Mindennapok

64 éve nem vágatta le a haját a 83 éves vietnami nő

Fura magyarázata van arra, hogy miért nem.
64 éve nem vágatta le a haját a 83 éves vietnámi nő

Hat méter hosszú és kígyó alakú – így lehet jellemezni annak a vietnámi asszonynak a haját, aki 19 éves kora óta egy centit sem vágatott belőle.

A 83 éves Nguyen Thi Dinh (akinek haját ide kattintva nézhetitek meg) nem csak hogy nem vágta, de nem is mosta a haját az elmúlt 64 évben. Nguyen az Oddity Central szerint azért döntött így, mert amikor 19 éves korában először levágatta a haját, olyan fejfájás kínozta, amire az orvosok sem tudtak magyarázattal szolgálni és ami gyógyszerre sem múlt.

Állítása szerint a fejfájásrohamok akkor múltak el, amikor a haja újra nőni kezdett és soha többé nem vágatott belőle. A Tinmoi.vn-nek nyilatkozva Nguyen azt mondta, hajmosásnál is hasonló fájdalmat érzett, így inkább azt is kiiktatta az életéből.

Nguyen hajának vége sötét barna, még fiatalabb korából, a felső része pedig teljesen ősz.

Nguyen egy buddhista templomban él 1990-óta. Napi egyszer étkezik, vegetáriánus lett és naponta többször meditál és mantrázik. Szerinte ennek köszönhető, hogy jó lelki és fizikai állapotban van ennyi idősen is.

(via)

(Kiemelt kép: illusztráció, Unsplash)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top