Igaz Dóra: Bálint és a baleset

– Bálint! – kiáltja anyu, mint mindig. – Óvatosan!

Bálint, vagyis a kapitány, ugyanolyan szemrehányó pillantást vet anyura, mint mindig. Megragadja a kötelet, és felmászik a hajóra. Újra megragadja a kormányt, és dacol a viharral. De amikor jön egy újabb vihar, újra a mélybe kell vetnie magát és…

De ezúttal nem úgy történt, mint mindig. Csattanás volt és reccsenés. És egy hatalmas üvöltés:

– Anyuuu!

De az üvöltés sem segített. Sőt, még az anyai puszi sem, pedig az mindig szokott. Nagyon fájt. Nagyon-nagyon. Nem úgy, mint amikor leesett a bicikliről, és felhorzsolta a könyökét. Sokkal jobban.

– Lefertőtleníted és leragasztod? – kérdezte.

A biciklis balesetkor a ragtapasz megoldotta a dolgot. A nagyobb fájdalomra talán jó lesz a nagyobb ragtapasz. És anyunál mindig van. De anyu most csak ingatta a fejét.

– Bálintkám, sajnos ez most nem segít. Ragtapaszt horzsolásokon, sebeken használunk. Ez pedig nem az.

– Hát mi? – hüppögte Bálint.

– Én nem tudom – mondta anyu. – De elmegyünk valahová, ahol tudják.

– Hová megyünk? – kérdezte anyutól Bálint.

– A rendelőbe – felelte anyu. – Ott alaposan megvizsgálják a karodat.

Fájt, fájt és fájt. Még akkor sem múlt el, amikor megérkeztek a rendelőbe.

Akkor sem, amikor a doktor bácsi megvizsgálta.

– Au! – mondta Bálint.

– Bizony au – mondta a doktor bácsi. – Dagadt a karod, kiskomám, és nem is nagyon tudod mozgatni. Lehet, hogy eltört benne egy csont. Meg kell néznünk. A rossz hír az, hogy nincsen mindentlátó szemem. A jó hír viszont, hogy készíthetünk mégis képet arról, amit nem látunk, a röntgenkészülékkel. Beléd néz, és lefényképezi, amit lát. A varázskép pedig rögtön elárulja, mi a baj.

Ez érdekesnek hangzott. Nem is volt ijesztő. Pedig anyu nem jöhetett vele, ráadásul Bálintra adtak egy rettentő súlyos ruhát (ólomköpeny, magyarázta a doktor bácsi, azért van rá szükség, mert a röntgenezés igencsak komoly varázslat, és ez megvéd), a gép meg olyan furcsán zörgött – de megérte. Bálint még a fájós karjáról is elfeledkezett, amikor a doktor bácsi megmutatta neki az elkészült varázsképet.

– Ez nem is én vagyok! – mondta Bálint elkerekedett szemmel.

– De, képzeld el, ez tényleg te vagy. Csakhogy belülről – mondta a doktor bácsi. – Azért varázskép, mert a csontjaidat mutatja.

– És ez a varázskép megmutatja, mi történt a karommal? – kérdezte Bálint.

– Bizony. Ha jól megnézed a képen ezt a csontot, látsz rajta egy vonalat. Na, emiatt fáj annyira a karod. Ugyanis, kiskomám, ezt eltörted.

Igen, talán-talán ő is látta a varázsképen a vonalat, amit a doktor bácsi mutatott… de csak talán.

– Attól félsz, új csontot kell fabrikálnunk neked? – találta ki a doktor bácsi a gondolatait. – Na nem, nem ilyen súlyos a helyzet. Begipszeljük, és hat hét múlva kutya bajod sem lesz.

Anyu bátorítóan mosolygott. Nem fájt, amikor a doktor bácsi begipszelte Bálint karját. Sőt, inkább vicces volt. Először körbetekerte gézzel, aztán rákent valami folyékony fehér anyagot, ami fokozatosan egyre keményebb lett. Alig pár percig tartott az egész, és Bálint kezén már ott is volt a gipsz.

– Hohó, de te még nem is tudod, mire jó ez! – emelte fel az ujját a doktor bácsi.

– Nem arra, hogy meggyógyítsa a karom? – kérdezte Bálint.

– Persze, hogy arra – bólintott a doktor bácsi. – De ha már egyszer van, használjuk másra is! – Ezzel elvett az asztalról egy tollat, és egy mosolygós arcot firkált a gipszre. – Ehhez mit szólsz?

Bálint alig várta, hogy másnap oviba mehessen. Megfogadta, hogy egy szót sem fog szólni a történtekről. Csak a begipszelt karját dugja a többiek orra elé. És a képregényből, amit a gipszére festett, találják csak ki az egészet! Ott pompázik a kalózhajó, a vihar, a baleset, a röntgen-gépnek nevezett mindentlátó szem, a zombicsontok és a doktor bácsi is. És bárki rajzolhat a gipszére, aki háromszor hangosan elismétli, hogy Bálint a legbátrabb az egész világon!

_{Megjelent a Pagony Kiadó gondozásában 2014
Iillusztrálta: Horváth Ildi}

További mesékért KLIKK IDE

Gyere és jász velünk értékes ajándékokért! Töltsd fel képedet és nyerj!