Mindennapok

10 ébresztő idézet Feldmár Andrástól

Ha nem most, akkor mikor? – Feldmár András egyik könyvében találkoztam ezzel a kérdéssel, és úgy szíven ütött, hogy percekig csak bámultam ki az ablakon. Mert ő ilyen hatással van: egyszerű, logikus mondataival letaglóz és gondolkodásra kényszerít.

Nekem pont ez a kérdés jelentett valamiféle fordulópontot, misztikus oknál fogva pont ez talált el úgy, hogy azóta is napjában többször eszembe jut. Sok helyzetben ez a kérdés lendít tovább, amikor úgy érzem, egy helyben toporgok. Emiatt a kérdés miatt jöttem rá arra, hogy nincs időm teketóriázni és mások elvárásai szerint élni az életem.

Ez a kérdés ugyanis arról szól, hogy úgy akarod-e leélni az életedet, hogy közben folyton azt figyeled, mit várnak tőled mások. Mert az ember ilyen: találgatja, hogy a másik ember mit gondol róla, és miért pont azt gondolja, és hogyan lehetne ezen változtatni. Ahelyett, hogy ráébrednénk végre, hogy semmi közünk ahhoz, mit gondolnak rólunk mások, és igazából az a csodálatos az életben, hogy ha gondolnak is bármit, úgysem tudják, kik vagyunk igazából, tehát teljesen alaptalanul ítélkeznek fölöttünk.

Fotó: Hartyányi Norbert
Fotó: Hartyányi Norbert

Az alábbi három kérdés egyébként bár Feldmár könyvében van – és az erről tartott előadásáról mi is beszámoltunk részletesebben –, de Hillél rabbitól származik, és javaslom kitűzni a lakás legforgalmasabb helyére:

  1. Ha én nem vagyok magamért, ha én nem képviselem a saját érdekeimet, akkor ki lehetne értem? Ki segíthetne nekem?
  2. Ha csak magamért vagyok, ha csak a saját érdekeimet képviselem, mi vagyok?
  3. Ha nem most, akkor mikor?

Nincs időnk, hogy elszúrjuk az életünket. Nincs idő arra, hogy ne érezzük jól magunkat a bőrünkben. Nincs idő arra, hogy elpazaroljuk az életet, és feláldozzuk magunkat. Nincs idő, hogy ne most azonnal változtassunk azon, amire van lehetőségünk. Feldmár András minden szava, ahogy ezt a három kérdést boncolgatja, felér egy arculcsapással, egy kegyetlen ébresztővel.

Sokkal keményebben és sokkal tisztábban – jóval kevesebb káromkodással kísérve – fogalmazza meg azt, hogy mi az élet célja és esszenciája, mint Csernus doki. De ez teljesen magánvélemény, ahogy én a saját szűrőmön keresztül fordítom le magamban a mondatait, benned lehet, hogy ez teljesen máshogy csapódik le. Ezért gyűjtöttem tőle 10 idézetet, amivel támogat, megerősít, felébreszt és reményt ad a szürkeség ellen. Lássuk, neked mit jelentenek.

Ahogy Feldmár látja a világot

“Aki bántja magát, az lehetetlenné teszi azoknak az életét, akik szeretnék szeretni őt. Ha lassan ölöm magam, akkor átkozott az, aki szereti a gyilkost bennem, de az is átkozott, aki cserbenhagy. Tehát gúzsba kötök mindenkit, aki a közelembe kerül.”

***

“A bátorság ahhoz kell, hogy a félelem ne játsszon szerepet az elhatározásokban.”

***

“Ha azt mondom valakinek, hogy szeretlek, szeretlek, szeretlek, és ő őszintén megvizsgálja az életét, de azt találja, hogy rosszabb lett, mióta vele vagyok, akkor én nem szeretem őt. Függetlenül attól, hogy mit mondok.Tehát a szeretet bizonyítéka a szeretetben van, nem a szeretőben.”

***

“Úgy ismered meg magadat, hogy belepottyantod magadat a legkülönbözőbb helyzetekbe, és megfigyeled, mi lesz. Ez nem munka, ez játék. Én remélem, hogy halálomig fogok így játszani.”

“A félelem leszűkíti az életemet, a vágy kitágítja. Ez egy állandó harc, nem lehet megmenekülni tőle. Néha azt tanácsolom valakinek, hogy kövesse a legnagyobb félelmeit, használja őket iránytűnek, és azért is abba kezdjen bele, amitől a legjobban fél. Azt gondolom, a legnagyobb félelem bújtatja a legnagyobb izgalmat. Tulajdonképpen csak az izgalmas, ami veszélyes.”

***

“A bűntudattal meg lehet küzdeni, az nem olyan veszélyes. Ami megöli az embert, az a szégyen. A különbség óriási, de senki nem akarja tudni. A bűntudat arról szól, hogy mit tettem. A szégyen pedig arról, hogy ki vagyok, vagy mi vagyok én. A szégyen a lényemet támadja meg, a bűntudat csak a cselekedetemet.”

***

“Egyszerűen el kell határozni, hogy az iránytű, amivel kijelöljük, merre menjünk, az ne a félelem legyen. Ne kelljen már menekülni. El kell kezdeni az iránytűt a vággyal összekötni! Azt csinálom, amit akarok, és nem tart vissza a félelem.”

***

“A pénz nem boldogít, de megengedi, hogy azt csináld, amit akarsz, és ne csináld azt, amit nem akarsz. Az ember akkor lesz boldogtalan, ha azt kell csinálnia, amit nem akar, és nem tudja azt csinálni, amit akar. Ez a hatalomnélküliség. Nekem nem kell hatalom magam fölött, vagy más fölött, ahhoz kell hatalom, hogy senki ne mondja meg, mit csináljak és mit ne.”

***

“Arra rájönni, hogy a másik annyira másik, hogy soha a büdös életben nem fogom megismerni, nagyon megrázó felfedezés.”

***

“Ha önmagadat mutatod, akkor téged látlak, ha valamilyen jelmez, álarc mögé bújsz, akkor azt fogom látni. Minden jelmez és álarc jó, de ha felteszed, akkor nem szabad panaszkodnod és a másik embert okolnod, hogy nem lát be mögé. Álarcot teszek fel, és aztán sírok, hogy senki nem akarja leszaggatni rólam.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top