Gyermeki öröm
Szponzorált tartalom

„Ötvenegy évesen értem meg a szülőségre”

Életünk forgatókönyvét csak részben írjuk mi magunk, a sors újra és újra kiveszi kezünkből a tollat, hogy egy olyan irányba szője tovább történetünket, amiről korábban álmodni sem mertünk volna. Rossi Judit, az SOS Gyermekfalvak nevelőszülője mesél erről.

Miért dönt egy sikeres vállalkozó úgy, hogy nevelőszülő lesz?

A házasságom alatt szerettünk volna gyereket, de nem sikerült, a sors más terveket szánt nekem. A válásom után hazaköltöztem a szüleimhez Ceglédre, majd Kecskemétre, ahol egy női fitneszterem alkalmazottja, majd tulajdonosa lettem. Amikor az új párommal megismerkedtem, újra felmerült a gyermekvállalás kérdése, és el kellett döntenem, hogy anya leszek, vagy az új vállalkozásomat építem. Az utóbbi mellett döntöttem – és beletörődtem, hogy ebben az életben saját gyerekem már nem lesz. Harmincnyolc voltam ekkor.

Nehéz döntés volt?

Én ezt már akkor elfogadtam, amikor a férjemmel nem lehetett közös gyermekünk. Mindketten egészségesek voltunk, és bár alávetettük magunkat minden létező tesztnek és vizsgálatnak, mégsem lehettünk szülők. Megbékéltem vele, hogy valamiért ennek így kell lennie, és megtanultam gyerek nélkül teljes életet élni. Én így voltam kerek egész.

Négy évvel ezelőtt aztán jött egy gondolat az örökbefogadásról, amiről hamar lebeszélt az akkori párom, akinek volt már két gyermeke. A szakítást követően azonban nem hagyott nyugodni a gondolat, és csak úgy a semmiből elkezdett foglalkoztatni a nevelőszülőség. Felhívtam egy régi ismerősömet, aki az SOS Gyermekfalvaknál nevelőszülői tanácsadó, felkerestem és hosszan beszélgettünk. Emlékszem, akkor azt mondtam, hogy nekem egy nagyobb, két-hároméves gyermek való, hiszen munkamániás vagyok, ebbe az életritmusba egy újszülött sehogy nem férne bele. Ő egészen mást gondolt erről.

Belevágtál a tanfolyamba?

Nem. Bár novemberben találkoztunk, a nevelőszülői tanfolyam csak márciusban indult, és én újra meggondoltam magam. Túl sok idő telt el, elbizonytalanodtam, meggyőztem magam, hogy az én életembe tényleg nem fér bele más. Nemet mondtam az egészre. Tavaly januárban aztán megrázott a sors, egy macskaköves utcában elcsúsztam, és eltörött a bal bokám. Az élet kényszerpihenőt írt elő, otthon ragadtam, amit legnagyobb meglepetésemre, kimondottan élveztem. Márciusban aztán bejelentkeztem fodrászhoz, ahol rajtam kívül egy másik hölgy is várakozott, akiből váratlanul kiszakadt egy mondat: „Mi lesz velem, ha elviszik Viktorkát! Biztosan megint lefogyok!” Hamar kiderült, az illető az SOS Gyermekfalvaknál nevelőszülő, már harmincnyolc gyermeket felnevelt, tizensok gyermeket örökbe adott – és minden egyes alkalommal belehalt az elválásba.

Az élet nagy rendező, a találkozásunkat követő héten nyílt napot tartottak az SOS-ben, ahova már úgy mentem vissza, hogy ha törik, ha szakad, befizetek a tanfolyamra. Két hétre rá elkezdődött a képzés, én pedig abszolváltam a három hónapot.

Olyannyira komolyan vettem a dolgot, hogy júniusra már vásároltam egy gyerekülést, és a lakásomat is átalakíttattam, hiszen előírás, hogy gyermekenként hat négyzetméteres szobát kell kialakítani. Amivel nem számoltam, hogy nyáron megáll az élet, a gyámhivatal szabadságra megy, és míg normál esetben nyolc napon belül kézhez kapja az ember a nevelőszülői bizonyítványát, nekem szeptemberig kellett várnom. Ekkor már minden gondolatom csak ekörül forgott, olyan volt az egész, mint egy elhúzódó várandósság – nem értettem, mi tart ilyen sokáig.

Szeptember elején végre megkaptam a papírokat, és bár mennem kellett volna műtétre, hogy kivegyék a csavarokat a bokámból, nem mertem befeküdni a kórházba, attól féltem, hogy pont akkor hívnak az SOS-ből. Októberben aztán jött a várva várt hívás, mondták, hogy egy kislányt kellene átmenetileg befogadni. Mindent egyeztettünk, lelpapíroztunk, aztán a nagy nap előtti este lefújták az egészet. Nagyon csalódott voltam, de igyekeztem megbeszélni magammal, hogy ennek valamiért így kellett lennie. Novemberben végképp úgy éreztem, vártam eleget, rávettem magam a műtétre.

