Magyarország kúl

57 kilós harcsát fogott a sporthorgász

Élete legnagyobb halát gilisztával és egy szem kukoricával fogta.

A 48 éves kecskeméti sporthorgász a lajosmizsei Füzes-tavon döntötte meg saját rekordját – írja a Baon.hu. Pinka László Péter hároméves korában került kapcsolatba a horgászattal. A hobbiból azóta szenvedély lett, eddigi legnagyobb fogása egy 27,5 kilogrammos harcsa volt.

A rekordméretű, 178 centiméter hosszú és 57 kilós harcsát hagyományos technikával, csomógiliszta és egy szem kukorica segítségével fogta. Saját bevallása szerint nem is harcsára, hanem pontyra számított. Élete legnagyobb halát mintegy másfél órán át fárasztotta, mire ki bírta húzni a partra.

A helyi horgászati szabályok szerint a tíz kilónál nagyobb harcsát tilos visszaengedni a vízbe, ugyanakkor elvinni sem lehet, értesíteni kell a halőrt. Lászlóék is így tettek, és átadták a halat a horgásztavat üzemeltető egyesületnek.

A kecskeméti horgász elmondása szerint a tó üzemeltetője nagyon örült, hogy végre kifogta az egyik példányt, mert nagyon sok nagy méretű és tápanyagigényű harcsa van a tóban. Jutalma húszezer forint értékű napijegy lett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top