Kapunyitási pánik: akkor én most mi a túrót kezdjek az életemmel?

A kapunyitási pánik leginkább a felsőoktatásból kikerülő fiatalokat érinti: hirtelen el kell kezdeniük élni a saját életüket, be kell állniuk a munka világába. Manapság nagyon sok lehetőség kínálkozik a munkahelyek, pozíciók tekintetében, továbbá a külföldi munkavégzés is reális opció. A lehetőségek tárháza viszont egy bizonyos fokú döntésképtelenséget, ijedtséget hoz magával, a „mihez is kezdjek” dilemmát.

„Már az egyetem kiválasztása is nagy teher és felelősség, de kilépni a felsőoktatásból, elhelyezkedni a munkaerőpiacon nagyon meghatározó életszakasz – mondja Koncz Karola pszichológus. – Mint minden váltás, ez is tele van nehézségekkel, és mint általában minden nehéz élethelyzet, ez is szorongással jár. A kapunyitási pánik az úgynevezett normatív krízisek közé tartozik, azaz a normál életfolyamatok változásából adódik. Önmagában nem egy patológiás jelenség, ha azonban valakinek nem sikerül túljutnia az élethelyzetből adódó akadályokon, kialakulhat nagymértékű szorongás, depresszió. Ez tovább nehezíti a megküzdést, és könnyen vezet elakadáshoz, a korábbi életszakaszban való megrekedéshez. Sajnos ez utóbbi egyre általánosabb a kezdődő fiatal felnőttkorban. Ez a viszonylag új jelenség a kapuzárási pánik analógiájára kapta nevét, itt azonban az idő múlásának, a lehetőségek folyamatos szűkülésének érzete helyett az állandó változás, az egyre bővülő opciók okozta döntésképtelenség, bizonytalanság okoz szorongást.”

Új jelenség, a nyugati társadalmak terméke  

A hatvanhat éves anya dolgozik meg még fia záloghiteléért is – élősködő fiatalból sosem lesz hálás gyerek?

A kapunyitási pánik a 21. század produktuma, és inkább a nyugati világra jellemző, így a nyugati társadalmak sajátságait is tükrözi. A fiatalok szeme előtt az az elvárás lebeg, hogy minél hamarabb gazdagnak, sikeresnek kell lenniük, felső vezetői pozícióban kell dolgozniuk. Míg annak idején körülbelül ötvenéves korára válhatott valakiből vezérigazgató, igazgató, most már alig valamivel harminc év felett is el lehet érni ezt a posztot. Ötven évvel ezelőtt a szamárlétrán lépcsőfokonként lépkedtek fel a tehetségesebbek, szorgalmasabbak, ma viszont nincs bevált recept arra, hogyan lehet elérni ezt a (sokszor irreális) célt. A versenyhelyzet egyre erősebb, az életről alkotott általános elképzelés is egyre illuzórikusabb.

„A globalizációs folyamatokkal együtt jár a végtelen számú lehetőség, még inkább felerősödtek a verseny- és teljesítményorientált elvárások. A fiatalok folyamatosan azt hallják, hogy azt érhetnek el, amit akarnak, ha ügyesek, rátermettek. Ezért a legtöbben úgy érzik, sokkal keményebben kell dolgozniuk, hogy kitűnhessenek a társaik közül. Ugyanakkor többnyire megszűntek a jól bejáratott utak, amelyek során volt idő és lehetőség a mentális alkalmazkodásra. Nehezíti a helyzetet, hogy a közösségi médiának, az amerikai filmeknek, sorozatoknak köszönhetően a fiatalokban nagyon hamis kép alakul ki a különböző munkafolyamatokról. A sürgősségi osztály nem olyan, mint a Vészhelyzetben, és a bűnügyi helyszínelők mindennapjai sem olyanok, mint az ismert sorozatban” – magyarázza a szakember.

A legtöbben úgy érzik, sokkal keményebben kell dolgozniuk, hogy kitűnhessenek a társaik közül 

A kapunyitási pánik a munkakezdés időszakában is jelentkezhet, jól példázza ezt Flóra este, aki egy reklámügynökségnél kezdett el dolgozni: „Értem én, meg gondoltam is, hogy nem az lesz, mint a filmekben meg mint az Instagramon. Na de hogy semmi köze nincs a valóságnak ahhoz, amit hittem? Van pár kreatív meeting, de amúgy egy Excel-táblával babrálok egész nap. És ez lesz az elkövetkező, ki tudja, hány évben?”

A pszichológus szerint a szakképzésben résztvevő fiatalokra, akik már tanulmányaik során gyakorlati képzést kapnak, kevésbé jellemző a kapunyitási pánik. Azok az egyetemisták is védettebbek a fiatalkori krízistől, akik az egyetem alatt önkéntesként, gyakornokként munkát vállalnak olyan munkahelyen, ahol majd a diploma megszerzése után el szeretnének helyezkedni. Mindez összefüggésbe hozható azzal, hogy az egyetemeken, főiskolákon eltöltött hosszú oktatási évek alatt a hallgatók egy biztonságot adó, jól kiszámítható rendszerben tanultak meg tájékozódni, amelyből kikerülve sokkal ijesztőbbnek hat a munka kaotikus világa.

