Kert és balkon

Zöld forradalom: Mrs. Obama divatba hozta a kertészkedést

A First Lady nem lopta a napot: beköltözése után első teendője a Fehér Ház körül az volt, hogy a díszkert egy részét praktikus veteményeskertté alakította. Miután a sajtó és a közvélemény még az elnök feleségének manikűrjét is feszült figyelemmel kíséri, Michelle Obama a világ legnagyobb befolyású gerillakertészeként igazi divatot indított el az Egyesült Államokban. Azt hirdeti, hogy a házi mindig finomabb, mint a bolti, és az elmúlt években amerikaiak milliói kaptak rá a kertészkedésre.
Zöld forradalom: Mrs. Obama divatba hozta a kertészkedést

 

Április 7.: az egészség világnapja

A második világháború után 1948. április 7-én meg működését az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az ENSZ intézményeként, és azóta minden évben ezen a napon tartják meg az egészség hivatalos világnapját. Minden évben más problémára igyekeznek felhívni a figyelmet, idén a rovarcsípés által terjesztett betegségekről készítettek egy kisfilmet, amiben a számunkra ismerős kullancs is szerepel.

Még az elnök felesége sem korzózhat fel és alá céltalanul ebben a világban. Hagyományosan minden First Lady felvállalt eddig egy-egy fontosabb társadalmi ügyet, és megpróbálta hasznossá tenni magát, így hát Mrs. Obama is keresett elfoglaltságot: eldöntötte, hogy egészségesebbé teszi az amerikai népet, és kampányt indított Let’s Move! néven. Jó diplomatikai érzékkel nem azzal nyitott, hogy el akarta volna venni a gyerekek fagyiját vagy hamburgerét, egyszerűen közelebb akarta hozni az emberekhez az egészséges ételek élvezetét. Ami különösen figyelemreméltó az ő esetében, hogy jó példát mutatva igyekszik meggyőzni honfitársait.

Jobb a hazai

Ma a szépen gondozott pázsit helyett az elnök rezidenciáját ágyások veszik körül – na azért nem teljesen, csak mintegy 100 négyzetméternyi területen –, amikben szépen virul a karfiol, a sárgarépa és a paradicsom mellett még körülbelül 50 féle zöldség, gyümölcs és fűszernövény Michelle Obama szorgos munkája nyomán. Sőt még egy méhkast is telepített, és az itt begyűjtött mézet a ház saját mézsörének elkészítéséhez használják fel. Az ország első asszonya szerint ugyanis az, amit te magad termesztesz a hátsó kertben, mindig finomabb és egészségesebb a bolti árunál.

Zöld forradalom: Mrs. Obama divatba hozta a kertészkedést

Saját lányai miatt szólt a doktor

Ez a fajta lelkes, mezőgazdasági tevékenység korábban ismeretlen volt Mrs. Obama előtt. Az ötletet onnan kapta, hogy lányai (Malia és Sasha) számára a háziorvosuk azt javasolta, hogy változtassák meg egészségtelen táplálkozási szokásaikat, és egyenek több friss zöldséget és gyümölcsöt. Ehhez a legmegfelelőbb alapanyagforrásnak egy saját veteményes kialakítását látta, ami ráadásul nemcsak személyes céljait szolgálja ki, de bátorítást és kedvet adhat jó pár millió amerikainak az egészségesebb étkezéshez és egy kis konyhakerthez.

Zöld forradalom: Mrs. Obama divatba hozta a kertészkedést

Emellett egy kiskert kiváló helyszín a városban felcseperedő gyermekek környezettudatosságra neveléséhez is, hiszen élőben láthatják a természet körforgását, rácsodálkozhatnak, miként lesz egy kicsiny magból hatalmas görögdinnye vagy más ehető finomság, amivel addig csak a boltok polcain találkoztak.

Minden harmadik gyerek túlsúlyos, 16 millió gyerek éhes

Michelle asszony meggyőződése, hogy a gyermekek, akik ilyen élményben részesülnek, másként tekintenek majd a természetre és saját világukra, és terjeszteni fogják társaik között a környezetbarát életmód fontosságát. A változásért azonban nem kellett megvárni, hogy ők felnőjenek, az Egyesült Államokban az elmúlt öt évben 17 százalékkal nőtt a saját konyhakertet, kiskertet fenntartók száma, és egyre több közöttük a fiatal. Ez azt jelenti, hogy mostanra a háztartások 35 százaléka termel magának zöldséget, gyümölcsöt otthon vagy közösségi kertekben. Mindez az Amerikai Nemzeti Kertészeti Szövetség friss, 2014. áprilisi jelentéséből derül ki.

“Tényleg kertészforradalom zajlik Amerikában” – kommentálta az eredményt a szövetség elnöke, Mike Metallo. Ezt nagyrészt a hatékony oktatással, a célba ért kampányokkal, támogatásokkal és a magához térő gazdasággal magyarázzák, és azzal, hogy a kis közösségek tényleg elkötelezték magukat a kertészkedés mellett: az iskolák, helyi szervezetek, családok, baráti társaságok valóban megszervezték hozzá a helyet és az időt a saját konyhakertek ültetésére és gondozására.

A lépésváltásnak épp ideje volt, hiába számít gazdagnak az ország, 16 millió gyermek éhezik, és közben minden harmadik gyerek elhízott vagy túlsúlyos. A legutóbbi kutatások viszont kimutatták, hogy az elhízás növekedése végre lassulni látszik.

Szerdán epret ültettek

A Fehér Ház veteményeskertje idén hatéves, és Michelle Obama múlt hét szerdán nyitotta meg ünnepélyesen a szezont washingtoni általános iskolásokkal. Epret, káposztát, rebarbarát és hagymát ültettek, és a méheknek és lepkéknek egy nektárkertet telepítettek. A legjobb, amit mi is tehetünk, hogy ültetünk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top