Magyarország kúl

Látványterveken a sci-fibe illő új metróvonal

Meglepetésként érte a budapestieket, hogy Rákoskeresztúr irányába új metróvonalat terveznek 127 milliárdos beruházással. Most már a látványtervek is megjelentek a nagyszabású tervhez!

Készülnek a budapesti XVII. kerületi rákoskeresztúri metróvonal engedélyes tervei – írja vg.hu. Riz Levente, a kerület polgármestere a testületi ülésen azt mondta: 2017 novemberében a tervező iroda leszállította a tanulmányterveket. A rákosmenti szárnyvonal kapcsán a tervezők négy különböző alternatívát vizsgáltak.

Közzétette: Rákosmenti Pirítós – 2018. január 3.

 

Három esetben a körvasútnál, a Rákos-pataknál ágazna el a metró, és a Rákos-Hatvan vasútvonal mentén érné el a XVII. kerületet. A negyedik változat szerint a metró a HÉV-vonalból a XVI. kerületi Sárga rózsa utcánál fordulna jobbra, végig a felszínen haladna, az Akadémiaújtelepnél lépne be a XVII. kerületbe, és innen kéreg alatti vezetéssel érné el Rákoskeresztúr-városközpontot. A tervezők 123-127 milliárd forintra becsülik a kivitelezés költségét. Az önkormányzat tervei egy facebook-oldalon is napvilágot láttak.

Közzétette: Rákosmenti Pirítós – 2018. január 3.

Rákoskeresztúrról most 47 perc alatt lehet a Déli pályaudvarig eljutni, a metró kiépítésével a menetidő 32 percre csökkenne, az Örs vezér tere pedig 22 helyett 13 perc alatt lenne elérhető. A jogerős építési engedélyek a tervek szerint 2019-ben lesznek meg, az építkezés 2020 után indulhat.

Az ajánlott nyomvonal, amely Sárgarózsa utcánál fordulna jobbra, a Nagyiccei kiserdőt megvédve a felszín alá bukna, majd…

Közzétette: Rákosmenti Pirítós – 2018. január 3.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top