Mikulás napja volt, a varratszedésre vártam, amikor megszólalt a telefonom, a nevelőszülői tanácsadóm hívott. Elmondta, hogy egy kéthetes kislányról van szó. Egy órám volt dönteni. Teljesen a történet hatása alá kerültem. Felhívtam a szüleimet, akik nem voltak biztosak benne, hogy egyedülállóként, vállalkozóként hogyan tudnék ellátni egy csecsemőt – erre én úgy felszívtam magam, hogy tárcsáztam a tanácsadót és igent mondtam.

Ezen a ponton már biztos volt, hogy te leszel a gyermek nevelőszülője?

Nem. A rendszer úgy működik, hogy amikor egy gyermek bekerül a rendszerbe, megnézik, hogy melyik hálózat jelentkezik, annak hány nevelőszülője van, és megvizsgálják, ki a legalkalmasabb – például ki lakik  a szülőkhöz legközelebb. A cél, hogy a pici a legjobb helyre kerülhessen. Emlékszem, a pénteki nagybevásárlást intéztem, a pénztárnál várakoztam, amikor jött a telefonhívás. Rám esett a választás, és már hétfőn mehetünk a kisbabáért.

Alig tértem magamhoz – aztán egyből folytattam a vásárlást, amibe olyannyira belehúztam, hogy szombat délutánra mindent beszereztem, amire egy újszülöttnek szüksége lehet; a popsikrémtől kezdve a tápszeren keresztül a babaruhákig, mindent megvettem.

Ez is érdekelhet SOS Gyermekfalu Megnézem

Milyen volt a nagy találkozás?

Éjszaka szinte alig aludtam. Hétfőn 9-re ott voltam az SOS-ben, elintéztük a papírokat és útra keltünk az SOS munkatársaival. Soha nem felejtem el, amikor odaértünk a kórházba, és kinyitották az ajtót, egy apró, pisze orrú, kék szemű kislány feküdt az ágyacskában. Tökéletes volt. Úgy hatott mint egy porcelánbaba. Nála szebbet még nem láttam.

Az asszisztensek kérték, hogy etessem meg és pelenkázzam át – és bár soha életemben nem csináltam ilyet, ők pedig nem nagyon akartak segíteni, megcsináltam hát magam. Döbbenetes volt, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Később is minden jött ösztönösen. Óramű pontossággal háromóránként keltem, pelenkáztam, etettem, büfiztettem. Szinte az első pillanattól fogva egymásra hangolódtunk.

Rossi Judit

Mi lett Virág szüleivel? Látogatják őt?

Gyámhivatali határozat rögzíti, hogy melyik napokon hánytól hányig láthatják a szülők az SOS-ben a gyermeket. Virág anyukája már december 28-án ott volt. Bemutatkoztunk egymásnak, és egyetértettünk abban, hogy tökéletes baba. Ezt követően csak havonta egyszer tudott jönni, nem tehetősek, anyagilag megerőltető számukra az utazás.

Ismered a történetüket?

Igen. Bár nyolc éve együtt voltak, nem szerettek volna gyermeket, mindkettőnek volt már egy-egy kamasz gyermeke, akiket nem ők neveltek. Virág édesanyja aztán egy balesetet követően kórházba került, ahol nem mellesleg az is kiderült, hogy gyermeket vár. Nagyon becsülendő, hogy amint tudott, bement a családsegítőbe, és mondta, tisztában van vele, hogy nem tudja felnevelni a gyermeket, ezért szeretné nevelőszülőkhöz adni. Az első találkozást követően néhány alkalommal még eljött, ám március közepén váratlanul elhunyt. Harmincöt éves volt. Lefeküdt és többé nem kelt fel. Szívelégtelenség. Az édesapja a karantén idején nem jöhetett, de amióta feloldották a szigorításokat, már háromszor is találkozott a most nyolc hónapos Virággal. Nem tagadja, azért jön, mert az anyukáját látja benne.

Nem bánod ezeket a találkozásokat?

Dehogy bánom, fontosak a gyökerek. Tudnia kell, hogy kik a szülei, hogy honnan jött – meg hát őszintén bevallom, nagyon hálás vagyok nekik, hiszen ha ők nincsenek, akkor nem születhetett volna meg ez a gyönyörű kislány, aki már most tele van csodával.

Márciusban volt egy nagyon nyűgös időszaka. Mindent elkövettem, hogy megnyugtassam, de semmi nem hatott – majd a youtube-on elindult Justin Bieber Baby című dala, és azonnal abbahagyta a sírást, elkezdett örömködni. Mind a mai napig, ha meghallja ezt a számot, ujjong. Amikor az apukájának ezt elmeséltem, teljesen ledöbbent: ez a szám volt Virág anyukájának kedvence.

Szoktál arra gondolni, hogy mi lesz, ha esetleg elkerül tőled?

Biztosan belehalnék, de spirituális gondolkodású ember vagyok, és előbb utóbb belátnám, ha az a sorsom, hogy értéket adjak az első három évéhez, akkor ennyi a dolgom. 

Milyen érzés, hogy ötvenegy évesen lettél anyuka?

Nem érzem magam annyinak. Én most értem meg rá – erre az érzésre pedig érdemes volt ennyit várni.

Nyitókép: Profimedia

Olvass még a témában!

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése