Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Lélek

„A válás kisemmizett, de lelkileg milliomos lettem”

Bódis Bea igazi túlélő – bárhogy üti-vágja az élet, nem adja meg magát. Kisfiával most egy anyaotthonban él, ahonnan hamarosan menniük kell. Minden erejével küzd, hogy saját lábra állhasson, de nem sok támogatásra számíthat.

Bódis Bea a válása óta küzd kisfiáért és lakhatásukért. Ápolónői hivatástudatát számos kitüntetéssel elismerték már. Több végzettsége, munkahelye ellenére az élet átmenetileg kiütötte, padlóra és anyaotthonba küldte. De ő mégis úgy érzi, hogy a traumák megedzették. Eldöntötte, hogy soha többé nem bánthatja már senki. Az anyaotthonból hamarosan ki kell költözniük. Sok helyre írt, még a köztársasági elnöktől is kért segítséget, hiába. Történetét megosztotta a közösségi oldalán, amitől felrobbant a Facebookja.

Másoknak segít, ez a hivatása

A délutáni órákban érkezünk meg egy fővárosi szakrendelőbe, ahol hamarosan véget ér Bea műszakja. Lazacrózsaszín nővérruhában, mosolyogva fogad minket az asszisztensnő. „Húzós napunk volt. Most rohanok vásárolni, aztán a fiamért a napközis táborba, és megyünk haza. Mármint az anyaotthonba” – javítja ki magát a fiatal nő. A kedvünkért még lelassít, mond pár szót a végbél betegségeinek vizsgálatára és kezelésére szakosodott proktológiáról, és elmagyarázza, miért ez talán a legkellemetlenebb szakrendelés. „Amikor behívom a beteget, rögtön látom, hogy izzad szegény, minden baja van, és tudom, hogy amennyire csak lehet, meg kell nyugtatnom a vizsgálat előtt. Egyszerre kell a szorongást oldanom, és mégis hitelesen tájékoztatást adni” – magyarázza.

Bódis Bea (Fotó: Hernád Géza)

Nagyon sok aranyérrel küzdő, vastagbélkörnyéki gyulladással érkező beteg keresi fel őket. Gyakorta szűrnek ki polipokat, szemölcsöket, jó- és rosszindulatú daganatokat. Naponta látja, hogy mennyire fontosak a szűrővizsgálatok, sokszor életet is mentenek. Kisebb sebészeti beavatkozásokat is végeznek, Beának tehát az orvosokkal is meg kell találnia a közös hangot. Évek óta ő itt a „három az egyben”: asszisztens, adminisztrátor és menedzser is egy személyben. Ha elromlik valami, intézi a javíttatást, a beszerzéseket. A rendelőben sztómás betegeket is gondoz. Másodállásban a közeli kórházban ágy melletti műszakvezető ápolónő. De azt mondja, mostanában nem a munkájával kapcsolatos kihívások nyomasztják, hanem inkább a lakhatás miatti rettegés és szorongás.

Bea kisfiával a Zápor utcai anyaotthon előtt (Fotó: Hernád Géza)

Bea biciklivel jár, spórol a közlekedésen is. Amíg bevásárol és a gyerekért megy, mi fotós kollégámmal elmegyünk az óbudai Jó Pásztor Nővérek Anyaotthonába. Sokan nem is tudják, hogy a Zápor utcáról nyíló barna kapu sok-sok nehéz sorsot rejt. Az intézmény vezetője, Déri-Popper Andrea először megmutatja az épületkomplexum szívét, a kis kápolnát. Megtudjuk, hogy a világ számos pontján vannak hasonló intézményei ennek a női szerzetesrendnek. „A beköltözésnek nem feltétele a vallásosság, de biztosítjuk a hitélet kereteit azoknak, akik igénylik” – tisztázza filozófiájukat az intézményvezető.

Az országból bárhonnan jöhetnek anyák és gyerekek, de legfeljebb másfél évre. Havonta háromezer forint díjat kell fizetniük fejenként, rendszeres adományokat is kapnak. Saját szobában lakhatnak, de közös a konyha, a fürdő, a mosógép és a mellékhelyiség. A szűk élettér mindenkitől fokozott alkalmazkodást igényel, ami sokszor nem könnyű. A családok lakás, albérlet, munkahely elvesztése miatt kerülnek ide, és mellé még sokszor bántalmazó párkapcsolatból is menekülnek. „Innen albérletbe, önkormányzati bérlakásba, családtagokhoz, másik anyaotthonba mennek, vagy netán vissza a bántalmazóhoz. Statisztikák szerint ötször kell eljönni egy bántalmazótól, hogy végleg ott tudja hagyni őt az áldozat” – árnyalja a jellemző képet Andrea.

Az anyaotthonban a szerzetes nővérek mellett szociális szakemberek, pszichológusok, fejlesztőpedagógusok foglalkoznak a családokkal. A cél: képessé tenni lakókat arra, hogy egy-másfél év múlva „önjáróak” legyenek. Sajnos ez elég ritka sikerélmény a hozott hátrányok miatt. Bea esete elég egyedi – mondja a vezetőnő. 

