Kert és balkon

Ezek a legdrágább luxushelyek Magyarországon

A Dunakanyar és a Balaton a legdrágább üdülőterületek

Annak ellenére, hogy a dunakanyari ingatlanok ára visszaesett, még mindig ez a terület a legdrágább, a második a sorban a Balaton környéke, ahol viszont ha lassan is, de folyamatosan emelkednek az árak  az FHB lakásárindexe szerint.

A lakóingatlanok – az ország régiói közül – továbbra is Budapesten a legdrágábbak, az átlagos négyzetméterár jelenleg 221 ezer forint.
A Dunakanyarban 2005 és 2009 között kialakult “ingatlanbuborék” a fajlagos árakat közelítette a fővárosihoz, de mára már 186 ezer forintra esett a négyzetméterár. Ez azonban még mindig 20 ezer forinttal több, mint a balatoni 166 ezer forintos fajlagos ár.

A Balaton környékén – a tótól távolodva – erősen esik az ár. Ennek bemutatására nem fajlagos árat, hanem az üdülők adásvételi árát adja meg az FHB. A parti sávban 10 millió feletti az átlagos vételár, amely a parttól öt kilométerre már akár 5 millió forint alá esik. A part menti adatokat 47, míg az attól legtávolabbi adatokat 39 adásvételből átlagolta a bank. Vagyis a tranzakciók száma továbbra is alacsony.

A fajlagos üdülőár alsó pólusát a Tisza-tó képviseli, 42 ezer forinttal négyzetméterenként. A Velencei-tónál 97 ezer, a Mátrában és a Bükkben 113 ezer, míg a Mecsekben és Villány környékén 127 ezer, Sopronban és Kőszeg-hegyalján 155 ezer forint az üdülők fajlagos ára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése