A kutya vacsorája vagy a tiéd?

Spórolás válság idején

Először csak az utolsó napok nehezek, a hónap végén, aztán már huszadika után össze kell húzni a nadrágszíjat, végül hónap elején is a következő havi fizetést várjuk – ezek a válság hétköznapi jelei.

Van, aki kölcsön kéreget, hitelkártyát vált ki, más átgondol, fontossági sorrendeket határoz meg, és lemond… De miről? Nyaralásról? Könyvről? Jó ételekről? Mindenkinek más a fontos – a lényeg, hogy hozzunk döntéseket!

Könyveket cserélek, szendvicseket készítek

– Az első pillanattól világos volt, hogy Marcit egyedül fogom felnevelni, legalábbis nem az apukájával, úgyhogy már a várandósságom hónapjaiban elkezdtem félretenni, és a pénz ki is tartott az első 7-8 hónapban – meséli Tóth Henrietta a húsz hónapos Marci boldog édesanyja, aki angol tanár egy iskolában. – Mivel 35 évesen szültem, a szüleim borzasztóan vágytak már unokára, és Marciért mindent megtesznek. Nagyon szerették volna, hogy hazaköltözzek, de én úgy gondoltam, ha eddig tőlük függetlenül oldottam meg az életemet, sikerülni fog ez a továbbiakban is. Sokat segítenek, nélkülük nehéz volna ellátni magunkat egészséges élelmiszerekkel. Mivel ők vidéken élnek, sajnos jó messze, és a kertben sok mindent megtermelnek, zöldségfélékre, tojásra, húsra, gyümölcsre nem nagyon kell költenem. Marci a bölcsödében eszik, hétvégeken főzök. Kisfiamon soha nem spórolok, csakis magamon: kozmetikára, pedikűrre, manikűrre nem költök, a barátnőm fodrász… A 70-90 százalékos leárazások láttán néha elcsábulok, ilyenkor lelkifurdalásom van, de aztán arra gondolok, annyi mindenről lemondok, hogy néha engedni kell felszínre törni a női mivoltomat. Amúgy általában turkálóban vásárolok ruhát.
A közalkalmazotti létnek vannak még olyan előnyei, mint például a közlekedési bérlet, vagy a MÁV-kedvezmény. Ha a bérletet is elvonják tőlünk, akkor biciklivel fogom a bölcsibe hordani Marcit.
Néhány dologról már le kellett mondanom, először a szórakozásról. Régen volt színházbérletem, ma már nincs, és moziba sem járok. Mivel internet van az iskolában, ahol tanítok, itthon lemondtam. Nyaralni nem megyünk, csak a szüleimhez. A fizetésem elég az albérletre és a rezsire, és Marci már az elejétől megszokhatta, hogy jönnek hozzám magántanítványok – ebből futja a rezsin felüli költségeinkre. A tanítványaim imádják Marcit, karácsonykor annyi ajándékot kapott, hogy csak nyeltem nagyokat a meghatottságtól. Egy kicsi gyerek elsősorban közös játékot, foglalkozást, sok-sok odafigyelést igényel, ezt mind meg is kapja. Később nehezebb lesz, úgyhogy fel kell készülnöm a jövőre. Talán lesz egy férfi, aki elfogad minket így, együtt, ha nem, az sem baj, mert nagyon boldogan élünk, semmiben nem szenvedünk hiányt.

Apró tippek Henriettától:
– Karácsonykor vettem utoljára könyvet, de a barátaimmal, kollégáimmal csereberélünk, vetésforgószerűen körbe járnak a könyvek.
– Mobiltelefonom van, a vezetékest lemondtam, s egy igen kedvezményes csomagra váltottam, amellyel vidékre is fillérekért telefonálok.
– Az iskolai menzán hetente kétszer ebédelek. Hétfőre marad a hétvégéről, a többi napon pedig szendvicseket viszek magamnak.

