Életmód

Pénzt vagy szerelmet?

Az anyagi problémák éppúgy, mint a szürke hétköznapok, kijózanítóan hathatnak még a legnagyobb boldogság közepette is. Mit tehetsz, ha a párkapcsolatodban mégis ezek dominálnak az érzelmek helyett?

„A pénz az egyik utolsó tabu az életünkben. Kapjuk vagy megkeressük, elköltjük vagy félretesszük, de ritkán beszélünk a hozzá fűződő viszonyunkról – magyarázza szakértőnk, Fábián Tamás pszichológus és családterapeuta. – A pénz ősidőkbe visszanyúló talizmán: valami, amiről azt hisszük, megvéd bennünket minden bajtól, ami biztonságot, boldogságot, egészséget és gazdagságot hoz az életünkbe. A párkapcsolatokban jelentkező ilyen jellegű problémák is jobban érthetőek, ha a bankókra úgy tekintünk, mint mágikus erejű, a pszichénk mélyebb rétegeit megérintő eszközre.”

Tényleg a pénz miatt veszekedtek?
A pénzügyekről folytatott vitáink mögött énünk primitív önvédelme munkál. „Kapcsolatunk erősségének, mélységének, bizalommal teltségének egyik legjobb mércéje, hogy mennyit vagyunk hajlandóak feladni ebből a védelemből. Minél inkább biztonságban érezzük magunkat a viszonyban, annál kevésbé fog konfliktust okozni a pénz közöttünk, függetlenül attól, éppen koldusok vagy királyok vagyunk-e” – mondja szakértőnk. Sokszor az anyagiakról folytatott vita csupán ürügye a hatalmi harcnak. „Személyiségünk hasonlósága vagy különbözősége mutatkozik meg abban, ahogyan a pénzről gondolkodunk. Én takarékos vagyok, te költekező. Én kicsinyes, te nagyvonalú. Én intimitásra és romantikára vágyom, te pénzen vett dolgokkal szeretnél elkápráztatni. A mélyebb önismeret és a másikra odafigyelés képes megóvni bennünket e viták pusztító hatásától” – állítja a pszichológus. Ezért ha az anyagiak miatt nézeteltérésetek adódik, gondoljátok át, még milyen erők dominálnak a kapcsolatotokban, és a pénzügyeket leszámítva min kaptok hajba. Ez is segíthet, hogy a mélyen ülő konfliktusokra fény derüljön.

Közös nevező
Az összeköltözés, a közös kassza bevezetése, egy gyermek érkezése, anyagi körülményeink megváltozása számos vitát indíthat el, de ezeket megelőzhetitek az őszinte „pénzbeszéddel”.
1. Csak lazán! Ha partnered nem szívesen szánja rá magát a beszélgetésre, mondd el neki, hogy nem vitázni akarsz, csupán tisztázni egyes kérdéseket, hogy közösen tudjatok tervezni. Egy nyugodt, alkalmas időpontot keress erre, és csempéssz bele humort, lazaságot.
2. Vezessetek próbaköltségvetést! Gondoljátok át együtt, hogyan változtathattok a költségvetésen. Abban is megegyezhettek, hogy a következő egy hónapban írjátok a kiadásaitokat. Ki mire költött egyedül, és mire adtatok ki pénzt közösen? Azt is megnézhetitek, az évnek mely szakaszában jellemző, hogy a szokásosnál többet költekeztek.
3. Állítsatok fontossági sorrendet! Kutatások szerint a párok 85 százaléka nem ért egyet a kiadásokat illetően. Épp ezért, ha szűkíteni kell a derékszíjon, próbáljatok meg először saját igényeitekből visszavenni. Egy pár vagytok, közös céljaitok vannak. Az anyagiakban is megoldást hozhat, hogyha az „én és te” gondolkodásmódot felváltja a „mi”.
4. Zsebpénz módszer
A párkapcsolatban fontos, hogy a feleknek maradjon magánszférájuk is, melyből töltekezhetnek, ahová visszavonulhatnak. Az anyagiaknál is meg kell hagyni egymásnak egy kis függetlenséget. Érdemes elkülöníteni egy bizonyos összeget havonta, amit magatokra költhettek, anélkül hogy el kellene számolni róla.

Ahol segítséget kaphatsz: Fábián Tamás pszichológus és családterapeuta: www.fabiantamas.shp.hu

Itt olvashatsz még a témában:

• Ruediger Dahlke: A pénz pszichológiája (Édesvíz)
• Barta Krisztina–Dominkó Gabriella: A gazdagság magasiskolája (Magánkiadás)
• Deborah L. Price: Pénz – A mágikus játék (Danvantara)

Pénzt vagy szerelmet?Cikkünk a Nők Lapja Psziché Párkapcsolat különszámában jelent meg.
A tartalomból:

  • Csernus Imre: Fájdalom nélkül nincs boldogság
  • Párban, mégis magányosan
  • Vágyak az ágyban – Mersz beszélni róluk?
  • Teszteld! Készen állsz a házasságra?
  • Miért lép félre a férfi?
  • Házasságleckék – nem csak kezdőknek
  • Ha a nőből anya lesz – mit érez a férfi?
  • Jó, ha a párod a legjobb barátod?

    Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt megteheted!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top