Berg Judit: Lengemesék – Nádtengeri nyár

A fűcsomóhoz hasonló fejek csak iskolás korban kezdenek bebarnulni. A lengecsemeték élete ilyenkor hatalmas fordulatot vesz, mert a barnahajú gyerekeket felnőtté avatják, fegyvert és saját nádirigót kapnak, hogy ők is kivehessék részüket az őrök nehéz munkájából. Nem csoda, hogy minden fiatal lenge szívrepesve lesi a víz tükrében, mikor válik zöld haja sötétebbé.

A hadgyakorlat idején Füttyös Vilkó, az eszes és merész lengefiú összeszorított szájjal kalapált egy zsombékon ülve. Zöld haja felborzolódott, tekintetét az ölében tartott szerkentyűre szegezte, de csak látszólag merült mélyen a munkába, a gondolatai messze jártak. Hiába igyekezett, nem tudta elterelni a figyelmét a közelben zajló kiképzésről. Rence Ervin a sziget közepéről harsogta parancsait, de a víz jól vezeti a hangot, Vilkónak néha úgy tűnt, mintha a szomszéd bambuszok mellől érkeznének a kiáltások. A levegőben Vilkó régi barátai száguldottak rigóháton, a zuhanórepülést, a hirtelen fordulásokat és a célba dobást gyakorolták éppen.

Mocsári Miki és Gyékényes Geri régebben minden szabad idejét Vilkóval töltötte. Őszintén csodálták barátjuk találmányait és ötleteit, és arról ábrándoztak, hogy hárman együtt válnak majd győzhetetlen harcosokká. Csakhogy Vilkó haja nem barnult be a tavaszi ifjoncavatásra, így Miki és Geri nélküle kapta meg első rigóját és buzogányát. És hogy a helyzet még szomorúbb legyen, Vilkó lánybarátait is felavatták. Az ijedős Borzas Füzi, és barátnője, a copfos Lile is ott gyakorlatozott Rence Ervin csapatában.

Mikor a csapat harmadszor húzott el Vilkó feje felett, a lengefiú megelégelte a kalapálást, felpattant és kotorászni kezdett a nádtövek között. A kis motor, amit az ölében tartott, elkészült már, eljött az idő, hogy felszerelje a csónakjára. Merthogy Vilkó legújabb találmánya egy gyorsan száguldó, könnyen irányítható motorcsónak volt. A fakéregből készült hajótest a nádasba rejtve várta, hogy rákerüljön a motor. Vilkó biztos kézzel, mégis sietve dolgozott. Alig várta már, hogy végre kipróbálhassa, milyen érzés evezők nélkül, szélsebesen hasítani a vizet.

A hadgyakorlat éppen kapóra jött. Most mindenki a kiképzéssel van elfoglalva, biztos nincs idejük a nádtöveket és vízi járatokat ellenőrizni, így talán nem fogják Vilkó motorcsónakját sem észrevenni. Merthogy Vilkó szokás szerint tilosban járt. Zöldhajú ifjoncoknak tilos egyedül vízre szállni, járműre ülni, és legfőképpen kísérő nélkül utazgatni a Nádtengeren. De Füttyös Vilkót a szabályok betartásánál sokkal jobban izgatta, hogy kipróbálja végre a találmányát.

Már a kormánylapátot próbálta rögzíteni a csónak hátoldalán, mikor bizseregni kezdett mindene. Először csak a nyakán futott végig a hideg, aztán borsódzni kezdett a háta, végül a furcsa érzés végigszaladt a végtagjain is. Amikor már a fülcimpája is égett, Vilkó óvatosan megfordult és körülnézett. Akkor szokta ilyen kellemetlenül érezni magát, amikor valaki titokban bámulja. Csak nem bukott le máris? Lehet, hogy Rence Ervin még a hadgyakorlat közben is rajta tartotta a szemét?

Szerencsére nem. Az őrparancsnokot kellőképpen lefoglalta az ifjoncok kiképzése. A kíváncsian bámuló szempár tulajdonosa egy pikkelyes bőrű, izmos hátú vízisikló volt. Hajlékony testét a nádszálakra csavarva napozott a vízfelszín fölött, lustán bámulta Vilkó titkos munkálkodását, miközben néha gúnyosan kiöltötte a nyelvét.

– Mi lesz ebből? – bökött a motorcsónak felé érdeklődve, miután tekintete összetalálkozott Vilkóéval.

– Semmi közöd hozzá! – mordult rá Vilkó. – Nem szép dolog leskelődni.

– Én csak sütkérezem a megszokott helyemen. Nem tehetek róla, hogy éppen itt kezdtél barkácsolni.

– Titok, hogy mit építek, érted? Nem tudhatja senki.