Egyedi fűtéssel spórolunk

– A három gyermekünk, akik 7, 9 és 11 évesek tanítottak meg minket spórolni – mondja a 37 éves Pegán Kinga fogászati asszisztens. – Amikor nagyobbacskák lettek, adtunk nekik egy kevés zsebpénzt, amivel az volt a célunk, hogy megtanulják: nem az a lényeg, hogy mennyit kap az ember, hanem, hogy mit kezd vele. Sokat mondogattuk nekik, hogy ha van valami hosszú távú céljuk, tegyenek rá félre, és legyen egy „most-kassza” is, amelyből az aktuális vágyaikra, csokira, kisebb játékra költhetnek. Ha már azt megtanítjuk nekik ezzel, hogy költsenek kevesebbet, mint amennyit „keresnek”, az már fél siker. Arra is tanítgattuk őket, hogy ha elkezdenek gyűjteni, akkor azt fordítsák valami olyasmire, ami többet ér, mint maga a pénz, mert őket gazdagítja: ilyen például egy fényképezőgép, vagy később egy nyelvvizsga… Most laptopra tesznek félre. Nekünk kiadás a zsebpénz, de hosszú távon még nagyobb kiadás lenne, ha pusztán elköltésre adnánk. A nálam, azaz az „anyabankban” megtakarított pénzükre adott kamattal is arra ösztönözzük őket, hogy kevesebbet költsenek. Ha pedig elkezdenek valamiért rimánkodni a boltban, mondhatom nekik: „van pénzetek, vegyétek meg magatoknak!” Persze nem vagyok azért egy kőszívű anya, aki csak karácsonykor szerez örömöt a gyerekeinek, de ezzel le tudom szerelni a mindennapi nyafogást. Mindebből tanulva mi is még tudatosabban bánunk a pénzzel: elkezdtük például írni a kiadásainkat, sőt, tervezgetni, hogy a jövő hónapban mire mennyit szeretnénk költeni. Így megtudtuk, mennyi az, ami nem hiányzik a konyhapénzből, és ha már azt félre tudjuk tenni, az tiszta haszon.

Apró tippek Kingától:
– Csak azt veszem meg, amire szükségem van. Örülök az akcióknak, de kifejezetten nem keresem.
– Pár éve bevezettük az egyedi méréses fűtést, ezzel rengeteget takarítunk meg. Nappal, amikor nem vagyunk itthon, és éjszaka jelentősen csökkentjük a hőmérsékletet. Fölveszünk egy pulcsit, és becsukjuk az ajtókat is, hogy ne fűtsük fölöslegesen az előszobát és a konyhát.
– Mosogatás és zuhanyozás közben is gyakran elzárom a vizet, hogy ne folyjon fölöslegesen. A nagyfiam ugyan szeret a forró víz alatt melegedni, de mindig mondjuk neki, hogy le fogjuk vonni a zsebpénzéből.
– Érdemes tanulmányozni a www.rezsifelezo.hu és a www.csodasuli.hu oldalt, nekem sok jó ötletet adott.

Tovább fejlesztem az egytálételeket

– Én nem keresek keveset, csak éppen egy lakáshitel, egy kötelező házfelújítás (panelprogram) törlesztőrészlete, és két egyetemista fiú eltartása a hónap közepére el is viszi a fizetésem háromnegyedét. Utána kezdődik a sárga csekkekkel és a hitelkártyával való zsonglőrködés, a borotvaélen táncolás és a kölcsön kérés – meséli könnyedén az 50 éves Csík Cecília. – Készpénzem nincs, mert ami még a fiúk zsebpénze (plusz sportköri tagdíjak) és a múlt havi baráti kölcsönök megfizetése felett marad a béremből, azt átvezetem a hitelkártyámra.
El nem tudom képzelni, hogy milyen fogyasztásból vehetnék még vissza. Kozmetikus ötévente egyszer lát, fodrász félévente, a hajamat hennázom (az ára kábé egy százas háromhetente), ruhát csak turkálóban veszek, cipőt a legolcsóbb cipőáruházban. Sminkre, gyógyszerre nem költök, kerékpárral járok, autót nem tartok, könyvet, újságot nem vásárolok, káros szenvedélyem nincs, kávézókba, étterembe be sem teszem a lábam, csak ha meghívnak, kedvezményes telefoncsomagot használunk valamennyien. A munkám révén a kultúrához valamelyest hozzájutok, így az üzleti partnereimnek sejtelmük sincs, mennyire csóró vagyok.
Otthon mindennap főzök, mert az itt-ott étkezést nem engedhetjük meg magunknak. A „hónap eleje-menüben” még van hús, olcsó sonka, házikolbász, piacon vásárolt gyümölcs, de aztán a fiaim által „utolsó fellángolásnak” nevezett hónap közepi bevásárlás után lassan kiürül a hűtő, illetve belekerülnek olyan kvázi-élelmiszerek, mint a legolcsóbb párizsi, a „trappista jellegű” sajt. A hónap utolsó hetét a baráti kölcsönök morzsáiból húzzuk ki, és nagyon várjuk az elsejét. Eddig egész vidáman éltünk így, de most felmondtak a munkahelyemen, úgyhogy májustól új helyzet áll elő. De mindent túlélünk.

