éjszakai viszonyok között remek szaglásának és kifinomult hallásának köszönhetően kiválóan tájékozódik. Kedveli a védettebb, kevésbé nyílt helyeket, gyakran kőfalak, kerítések mentén közlekedik. A hidegebb téli hónapokat farakások, rőzsekupacok alatt téli álomban vészeli át.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top