Magyarország kúl

Zoltán után szabadon, avagy minden nőnek joga van dolgozni!

Egy szál virág, egy doboz csoki. Köszönjük, maradhat! De emögött rejtőzzön egy fontos gondolat is az év 365 napján. Honnan indult a Nemzetközi Nőnap, és mivé lett a XXI. században?

Szeretem, ha egy férfi előreenged a postán, nem bánom, ha átadja helyét a trolin, és kifejezetten jólesik, ha nem hagy cipekedni. De mindeközben határozottan vágyom anyaságom elismerésére, valamint karrierem, képességeim tiszteletteljes megítélésére. Nem elhanyagolható az X és az Y kromoszóma ténye, de az egyenjogúság nem pusztán biológia.

Március 8-án jólesik az apró figyelmesség, de édeskevés, ha a Nemzetközi Nőnap csupán csak huszonnégy órából áll.

A fiúk nővérüket köszöntik Nőnap alkalmából Budapesten. Fotó: Bruzák Noémi, MTI

A Nőnapot 1917 óta ünneplik világszerte. Március 8-án a férfiak nemcsak megbecsülésüket, tiszteletüket, szeretetüket fejezik ki nőtársaiknak, hanem a világ minden táján igyekeznek felhívni a figyelmet az egyenjogúságra, a szabad munkavállalásra. Hatalmas utat járt be az eszme, ami New Yorkból indult:

1857-ben negyvenezer textil- és konfekcióipari munkásnő kezdett sztrájkba a béregyenlőségért és a munkaidő csökkenéséért.

Lassan, de meglett az eredménye. 1866-ban elfogadták azt a határozatot, ami kinyilvánította, hogy a nők hivatásszerűen dolgozhatnak. Szimbolikusan megdőlt a kizárólag otthon tüsténkedő, csakis gyermeket nevelő nők képzeletbeli szobra, és ezután szabad utat kapott a „gyengébbik nem” a különböző nemzetközi események részvételéhez is.

„Minden nőnek joga van dolgozni!”

– hangoztatta akkori beszédében Clara Zetkin, német politikus és nőjogi harcos.

Hogy mennyire volt hatásos az antré, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy komótosan ugyan, de egyre elfogadottabb, hogy nők is sziklaszilárdan megállják a helyüket olyan pályán, ami azelőtt kizárólag férfiak kiváltsága volt. És miközben nőként lehetünk bírák, sebészek, tudományos kutatók vagy mezőgazdászok, addig anyaként is bizonyítunk immáron sok száz éve. 2018-ban is bőven van még mit javítani az egyenlő bánásmódon, a nők pozitívabb megítélésén, és még ma is gördülnek nők és anyák elé akadályok (főleg, ha nem csak Magyarországra tekintek), mégis a társadalom sokkal jobban megbecsül bennünket, mint mondjuk a múlt században. Van mocorgás e téren, bár messze még a kívánt cél elérése.

Laboratóriumi dolgozók a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontjában. Fotó: Kallos Bea, MTI

Magyarország 1948 óta kedveskedik ezen a napon a nőknek. Kezdetben egybeforrt a szocializmussal, vagyis a munkahelyi kollektívák közösen lepték meg a női alkalmazottakat, miközben azt hangoztatták, hogy a rendszernek köszönhetően idehaza már megvalósult az egyenjogúság. Alapozták ezt az állítást arra, hogy tömegesen megjelentek olyan munkakörökben nők, ahol korábban csak férfiakat lehetett látni: gyárakat, üzemeket töltöttek fel női alkalmazottakkal.

Viszont a nehéz fizikai munka után egy nőre még otthon várt az ugyanilyen nehéz házimunka is. Ezt persze mindenki elfelejteni vélte.

Nagy Enikõ, önkéntes tûzoltó a budaörsi tûzoltóságon. Fotó: Kallos Bea, MTI

A szocializmusban kissé izzadságszagúvá vált a kötelező ünneplés, mégis a szakszervezetek – saját mellüket verdesve – gondoltak a nőkre egy szál virággal. Szép gesztus. Mégis kicsit visszás…

Ma már inkább ez a kereskedők ünnepe: a férfiak megajándékoznak minket, különben megsértődünk. Vagy ők azt gondolják, hogy megsértődünk. Ezen a napon ünnepeljük a Zoltánokat is, és mivel az én családomban több ilyen nevű férfi is van, a Nőnap kissé háttérbe szorult. Apám sosem csinált ebből kabinetkérdést: három lánytestvéremet és édesanyánkat rendre elfelejtette köszönteni március 8-án, de azért egy puszit mégiscsak kaptunk a nap végén. Úgy érezte: nemcsak ekkor kell kifejezni a nők iránti tiszteletet, hanem az év többi napján is. Megtette, így nekünk, lányoknak nem is hiányzott az az egy szál piros szegfű.

Megkérdeztem 43 éves férjem: gyerekként, kamaszként hogyan készült édesanyjának, nővérének.

“Amíg óvodás voltam, addig apám intézte az egészet. Elsétált a virágoshoz és vett két cserepes növényt, amit aztán anyám kiültetett a kertbe. Később apám adott valamennyi pénzt, hogy gazdálkodjak azzal én. Anyámnak drágább és szebb virágot választottam, a nővéremnek persze a legolcsóbbat, a visszajárót pedig focimeccsekre költöttem – mosolyodott el a férjem, aki bátran megfogja a porszívót vagy bepakolja otthon a mosogatógépet. Ma már ő többször vásárol be, mint én. Együtt neveljük három oviskorú gyerekünket, és igen távol áll tőle a „feltett lábakkal való meccsnézés egy sörrel a kezében, miközben én vasalok, főzök, cipőt pucolok és gyereket nevelek” sztereotípia.

Munkásmozgalom helyett virágajándékozás – édesanyám négy lányt nevelt fel. Fotó: Rácz Gábor

Fontos mondanivalója van ennek a napnak. Jó érezni a törődést, de csak akkor, ha nem csak huszonnégy órából áll a figyelmesség. Kedves Nőtársaim! Lépdeljünk tovább az egyenjogúság útján! Tanuljunk, dolgozzunk, neveljünk gyerekeket, álljuk meg a helyünket továbbra is és még azon túl, valamint mi se felejtsük el, mikor van a Nemzetközi Férfinap. Segítek: november 19-én.

(Kiemelt kép: Bruzák Noémi, MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top