– Én már rég rájöttem – legyintett farkával a sikló. – Egy vacak motorcsónakot készítesz, mert szeretnéd úgy hasítani a vizet, mint mi, vízisiklók.

– Nem titeket akarlak utánozni – mondta Vilkó. – De tényleg motorcsónakot fabrikálok. Ne mondd el senkinek, jó?

– Ugyan kinek mondanám? A mi népünk nem áll szóba a lengékkel.

– Az már igaz, hogy egyedül a siklók nem kérnek a védelemből – csóválta a fejét Vilkó. – Nem is értem, miért. Hiszen mi vagyunk a Nádtenger őrzői, rátok is szívesen vigyáznánk.

– Mi nem szorulunk senkire – sziszegte gőgösen a sikló. – Gyorsabbak és erősebbek vagyunk nálatok.

– Akarsz versenyezni? – húzta fel a szemöldökét Vilkó. – A motorcsónakkal biztos lehagylak.

– Esélyed sincsen – kacagott a sikló, azzal nagy komótosan letekeredett a nádról. – Lassú és sebezhető vagy. Én fogok nyerni!

Vilkó csillogó szemmel rögzítette az utolsó csavart. Nagyon szeretett versenyezni, mindig szívesen bizonyította az ügyességét és rátermettségét. Versenyt hajózni a vízisiklóval igazán komoly megmérettetés volt. Most legalább kiderülhet, tényleg olyan gyors és biztonságos–e a csónak, mint gondolta. A kis ladikot vízre bocsájtotta, aztán tekerni kezdte a kurblit. A motort alaposan fel kellett húzni, hogy utána jó sokáig működjön.

– Kész vagy már? – türelmetlenkedett a sikló.

– Háromra indulhatunk – bólintott Vilkó.

Megegyeztek, hogy a verseny a hínárosig tart. Vilkó a kormánylapát mellé helyezkedve várta a jelt, még a lélegzetét is visszatartotta, úgy koncentrált. A sikló háromig számolt, majd hatalmas lendülettel nekivágott a víznek. Vilkónak sem kellett több, azonnal a nyomába eredt. Egy darabig fej–fej mellett száguldottak a hínáros felé, és a lengefiú boldogan tapasztalta, hogy a könnyű kis motorcsónak gond nélkül hasítja a vizet.

A sikló aggodalmasan pillantgatott oldalra, egyre kevésbé tetszett neki, hogy nem tudja lehagyni a gyorsmozgású hajót. Végül nem bírta tovább, és a győzelem érdekében cselhez folyamodott. Hirtelen alábukott, farkát felcsapta, és hatalmas lendülettel ráütött az elhaladó csónakra. A kéregtákolmány megbillent, a sikló pedig újra lecsapott. A motorcsónak most már felborult, Vilkó a vízbe zuhant. A sikló újra nekirugaszkodott, és egy fél perc múlva már be is ért a célba. Szájába kapott egy szál hínárt, azzal úszott vissza Vilkóhoz, aki prüszkölve és mérgében fújtatva úszkált a felborult csónak körül.

– Én győztem! – büszkélkedett a sikló. – A hínár bizonyítja.

– Csaló vagy! – fújtatott Vilkó. – Tönkretetted a csónakomat!

– Nem vagyok csaló! Úszás közben néha csapkod a farkam. Most is ez történt. Ha elég erős lett volna a csónakod, nem borul fel.

– Direkt felborítottad! – kiabált Vilkó.

– Te is megpróbálhattál volna felborítani – nevetett a sikló. – Csakhogy velünk nem könnyű elbánni. Máskor építs olyan hajót, ami nem süllyed el! Majd akkor versenyezhetünk.

– Nem versenyzem veled többet! Most pedig hagyj békén! Látni sem akarlak!

A sikló kuncogva és elégedetten odébb úszott. Keresett magának egy kényelmes nádtövet, hogy ott folytathassa a napozást. Vilkó közben belátta, hogy a kis csónakot egyedül nem tudja a víz közepén visszafordítani. Se kötele, se daruja, sem egy segítője, akire számíthatna. Egy pillanatig felmerült benne, hogy megkéri a siklót, de aztán elvetette az ötletet. Inkább partra rángatja a saját két kezével, semmint hogy segítséget kérjen egy csalótól. Keserves küzdelemmel a legközelebbi zsombékhoz vonszolta a csónakot. Közben nagy elhatározásra jutott. Leszereli a kéregladikról a motort és a kormánylapátot, és készít egy igazi hajót. Olyat, amit senki sem tud felborítani vagy elsüllyeszteni.

Kiadó: Central Könyvek 2013
Illusztrálta: Timkó Bíbor

 http://www.nlkonyvklub.hu/termekek/18558/lengemesek-1/

 További mesékért KLIKK IDE

Gyere és jász velünk értékes ajándékokért! Töltsd fel képedet és nyerj!