nlc.hu
Kezdők karácsonya

Hajdu Steve karácsonyi menüje

Hajdu Steve különleges menüvel kedveskedik feleségének karácsonykor

A koronavírus betett az angliai családi karácsonyozásnak, de nem csüggedett el emiatt.

Angol–magyar ünnepi vacsora lesz Hajdu Steve-éknél – írja a Bors. A 49 éves színész elárulta, a járványhelyzet miatt idén nem utazhatnak el Angliába a felesége szüleihez, pedig nagyon várta már, hogy egy jó whiskyvel koccinthasson az apósával.

Hajdu Steve

Hajdu Steve töltött káposztát tálal majd az ünnepi asztalra – MTI Fotó: Kovács Tamás

Mivel a feleségem tesója szintén itt él Magyarországon, a mi karácsonyunk azért így is angol–magyar lesz” – mesélte Hajdu Steve, hozzátéve: azért el fognak hörpinteni egy-két angol whiskyt, amit majd finom magyar borral öblítenek le az ünnepi vacsoránál.

A Bréking! műsorvezető azt is elmondta, mi kerül náluk az asztalra Szenteste. Párjával vegák, halat ugyan esznek, de az nem lesz az ünnepi asztalon, helyette inkább töltött káposzta; ezzel a fogással lepi majd meg Hajdu Steve a feleségét. “Egy kedves barátom nagyon jó töltött káposzta receptet adott, amit magam fogok elkészíteni, hús nélkül, csomborral, erdélyiesen” – árulta el.

Hangolódj az Adventre az nlc-vel!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése