Magyarország kúl

Ezeket a budapesti luxuslakásokat bitcoinért lehet megvenni

Már a hazai ingatlanok piacát is elérte a kriptovaluta őrület, így fellelhetők olyan lakások a fővárosban, amelyeket bitcoinért is meg lehet vásárolni. Kérdés, hogy jobb-e így az áruk?

Bitcoin Real Estate oldalán rögtön három budapesti lakást is talált a Portfolio.hu, amelyek közül az első egy XIV. kerületi, 40 négyzetméteres kétszobás lakás, amelyet 15 bitcoinért kínálnak. A harmadik emeleti felújított ingatlan a csütörtöki bitcoin árfolyamon számolva 42 millió forint, ami több mint egymillió forintos négyzetméterárat jelent. Ehhez képest a kerületi átlagos lakásár – a megvalósult tranzakciók alapján – tavaly 385 ezer forint volt négyzetméterenként, az új lakások kínálati átlagára pedig 550-600 ezer forint fajlagosan.

A második lakást szintén 15 bitcoinért árulják, az azonban a XIII. kerületben van, 36 négyzetméteres és egy szobás. A XIII. kerületben a tavalyi átlagár 465 ezer forint volt négyzetméterenként, míg az új lakások fajlagos ára meghaladja a 600 ezer forintot, de még így is soknak tűnik az 1,17 milliós négyzetméterár.

A legtöbb bitcoint – összesen 120-at – viszont egy budai, panorámás penthouse lakásért kérnek, aminek alapterülete 135 négyzetéter és tartozik hozzá egy 57 négyzetméteres terasz is. Ebben az esetben a teraszt is beleszámítva már elérjük a 2 millió forintos négyzetméterárat.

Azt lehet tehát mondani, hogy a mostani (11 200 dolláros) bitcoin árfolyamon nem tűnik jó üzletnek a vásárlás, ahhoz, hogy valóban jó üzletet köthessünk, a jelenlegi árfolyam feleződése lenne szükséges, de feltételezhető, hogy akkor a bitcoinban megadott ár is változna. Aki viszont egy éve, 900 dollár körüli árfolyamon jutott bitcoinhoz, annak akár átváltás nélkül is megérné megvásárolnia a lakásokat, mivel a kisebbekhez 4 millió forint alatt, a nagyobb luxuslakáshoz pedig 25 millió forint környékén jutna most hozzá.

A magas volatilitás miatt viszont továbbra is nagy kockázatokat rejt magában az, ha valaki bitcoinban értékesíti lakását, feltehetően ez is beárazódik a hirdetett lakások kínálati áraiba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top