Apró tippek Cecíliától:
– Reggelente szendvicseket készítek a fiúknak. Rengeteg tésztás, rizses, krumplis egytálételt ismerek, illetve fejlesztek tovább, kiegészítve egy-egy új elemmel (cukkini, kel, padlizsán), gyakran sütök indiai lepénykét sárgaborsólisztből, idényzöldségekkel gazdagítva. Megfőzöm a nagymamám-féle rántott levest és a puliszkát, sütök pampucslit, és az anyósomtól ellestem, hogyan lehet egytálétellé gazdagítani a frankfurti levest.
– A sárga csekkek lejárati dátumai szerint fizetem – épp mielőtt még kikapcsolnák a szolgáltatást. Hitelkártyáról fizetem be ezeket, így tudom csak tölteni a kártyámat, és csökkenteni a havi kamatot. 250 ezres adósságot görgetek ilyen módon magam előtt.
– Nem egész hónapban nyomorgunk, csak a hónap végén: akkor napi egy ezrest szabad költenem.

Szezonvégén vásárolok, írom a kiadásokat
Sokszor radikálisan újra kell tervezni az életet, például, amikor egy nő elválik, a gyermek „kirepül”, és egyedül marad a lakásban. Naponta el kell dönteni: ezt igen, ezt nem, és mivel senki nem látja, egy kis következetlenség és luxus is belefér. Az viszont nem, hogy felesleges kiadásokra folyjon el a pénz, állítja az 54 éves Csépe Hedvig.
– A lányom öt éve külföldön él, úgyhogy egyedül fizetem a rezsit, emiatt oda kell figyelnem a kiadásokra – szögezi le. – Biztosítási termékek értékesítésével foglalkozom, és gyakran tapasztalom, hogy az emberek nem figyelnek arra, mennyit költenek a szolgáltatási szerződéseikre, lehet, hogy akár ugyanannál a cégnél is megkaphatnák lényegesen olcsóbban a szolgáltatást.

Áremelkedés 2011-ben

A fogyasztói árak átlagosan 3,9%-kal emelkedtek az előző évhez viszonyítva.
Leginkább az élelmiszerek drágultak (6,6%-kal), az egyéb cikkek (6,2%), valamint a háztartási energia (5,7%).
Az átlaghoz képest kevésbé fizettünk többet a ruházkodási cikkek (2,9%), a szolgáltatások (2,2%), a szeszes italok és a dohányáru (0,5%) félékért.

A spóroláshoz sokszor elég a vásárlói tudatosság, az odafigyelés. Érdemes például költségvetést készíteni, és optimalizálni a kiadásokat. Gyakran hallom a panaszt, hogy „nincs annyi pénzünk, hogy lecseréljük a rossz nyílászárókat, ami csökkenthetné az energiafogyasztást”. Pedig ha átgondolják a prioritásokat, látniuk kell, hogy esetleg azért nincs pénzük, mert elfolyik a gyarlóságokra – cigarettára, kacatokra -, illetve azért, mert nincsenek közép- és hosszú távú terveik. Tervezni kis pénzből is lehet, legfeljebb hosszabb időtávra van szükség! Mondjuk így: „négy év múlva lecserélem az ablakokat, ennek érdekében kötök egy lakástakarék-szerződést, mert akkor az állam is hozzáad a terveimhez”. Én a lányomat is arra tanítottam, hogy amint kijött az iskolapadból, kezdjen gondolkodni, hogyan lesz nyugdíja öregkorában, és tegyen mindig félre. Én is igyekszem tudatosan élni, de azért vannak olyan szenvedélyeim, amelyekről semmiképpen sem mondok le: ilyen a mozi, a fürdőbe járás, az utazgatás, túrázás, és a költekezés az unokákra. Az élelmiszereken tudok spórolni, kivéve a sajtokon, mert azt nagyon szeretem. Nem bliccelek a járműveken, mert a nyugalom fontosabb, és nem spórolok a fodrászon, kozmetikuson, mert ezek kellenek a lelkemnek.

Apró tippek Hedvigtől:
– A télikabátot, csizmát mindig a szezon végén veszem meg, fele áron.
– A számlákat elsőnek kifizetem, a maradékot beosztom, és fölösleges szolgáltatásokat nem tartok fenn: minimális pénzt fizetek például banki számlavezetésért, mindent interneten utalok, hitelkártyám nincs.
– Van egy kockás füzetem, amiben írom a kiadásokat, és ha valamelyik költség elszalad, megnézem, mi lehet az oka.
– Van, hogy napokig krumplit eszem, de aztán főzök valami finomat, viszek az idős szüleimnek is, vagy meghívom a barátaimat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top