Magyarország kúl

Kolbász helyett szuperlovat csináltak belőle

Már a vágóhídon várta a sorsát a félszemű Chacco Blue II, amikor megmentették: szerencsére, hiszen ő lehet Magyarország új versenyző büszkesége.

Még egy ugrás Göteborgból😍🐴🐎

Közzétette: Chacco Blue II. – 2017. szeptember 27.

Fél szemére világtalan, és kis híján kolbászként végezte, mégis elképesztő karriert tudhat maga mögött egy magyar versenyló. A Chacco Blue II névre hallgató, tízéves díjugrató paripa körülbelül két éve került mostani tulajdonosához, és a kitartó munkának köszönhetően a sportág egyik legjobbjává nőtte ki magát.

– Sajnos csikókorában megvakult a bal szemére, ezért német tenyésztője kidobta a ménesből. „Vak kocsilónak” csúfolták. Egy vágóhídra került, a leölése napján mentették ki onnan lókereskedők – mesélte a Borsnak a pej mén gazdája, Kórusz Attila, aki azonnal meglátta benne a potenciált. Lovasával, Krucsó Szabolccsal időt és energiát nem sajnálva vetették bele magukat a munkába.

Közzétette: Chacco Blue II. – 2017. szeptember 11.

– Szabolccsal elképesztően rövid idő alatt megtalálták a közös hangot. Tudtuk, hogy Chacco Blue II-nek rendkívül sikeres felmenői voltak, ő pedig meg is örökölte szülei tehetségét és intelligenciáját. Másfél esztendő alatt sikerült behozni vele hat-nyolc év lemaradását. Ott tartunk, hogy a 160 centit is simán megugorja. Nem­rég megnyerte a 2017-es magyar díjugrató-bajnokságot, és a svédországi Eb-n is nagyszerűen helyt­állt – büszkélkedett Attila, aki tíz éve foglalkozik lovakkal.

Nincs kizárva, hogy Chacco Blue II hamarosan az ország legnagyobb büszkesége lesz. Legközelebb jövőre, az amerikai díjugrató-világbajnokságon fog versenyezni, és ha minden jól alakul, ott lehet majd a 2020-as tokiói olimpián is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top