Magyarország kúl

A magyar dráma napja: ünnepi programokkal várnak a színházak

Ma van a magyar dráma napja, ebből az alkalomból a színházak magyar szerzők műveivel, nyílt próbával, díjátadóval és rendhagyó programokkal várják a közönséget. Szombaton a Nemzeti Színház nyílt napot tart.

A Nemzeti Színház épülete (MTI-fotó: Róka László)

A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg ezen a napon, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire és új művek születését ösztönözzék. 

  • A budapesti Bajor Gizi Színészmúzeumban díjátadóval ünnepelnek: péntek délután adják át a drámaírók számára alapított Szép Ernő-díjakat. Az elismerést ebben az évben Tasnádi István, Hajdu Szabolcs és Závada Péter veheti át.
  • A Nemzeti Színházban pénteken tartják Székely János Caligula helytartója című darabjának budapesti bemutatóját; a Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közös produkcióját Szász János rendezésében láthatja a közönség.
  • Szombaton a Nemzeti Színház nyílt nappal várja a látogatókat, gyermekeknek szóló programokkal, kulisszajárással, nyílt próbákkal, kiállítással és koncerttel várják az érdeklődőket.
  • Az Átrium programján a magyar dráma napján Pintér Béla Újabb drámák című kötetének bemutatója szerepel. Az este folyamán Pintér Béla író-rendező-színész a kötetben szereplő drámákról és keletkezésükről beszél, a nézők kérdéseire válaszol, majd dedikálja két kötetét.
  • A Vígszínház a Pesti Színházban ünnepli a magyar drámát szeptember 21-én: Vecsei H. Miklós Mondjad, Atikám! című József Attila-estjét játsszák.
  • A debreceni Csokonai Nemzeti Színházban felolvasószínház szerepel a programban: Kovács Dominik és Kovács Viktor, az idén műsorra tűzött monodráma, a Mintapinty szerzői lesznek a színház vendégei az idei magyar dráma napján. Oláh Zsuzsa színművész közreműködésével a monodráma egy-egy rövid részletét és az ikerpár egy-egy novelláját is megismerheti a közönség.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top