Ő tényleg arra használja az anyaotthont, amire való, dobbantónak. De sajnos még neki is, aki felsőfokú szakképzettséggel és folyamatos munkaviszonnyal rendelkezik, álomszerű lenne saját lakáshoz jutni a mai ingatlanpiaci árak mellett.

Többé nem hagyja magát bántani

Közben Bea és imádott kisfia, a nyolcéves Bendegúz is megérkeznek, és elindulnak a teli bevásárlószatyrokkal felfelé, a harmadik emeleten lévő, nyolc négyzetméteres szobájukba. A hirdetőfalon olvasható, hogy ki mikor moshat, ki mikor takarít, és minden hasznos információról is itt értesítik a családokat. A konyhában valakit főzni látunk, közben megtudjuk az egyik anyukától, hogy hamarosan „turkáló” lesz, ami annyit jelent, hogy adományruhákból lehet válogatni.

Bea megérkezik a bevásárlószatyrokkal (Fotó: Hernád Géza)

Bea hullafáradtan lép be a forró szobába, és bekapcsolja a kis ventilátort. Frissítővel kínál minket, aztán belekezd a történetébe. Gyerekként a Pápához közeli Gyarmaton élt szüleivel és két öccsével egy családi házban, átlagos körülmények között. Továbbtanulni az egészségügyi szakközépbe ment. Elvágyott otthonról, mert a szülei sokat veszekedtek. Érettségi után Budapestre jött, a János-kórházba, és az ottani nővérszállón lakott. Később több más kórházban is dolgozott, de a nővérszálló mindenhol létkérdés volt számára. Mindig voltak másod- és harmadállásai, kellett a kiegészítés.

A csinos és fiatal nőre a szerelem is rátalált egy vagány és nagy dumás biztonsági őr személyében. Bár a férfi az elején sem tűnt megbízhatónak, a szívének mégsem tudott parancsolni. Összeházasodtak, majd jött a gyerek. A kis Bendegúz születése után a férj maga volt a mintaapa, de ahogy a karrierje haladt előre, egyre kevesebb időt fordított a családra. Egy idő után már nemcsak a sértő, lekicsinylő szavai, hanem a gyakorivá váló ütései is nagyon fájtak Beának. Lassan elmagányosodott, elveszítette az önértékelését. A férj közben talált magának egy másik nőt, és kettőjük közt ingázott. Végül Bea döntött, és elindította a válást. Kizárólagos szülői felügyelettel egyedül neveli Bendegúzt.

A válás után anyagilag szegény, lelkileg viszont milliomos lettem. Elindultam az önismeret és az önszeretet fájdalmas útján, rájöttem, hogy igenis értékes ember vagyok, és már soha többé nem hagyom bántani magam senkinek

– mondja elszántsággal a hangjában.

Egy picike kis lakás – ez Bea álma

A statisztikák szerint is az egyedülálló anyáknak a legnehezebb. Bár Bea mindig több állásban dolgozott, mégis a hajléktalanságtól rettegett, és attól, hogy elveszíti imádott kisfiát. Több helyre írt segítségkérő levelet, számos önkormányzatnál pályázott lakásra, sikertelenül. Egy barátnője mesélt neki az anyaotthonokról, de még így is egy évébe telt, mire legyőzte szégyenérzetét. Akkor már szinte a teljes fizetése a drága albérletre ment el. Végül felszámolta az addigi életét, és beköltöztek az anyaotthonba.

Soha nem felejtem el, hogy a kisfiam így vigasztalt: anyuci, ne szomorkodj! Legalább egy szobában alhatunk, és mindig lesz kivel játszani!

A megélhetési költségeink nagyon lecsökkentek, de mi mégis ugyanolyan beosztással éltünk tovább – meséli Bea. – Rengeteget spórolok itt, de még így sem tudok annyi önrészt felmutatni, hogy egy bank érdemben szóba álljon velem. Ha viszont újra albérletbe mennénk, akkor a megtakarításaim egy pillanat alatt elfogynának, és kezdhetnénk mindent elölről” – panaszolja.

Saját kislakásban látom magunkat a kisfiammal, és hinni akarok abban, hogy az álomból igenis valóság lesz (Fotó: Hernád Géza)

Végső elkeseredésében a fiatalasszony a köztársasági elnöknek írt levelet, de ő sem tudott segíteni. Ekkor osztotta meg a történetét a Facebookon – és ő döbbent meg legjobban a közösségi média erején. Több ezren osztották meg a posztját, a média is felfigyelt rá, és rengetegen írnak neki azóta is.

Bár sokan ajánlottak fel segítséget, Beáék lakhatása még mindig bizonytalan. „Megható, hogy mennyi segítőkész és jó ember van, nagyon sokat köszönhetek az anyaotthonnak is. Sokat tanultam, más emberként megyek ki, mint ahogyan idejöttem, reménytelibb lettem. Ha becsukom a szemem, sokszor álmodozom… Saját kislakásban látom magunkat a kisfiammal, és hinni akarok abban, hogy az álomból igenis valóság lesz!” – zárja a beszélgetést Bea.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top