Magyarország kúl

Idén sem utazhatunk e-jeggyel a BKV járatain

Tovább csúszik a RIGO bevezetése. A BKK szerint a jogszabályi változások okozzák a késést. Eredetileg 12 évvel ezelőtt, 2006-ban akarták elindítani a rendszert.

Tovább csúszik a BKV elektronikus jegyrendszere, a RIGO elindítása – írja az Index. A rendszer széles körű bevezetéséhez szükséges több száz beléptetőkapu helyett eddig csak tucatnyit állítottak fel, és azok sem működnek teljes üzemmódban; a tervezett 11 ezer jegyérvényesítő készülékből csak néhányat szereltek fel, és az utazáshoz szükséges csipkártyák tesztelését sem kezdték el.
 
Az e-jegyrendszert eredetileg 2006-ban akarták bevezetni, aztán 2018-ra csúszott a tervezett üzembe helyezés időpontja. Mint kiderült, ezt sem tudják tartani, a BKK szerint a jogszabályok változása okozza a késést. „2016-tól a projekt jelentős átütemezésére volt szükség, mert az eredeti szerződés megkötését követően a projekt lényeges elemeit érintő jogszabályok is megváltoztak, melyek hatásait az eredeti konstrukció nem volt képes kezelni. Ilyen például a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény és végrehajtási rendeleteinek változása, amely alapvetően érintette a kártyakibocsátást és az ahhoz kapcsolódó regisztrációs folyamatokat” – közölték a lap kérdésére.

Fotó: MTI Fotó / Balogh Zoltán

A BKK szerint folyamatosan szerelik fel és tesztelik az elektronikus jegyrendszerhez tartozó beléptetőkapukat és jegyérvényesítő készülékeket. „A december folyamán telepített – az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó érvényesítő készülékekkel felszerelt – első autóbusz esetében az eszközök GPS-elérésének és adatkommunikációjának tesztjére került sor a lefedettség szempontjából legkritikusabb útvonalakon (pl. Hegyvidék, szűk belvárosi utcák). Ezenkívül az autóbusz felszerelésének egyik legfontosabb célja volt, hogy a szakemberek valós üzemi körülmények között vizsgálhassák az eszközök megbízhatóságát, rázkódás elleni védelmét és az időjárási körülmények elleni tűrőképességét. Az elmúlt öt hónap során az eszközök hiba nélkül üzemeltek, egyetlen esetben sem igényeltek beavatkozást. A Deák téri beléptetőkapukon kicsit fejleszteni kellett, de az elmúlt 3 hónapban – ezalatt egymillió utas haladt át rajtuk – érdemi hiba nélkül működtek az eszközök” – írták.
 
Az Index értesülései szerint a legutóbbi menetrend szerint 2017 év végéig több mint 840 járműre kellett volna felszerelni a fedélzeti érvényesítő készülékeket, és az M1-es és az M4-es metró minden, a projekt által érintett állomásán be kellett volna fejezni a beléptetőkapuk telepítését. Ebből eddig csak három busz kapott jegyérvényesítőt, illetve a Deák téri metró- és a közvágóhídi HÉV-állomás beléptetőkaput.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top