Kert 2013 alrovat

Nálad is teremhet virágözön! – könyvajánló kertészeknek

Adott a tér, adott az idő, már csak a szükséges ismeretek kellenek ahhoz, hogy gyönyörű és egyben hasznos kertet varázsoljunk a házunk köré. Könyvajánlónk köteteiből a teljesen kezdők is álmodhatnak látványos virágözönt, vagy éppen veteményest, de a gyakorlottak is sok-sok praktikus tanáccsal gazdagodhatnak!

Dr. Orlóczi László: KertésznaplóVirágözön és csodás veteményes - hobbikertészek könyvajánlója!

(Corvina Kiadó)

Ez a kötet egy különleges napló, amelyből rengeteg praktikumot megtudhatunk a dísznövények, a gyógynövények és a haszonnövények termesztéséről is, emellett hónapról hónapra feljegyezhetjük benne a kerti tevékenységeinket, megfigyeléseinket és az eredményeket is. Komoly segítséget jelent akkor is, ha totálisan kezdők vagyunk, és üres telkünk van, amit most szeretnénk növényekkel benépesíteni.

Mindent logikusan, praktikusan elmagyaráz, ha követjük az utasításokat, nem hibázhatunk. Dr. Orlóczi László, az ELTE Füvészkert igazgatójának okos kis könyve mindemellett a növényszaporításról, a szüretelésről, a vetésről, valamint a növényvédelemről is fontos információkat rejt. Kezdő kertészek bibliája!

Bálint György: Szívügyünk a kert

(Sanoma Kiadó)

Virágözön és csodás veteményes - hobbikertészek könyvajánlója!

Bálint gazda ezzel a kötetével azt tűzte ki célul, hogy az esztendő minden hetére adjon néhány tudományosan megalapozott tanácsot a dugványozásról, a metszésről, az öntözésről, a vetésről – pontosan olyan sorrendben, ahogyan a természet is teszi a dolgát az év 365 napjában.

A Nők Lapja és a Nők Lapja Café népszerű kertészeti szakértője mindezt a bölcsességet kiegészíti még a saját gyakorlati tapasztalataival és olyan trükkökkel, amelyeket ő maga kísérletezett ki több évtizedes munkája során annak érdekében, hogy a dísznövény minél pompázatosabb, a termés pedig minél nagyobb és ízletesebb legyen. A kötetet gyönyörű képek teszik még szemléletesebbé, ráadásként pedig írók-költők gyöngyszemeivel találkozhatunk a kötetben, a kert és a természet megannyi csodájáról.

Petrik Adrien: A másik kert

(Sanoma Kiadó)

Virágözön és csodás veteményes - hobbikertészek könyvajánlója!

A népszerű Otthon könyvek sorozatában jelent meg Petrik Adrien hasznos kötete, melynek tartalma a szerző saját tapasztalatain alapul. Adrien ugyanis az ő kedvezőnek korántsem nevezhető adottságokkal bíró kertjének kalandos történetét tárja az olvasók elé. A kötet célja, hogy megszerettesse a természetet, és annak lakóit, tavasztól őszig kalauzol végig bennünket a teendők között, olyan lelkesedéssel, hogy az embernek azonnal kedve támad kapát, fűmagot, metszőollót ragadni. Rengeteg növényről szó esik benne, azok ültetéséről, tartásáról is, ahogyan arról is mesél, melyik milyen közegben érzi jól magát. Adrien kertészkedős könyve tele van frissességgel, ötletekkel, praktikus megoldásokkal, felvértez arra, hogy legyen kedvünk egy gazos, dimbes-dombos telekből is egyedi, szép kertet álmodni.

Virágözön és csodás veteményes - hobbikertészek könyvajánlója!Kathrin Hofmeister: Díszfüvek a kertben

(Cser Kiadó)

Az ember, ha már kertépítésre adja a fejét, persze hogy vágyik a szép gyepre, hiszen az mindennek az alapja! Nem is gondolnánk, hogy a fűvel mennyi gond adódhat: ritkásan nő, nem szép a színe, nem megfelelő az állaga, kiég, túlöntözzük, vagy épp nem megfelelő számára a talaj – a felmerülő problémáknak se szeri, se száma.

A Díszfüvek a kertben című kötet az egyszerű, zöld gyeptől a különleges fajtákig átfogó útmutatót ad ahhoz, hogyan tehetünk szert álomgyepre a kertünkben a lehető legkisebb ráfordítással, a lehető leghathatósabb gondozással.

Paul Wagland, Jeannine McAndrews: 500 kérdés

Virágözön és csodás veteményes - hobbikertészek könyvajánlója!

és válasz kertészkedőknek

(Gabó Kiadó)

500 kérdés és 500 válasz a hobbikertészek leggyakoribb gondjaira – ezt rejti a hasznos kötet, amelyet a szerzők az online világban feltett kertészeti kérdésekre alapozva válogattak össze, egy hatalmas adatbázisból szemezgetve. Minden témában az Angol Kertészeti Társaság egy-egy szakértője szólal meg a könyvben.

Az alapvető tudnivalókat, a kertépítést, a virágokat, a veteményest, az éghajlatot és az időjárást, a komposztálást, a pázsitot, a gyümölcsöket, a fűszer- és gyógynövényeket is külön fejezetek taglalják. A terjedelemtől sem kell megijedni, mert ez a tudástár igen könnyen áttekinthető!

Virágözön és csodás veteményes - hobbikertészek könyvajánlója!Jan Tuma: Öntözőrendszerek

(Cser Kiadó)

Öntözés nélkül nincs kert – ahhoz, hogy növényeink éljenek és viruljanak, megfelelő vízellátásra van szükség. De mi a megfelelő? Természetesen minden növény esetében más, és a mennyiség az, amit a legtöbben rosszul lövünk be, így szeretetből, gondoskodásból is elpusztíthatjuk a kertünk lakóit. Az Öntözőrendszerek című könyv praktikus kötet, amelyből megtudhatjuk, milyen a helyes és egyben víztakarékos öntözés.

Képet kaphatunk a vízforrásokról, az ásott kutakról, a házi öntözőrendszerekről, de az esővíz hasznosításáról is. A kötet segítségével akár magunknak is kiépíthetjük kertünk ideális vízellátási berendezését, a lehető legkisebb befektetéssel. Akár a Kertésznaplóval, akár a Szívügyünk a kert kötettel kombináljuk az Öntözőrendszereket, ütőképes párosból okulhatunk a növényeink tartásához.

Dorothea Baumjohann, Peter Baumjohann:

Virágözön és csodás veteményes - hobbikertészek könyvajánlója!

Növényvédelem

(Sziget Könyvkiadó)

Betegségek, kártevők, undok elváltozások a dísznövényeinken, terméseinken, amelyek elcsúfítják, vagy épp ehetetlenné teszik őket – naná, hogy meg szeretnénk szabadulni tőlük! Egy német kertész házaspár csokorba szedte mindazokat a kórságokat és állatokat, rovarokat, amelyek kárt tehetnek a kertünkben, és hatékony megoldásokat kínálnak arra, miként szabadulhatunk meg tőlük.

Kertünk egészségét akkor őrizhetjük meg, ha folyamatosan résen vagyunk, ha figyelünk annak lakóira. A könyv a leírások mellett képeken is szemlélteti az egyes tüneteket, hogy ráismerhessünk, mi okozza növényeinken az elváltozásokat. Szimpatikus, hogy a szerzőpáros a vegyszeres növényvédelmet csak végső esetben ajánlja, a kötet a természetes megoldások híve.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése