Mindennapok

A kézimunka gyógyít – 8 nyomós érv a kötőtű mellett

Aki szabadidejében köt, a létező legjobbat teszi magával, szakemberek receptre írnák fel.

Nemrég megtaláltam a holmijaim között azt a pulóvert, amit még édesanyám kötött nekem huszonöt éve. Kazánként gondoltam a meleg, bökős ruhadarabra, amin hatalmas, színes virágok mutattak fityiszt a szürkeségnek. Aztán nem tudtam nem arra gondolni, hogy vajon a billentyűzethez szokott ujjaim képesek lennének összehozni egy ilyen remekművet? Ahogy minden új feladatnál, most is „felmentem” a Youtube-ra, hogy onnan tanuljak meg kötni – és bár a középhaladó szinttől még nagyon messze vagyok, és komoly harcot vívok a dühvel, arra rájöttem, hogy a kötőtű jó hatással van rám.

kislány köt

Fotó: Profimedia

Persze erre nemcsak én jöttem rá, a pszichológia is rég tudja, hogy a testi-lelki egészség egyik gyógyszere a kézimunka. Íme,a tudomány nyolc nagyon is nyomós érve:

  1. A kézimunka megnyugtat. A kötés nyugalomra tanít, a szép mintha egyszerű mozdulatok ritmikus ismétlését igényli, ugyanakkor éberen tartja az agyat, hiszen a minta miatt számolni is kell. Ez a fajta flow-élmény lenyomja a stresszhormonszintet, elzavarja a zaklatott gondolatokat, enyhíti a szorongást, a depressziót és a félelmet, segíti az alvást.
  2. A kézimunka egészséges. Ez a fajta jótékony és kreatív monotónia nemcsak a lélekre, de a szervezetre is jó hatással van. A pulzusszám és a vérnyomás is csökken.
  3. A kézimunka erősíti az önbizalmat. Szorongás, anorexia, figyelemzavar, önbizalomhiány: mindegy, hogy a psziché milyen problémával küzd, a kézimunka kiemel ezekből az állapotokból, az agy ideig-óráig megfeledkezik ezekről, helyette az alkotás örömére koncentrál.
  4. A kézimunka segít a leszokásban. Bár vizsgálatokkal még nem támasztották alá, a kötőtű a függőséggel is felveszi a kesztyűt, kézimunka közben ugyanis az ember megfeledkezik alkoholról, ételről, cigiről, játékról és az online térről. 
  5. A kézimunka tornáztatja az agyat. Egy külső szemlélő számára úgy tűnhet, a kötés felér az üres bambulással, a valóságban az agy olyannyira összetett munkát végez, hogy ez a banálisnak tűnő mozdulatsor nagyon sokáig frissen tartja az agyat, segítségével elkerülhetők: a memóriavesztés, az Alzheimer-kór és egyéb patológiás elváltozások. 
  6. A kézimunka edzésben tart. Aki köt, talán nem is tudja, hogy közben az ujjait, a kezeit és az alkarját is trenírozza, ami kimondottan jótékony hatással van az ízületekre. 
  7. A kézimunka koncentrációra tanít. Pulóver, sapka, sál, zokni, mindegy, mi a cél, a kötés fegyelemre, kitartásra, a düh kezelésére tanít, márpedig ez a képesség az élet többi területén is jól jön.
  8. A kézimunka boldoggá tesz. Ami a legfontosabb, egy kutatás során 3500 ember nyolcvan százaléka állította, hogy kötés után mindig boldogságot érez. Kell ennél több?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top