Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Magyarország kúl

Vasbeton, üveg, gaz, gagyi és kommunizmus: a Váci út

Azt mondják, sikersztori, dinamikusan fejlődő üzleti negyed, Budapest jövője. Meg azt is, hogy sivár, lehangoló város a városban, ahol irodisták és lecsúszó munkások kerülgetik egymást tanácstalanul. Mindkettő igaz. Végigmentünk a Vácin.

Hol van Budapesten az üzleti negyed?

Minden rendes nagyvárosban van, nem? Akárcsak bulinegyed, óváros, elit kerület, lehúzós turistaetető központ, gettó és így tovább. Budapest márpedig rendes nagyváros, ebből minden van benne, de ha azt mondjuk, üzleti negyed, az ember hirtelen nem tudja, mire gondoljon. Aztán eszébe jut a Váci út, és elkezdi furcsán érezni magát.

Fotók: Neményi Márton

Mint sok mindent, ezt az üzleti negyed dolgot is a magunk módján, elég furcsán és a történelemnek kiszolgáltatva intéztük. Konkrét negyed helyett ugyanis az irodisták és bizniszmenek az ország egyik legszélesebb, legforgalmasabb, legszmogosabb útjára járnak dolgozni. Egyszerre sivár, lehangoló, összetett és izgalmas; nem is egy kerületről beszélünk, hanem legalább háromról, és csak egy része konkrétan üzleti, a többi, hát… ez:

Meg ez:

A Váci út persze sosem kulturális jelentősége miatt volt fontos: már akkor is perifériának számított, amikor még csak Buda volt, meg Pest. Mégis ez volt az út, amely világvárost csinált a fővárosból. Ami minimum vicces mondat ma, amikor is

a leszakadó munkásosztály kerülgeti a cigiszünetelő irodistákat, Audi A8-asok ficcennek be az utolsó parkolóhelyekre, miközben tizenöt éves Fiatokból anyáznak kifelé emiatt, és kommunista emlékművek tükröződnek az ezredfordulós vasbeton és üvegépületek homlokzatán.

Egy-két évtizede ugyanis még tényleg azt hitték, hogy kistérségi Wall Street lesz itt. (Nem lett.)

Ahogy a középkori városfalon túli területek, a mai Váci út is erdőkből, legelőkből és tanyákból állt egészen a 19. század közepéig. Ekkor nagy megtiszteltetés érte az itt uralkodó bukolikus idillt: 1846-ban elindult az ország első vasútja a mai Nyugatitól Vácig. A sínek mentén pedig sűrűsödni kezdett az élet.

A kiegyezés után kezdtek ideköltözni a gyárak, üzemek. Hamarosan majdnem összefüggő ipari terület alakult ki. Ekkor már belvárosnak számított a pályaudvaron túli terület, azaz viszonylag kényelmesen tartották a kapcsolatot és szállították áruikat a gyárosok és a belpestiek.

Gondoskodni kellett a személyszállításról is, így elindult a síneken egy lóvasút is. A korabeli szokásoknak megfelelően kissé hektikusan működött, az utasok – munkások és mágnások vegyesen – ki voltak szolgáltatva a lovasok és az állatok hangulatának és annak, elegendőnek ítéltetett-e az utasszám ahhoz, hogy elinduljanak, így mindennapos volt a csúnya beszéd és a kiabálás.

A lóvasút Népszigethez közeli állomásépülete (amely valamiért Bagolyvárként, illetve Vadászkastélyként híresült el) egyébként ma is áll.

A Bagolyvár 1960-ban (forrás: Fortepan)

Az 1873-as városegyesítéskor már hivatalos volt, hogy ez Budapest gyárközpontja, ide költözött mindenki, aki komolyan vette az üzletet. Főleg gépgyárak létesültek – itt volt például az ország első számú hajógyára is –, az üzemek mellett-mögött pedig munkásnegyed formálódott. 

A világháborúk alatt leállt a fejlődés, de ami volt, nagyjából maradt is: a Váci út viszonylag olcsón megúszta a pusztítást és a bombázásokat. Az ipari küllem és miliő pedig kitartott. Mutatjuk is: összegyűjtöttünk pár csodás képet a Fortepanról 1925-től a hetvenes évek végéig.