Hogyan lehet okosan elkerülni?

Mint már említettük, nagyobb eséllyel előzhető meg a kapunyitási pánik, ha az egyetem, főiskola alatt gyakorlati ismereteket is szereznek a hallgatók az általuk preferált munkaterületen. Emellett protektív tényezőnek számítanak a kapunyitási pánikkal szemben a meghatározó kortárskapcsolatok, vagy a komolyabb párkapcsolat, a szülőktől való különköltözés.

A pszichológus azt is hozzáteszi, hogy a prevenció már jóval előbb megkezdődhet: a kisgyermek- és serdülőkornak is megvannak azok a sajátosságai, amelyek ismeretében a szülők, pedagógusok, iskolapszichológusok kis segítségnyújtással meg tudják könnyíteni a későbbi döntéshelyzeteket.

„Kisiskolás korban a gyerek érdeklődése nagyon sokrétű, így érdemes minél több különböző tevékenységbe bevonni, majd hagyni, hogy serdülőkorra a figyelme egy-két specializált témára koncentrálódjon, amivel élvezettel és gyakran foglalkozik. Ugyanis mindenki abban a legjobb, amit sokat gyakorol önszántából. Ha létezik olyan tevékenység, amit saját belső motivációink hatására végzünk, az nagy valószínűséggel megkönnyítheti a döntéseinket a karrierválasztásban is. Középiskolában érdemes igénybe venni a pályaorientációs tanácsadást, amely során információkat kaphatnak a diákok az általuk kiszemelt egyetemről, szakmáról, továbbá az iskolapszichológus segítségével feltérképezhetik a személyiségüket a pályaválasztáshoz szükséges szempontok alapján. Ilyenkor például vizsgálják a stressztűrést, a megküzdési módokat és az érdeklődési kört is.”

A halogatás is komoly tényezője a kapunyitási pániknak

Amikor beránt a szorongás a zsákutcába

„Imre vagyok, 34 éves és még szűz. Anyámmal élek, és ez nekem jó”

A szorongás egészséges mértékben elkerülhetetlen, mi több szükséges. A kismértékű szorongás (illetve annak elhagyása) motiválja az egyént arra, hogy kezdjen el tenni valamit a problémát kiváltó helyzet megoldásának érdekében. A gond akkor keletkezik, amikor annyira lebénít valakit ez az érzés, hogy megjelenik a kapunyitási pánikkal szorosan összefüggő jelenség: a halogatás. Ennek eredményeként sokan nem fejezik be tanulmányaikat, nem szerzik meg a diplomát, ezért nem tudnak munkába állni, sok esetben otthon maradnak a szülői házban. A szülők számára is nagyon nehéz helyzet ez, hiszen támogatásukkal hosszú távon gyermekük passzivitását erősíthetik.

„Amikor megjelenik a szorongás, érdemes pszichológiai tanácsadást igénybe venni, ahol különböző módszerek segítségével – például relaxációs technikákkal – oldani tudják a tüneteket. Ha azonban a szorongás nagyobb méreteket ölt, ami gátolja a cselekvést, akkor javasolt a pszichoterápia is. A kapunyitási krízis kialakulásának társadalmi, kulturális háttere van, így a családterápia a leginkább adekvát terápiás módszer ebben az esetben, amely összefüggéseiben tudja kezelni ezt a jelenséget” – tanácsolja a pszichológus.

A szakember azért javasolja a családterápiát, mert a család az adott társadalom leképződése, és mivel a szorongás háttere a kapunyitási pánik esetében nem traumához köthető, ezért valószínű, hogy a családi dinamikában működik valami úgy, hogy szorongással éli meg a fiatal a nehézségeket. A családterápiától nem kell megijedni, sokan úgy nyilatkoznak, hogy „az azt jelenti, hogy borzasztó a család”, de ez téves elképzelés. A pszichológus segítségével könnyebben rájön a család arra, milyen berögzült játszmáik, mintáik vannak, a megoldásra is hamarabb rálátnak. Ilyen élményt jelentett a családterápia például Editnek is:

„A fiam az egyetem után hazaköltözött, két évig nem nézett munka után, mindig azt hallottuk, hogy majd… Az anyai szívem persze örült, hogy otthon van a fiú, de azért neki már dolgoznia kellett volna, családot alapítani. Ráadásul állandóan veszekedtünk emiatt. Végül elmentünk családterápiára, amitől mindenki nagyon ódzkodott, és nem mondom, hogy kellemes volt, de tényleg segített. Pár alkalom után már rendeződtek a dolgok, két hónapig jártunk csak a pszichológushoz. Egyedül azt sajnálom, hogy nem mentünk el hamarabb.”