Szabadban

Hetekkel korábban beindult a medvehagymaszezon

A piacon már árulják az utóbbi évek egyik kedvenc fűszernövényét, pedig általában csak jóval később hajt ki az erdőkben.

“Idén pár héttel hamarabb kezdődött a medvehagymaszezon. A Mecsekben kezdődik a gyűjtés, a bevásárlóközpontok kínálatában pedig megjelentek a cserepes növénykék” – írta hétvégén Facebook-oldalán Bálint gazda, és ma délután a Kolosy téri piac egy szem zöldségesénél is belefutottunk pár friss csokorba. Az árus is megerősítette, hogy már elkezdett kihajtani az erdőkben a medvehagyma, szerinte a meleg tél miatt a szokásosnál egy hónappal korábban.

Mivel nemcsak finom, de egészséges is, a medvehagyma népszerűsége évek óta töretlen, és sokan maguk indulnak érte az erdőbe, hogy egy jó kirándulás alatt gyűjtsenek belőle. Mielőtt belecsapunk, nem árt még egyszer átismételni, miről ismerjük fel a medvehagymát. Ugyanis előfordulhat, hogy összekeverjük a mérgező gyöngyvirággal, de ha városban veszünk, akkor sem árt, ha az utcai árusokkal és az aluljárókban kínált csokrokkal óvatosak vagyunk.

Jobbról balra: medvehagyma, gyöngyvirág, kikerics
Balról jobbra: medvehagyma, gyöngyvirág, kikerics (Fotó: Hobbikert)

Így különböztesd meg!

“A medvehagyma március végén, április elején virágzik, egy időben a gyöngyvirággal. Úgy lehet megkülönböztetni őket, hogy a medvehagyma virágja kicsi, fehér, csillag alakú és a szár végén fejlődik, a gyöngyvirág virágai viszont harang alakúak, a szár mentén nőnek” – írta egy figyelmeztető közleményében az ÁNTSZ. Viszont a medvehagymát virágzás előtt szedik, így ha gyűjtünk is, a legmegbízhatóbb módszer, ha a levelet ujjaink között összedörzsöljük: a medvehagyma jellegzetes fokhagymaszagot áraszt, míg a két másik növény szinte szagtalan.

A medvehagymát esetleg a mérgező őszi kikericcsel is összetéveszthetjük, de a kikerics az erdőkben élő medvehagymával ellentétben réteken, napos mezőkön található, és tavasszal még nem virágzik, így talán könnyebben elkerülhető.

Ha még bizonytalan vagy, nézd meg a Hobbikert ötpontos összefoglalóját!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top