Az államosítás környékén aztán jól is jött, hogy Budapestnek van egy szépen kiépült gyári-ipari infrastruktúrája a termelésfetisiszta szocializmusban. Ekkor, a hatvanas évek elején azonban már maga a Váci út is fontos lett közlekedésileg: egyre több lett az autó, és egyre sűrűbb a népesség. Ahol akadt szabad terület, ott lakótelepek épültek: a korábbi munkásnegyed már nem volt elég. A hatvanas években kész kis zárt világ, város a városban volt a Váci út: mindenki itt élt, dolgozott, szórakozott.

A villamosközlekedés pedig legendás volt. Nagyon sokféle villamos járt, a kötöttpályás közlekedés rajongóinak állandó témája azóta is a Váci úti BKV-mikrokozmosz. A vonalakat ráadásul teherszállításra is használták a gyárak, így a közlekedés sokszor hektikus volt, a sínek pedig gyorsan koptak, állandóak voltak a felújítások és az elterelések.

1984-ben leállították a villamost, miután átadták a kék metró Lehel tér és Árpád híd közti szakaszát. Hogy micsoda kultúrsokk volt a metró, és milyen nagy élmény a villamos, arról itt egy részlet egy imádni való blogbejegyzésből:

A 3V-vel a metró Újpestig tartó szakaszának ’90-es megnyitásáig sokszor volt alkalmam utazni, szabályosan utáltam, igaz, ebben az is szerepet játszott, hogy legtöbbször orvoshoz mentünk vele… 1988-ban a torokmandulámat (másodszorra!) a Madarász utcai kórházban szedték ki, nyár volt, meleg, az ablakon bejöttek a metróépítés hangjai: a teherautók, a daruk zaja, hegesztés, kopácsolás. Furcsának találtam a felfordulást, hiszen a kórház előtti játszótéren elég sok időt töltöttem anno, a sarkán levő trafik pedig szintén hiányzott, az volt a tipikus Donald rágó beszerzési helyünk kis(ebb) korunkban; a terecske nem is emlékeztetett saját magára.

A mai Váci út (meglepetés!) a rendszerváltás után kezdett alakulni. 1990 és 1995 között konkrétan többet változott, mint az előző évtizedekben összesen. Elkezdett elsorvadni a gyári-ipari világ, hatvanöt (!) vállalat szűnt meg gyors egymásutánban: bezárták vagy privatizáció címén szétlopták őket. Az angyalföldi önkormányzat pedig elég jól ráérzett a korszellemre: már az évtized elején irodanegyedet vizionáltak.

Az igazi kapitalizmus Budapesten a Váci úton kezdődött.

Az egykori Csavargyár helyén megnyílt a Rénó Udvar, a Duna Office Center azóta is a „legkilencvenesévekebb” épület Budapesten, 1996-ban nyílt az első igazi magyar bevásárlóközpont, a Duna Pláza, 1997-ben pedig a nem véletlenül Halálcsillagként emlegetett Rendőrpalota Finta József tervei alapján. Ha valaki nem emlékezne: Westend 1999 óta van. Csak 2000-ig húsz irodakomplexumot adnak át a Vácin.

Ugyanez folytatódott az ezredforduló után. Újabb biznisztornyok, nagyívű tervek és ambíciók. A válság előtt már egész kis minivárost képzeltek ide az érintett önkormányzatok: 15 ezer új építésű lakást adtak át. Még külön főteret is szerettek volna, ezt és sok mást is elkaszálta a válság. Ennek ellenére a Váci út ma is a leggyorsabban fejlődő és változó területe a városnak, az ingatlanszakértők és befektetők igazi sikersztoriként emlegetik, komoly potenciállal. Sokat elmond, hogy az aktuális környezetvédelmi és energetikai elvárásokkal konkrétan

olcsóbb és gyorsabb egy új irodaépületet felhúzni itt, mint bármit felújítani a belvárosban.

Így történt hát, hogy a Váci út olyan lett… hát, erre nincsenek konkrét szavak. Ezért is fotóztuk le. Szóval ilyen: egyszerre posh és lepukkant, sivár és mozgalmas, proli és elit. Szóval mint maga az ország.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.