Magyarország kúl

Ezért lesznek kisebbek a balatoni dugók nyáron

Átadják a Várpalotát elkerülő útszakaszt, ezért nem kell feltétlenül a hétvégi csúcsforgalomban az M7-esen szenvednie annak, aki a Balaton északi partjára készül. Más útfejlesztések is javítanak a helyzeten.

Dugó az M7-esen a Balaton felé (MTI-fotó: Mihádák Zoltán)

Még a nyári szezon kezdete előtt, márciusban, átadhatják a várpalotai elkerülőt a 8-as úton, ami jelentős járműforgalmat vihet majd el az M7-es Székesfehérvár és Siófok közötti szakaszáról a zsúfolt nyári hétvégéken, írja a Portfolio.hu. A Várpalotát elkerülő, kilenc kilométeres, négysávos út két ütemben épül és ha tavasszal átadják, akkor Székesfehérvártól Veszprémig kétszer két sávos, osztott pályás úton haladhatnak a gépkocsik, igaz a teljes útvonal a tervek szerint csak 2018 végére válik teljes egészében kétszer két sávos gyorsforgalmi úttá.

Nincs tervben a három sáv

A lap Homolya Róberttől, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárától azt is megtudta, hogy az M7-es háromsávúsítása a fővárostól Siófok irányában egyelőre nincs a kormány napirendjén. Ez egyébként a 2022-ig tartó középtávú útfejlesztési stratégiából, annak közelmúltban frissített változatából is látszik.

Miután tehát ez a 28,8 km-es szakasz elkészül, már Székesfehérvárnál le tudnak térni az M7-esről azok, akik a Balaton északi partjára tartanak és Veszprémen keresztül érik el a tópartot, így enyhülhet a Fehérvár és Siófok közötti szakaszon az M7-es terhelése, és a dugók is csökkenhetnek.

Keszthelyt is bekötik

A Balaton északi partján további lényeges fejlesztés is készül: az R76-os részeként Keszthelyt is bekötik a gyorsforgalmi hálózatba. Az út a Keszthelyt és Hévízt elkerülő 71-esbe torkollik, amely végigfut a tó északi oldalán, így könnyebbé teszi az elérést az M7-es irányából. Az R76-os gyorsútnak az M7-es autópályától Fenékpusztáig tartó 8,6 kilométeres szakaszát a Strabag építi meg 38,8 milliárd forintért.

A beruházás során az M7-es holládi csomópontja és Fenékpuszta között Battyánpusztát és Balatonszentgyörgyöt elkerülve épül meg új nyomvonalon. Az eddig használt 76-os főút a lassabb járművek, illetve a helyi forgalom számára továbbra is elérhető marad.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top