Életmód

A 10 legstresszesebb állás – A tiéd köztük van?

Sokan gondolják úgy, hogy a saját állásuk a létező legnyomasztóbb, legstresszesebb. Egy álláskereső oldal jelentése elfogultság nélkül listázza a világ legnagyobb lelki nyomást okozó állásait.

Az amerikai careercast.com álláskereső oldal által összeállított lista első öt helyét – nem meglepő módon –  a tényleges veszéllyel, stresszel járó állások foglalták el. A második ötösben azért találunk olyan pozíciókat, melyekről nehezebben hisszük el, milyen megterhelőek is tudnak lenni.

Íme a lista:
10. taxisofőr
9. fotóriporter
8. vállalatvezető
7. pr-vezető
6. rendezvényszervező
5. rendőr
4. katonai vezető
3. pilóta
2. tűzoltó
1. katona

A lista ellenkező végén, a kevés stresszel járó munkát közt kapott helyet az ékszerész, a fodrász, a szabó és az orvosi műszerész.  Az éves felmérésben 200 különböző szakmát elemeztek a munkakörnyezet, kockázatosság és a szakma versenyképességét figyelembe véve. Vizsgálták azt is, hogy milyen bevételt hoz, milyen fizikai megterhelést kíván az adott munka.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top