Életmód

9 tipp a belső harmóniáért

Próbáld ki egy rövid ideig, milyen az élet tévé, számítógép és konyhai robotgépek nélkül! Használd ki a csendet pihenésre, energiagyűjtésre és a pozitív gondolatok erősítésére.

Ájurvédikus masszázs
A meleg olajjal történő teljes testmasszázs a feszültség levezetésének egyik legkellemesebb módja. Erősíti az immunrendszert, megnyugtatja az idegeket, javítja a keringést, és az alvásproblémák leküzdésében is segít. Emellett fokozza a méreganyagok kiürülését a szervezetből. Teljes relaxációs állapotba juttat.

Ne várj a nyugdíjig!
Az életkor előrehaladtával mindenki jobban kiszűri a negatívumokat, és erőteljesebben az élvezetekre koncentrál – még akkor is, ha beteg. Statisztika igazolja, hogy az idősek derűlátóbbak, dacára a szaporodó orvosi vizsgálatoknak. A 60 és 98 év közötti amerikaiak például 10-es skálán 8,4 pontra értékelték sikereiket. Vegyél példát róluk, próbálj te is az élményekre koncentrálni, és változtass az életszemléleteden!

Kedélyjavító szülői gének
Szakemberek állítják, hogy a DNS-ben tapasztalható különbségek adnak magyarázatot arra, hogy egyesek miért stabilabbak érzelmileg. Persze ez nem jelenti azt, hogy a felhőtlen boldogság kulcsát bármelyik szülő is biztosíthatja csemetéjének. Ám az öröklődés során olyan boldogságraktárak alakulhatnak ki, ahonnan bármikor erőt lehet meríteni. Kanadai kutatók depresszióval kapcsolatos egérkísérletei arra utalnak, hogy az emberi boldogságot egyszer majd lehet szabályozni is a gének manipulációjával.

Magzati állapotban
A floating, vagyis a lebegés nagyon kellemes módja a lazításnak. Egy tojás formájú kapszulába kell befeküdni, amiben 30-40 centiméter mélységű sós vízben lebegünk. Ez fokozza az endorfintermelést, melynek hatására már-már euforikus hangulatba kerülhetünk. Oldja a stresszt, javítja a koncentrációs és tanulási készséget, segít a tudatosság fejlesztésében, a függőségek megszüntetésében, egyensúlyba hozza a két agyféltekét, és ezzel fokozza a kreativitást. A kipróbálók többsége arról számolt be, hogy olyan, mintha az anyaméhben lettek volna, „összeolvadva a kozmosszal, időtlen egységben”.

9 tipp a belső harmóniáért

 

Mozogj, és jobb kedved lesz!
Ha dühös vagy, a mellékveséd kortizolt termel, ez pedig megemeli a vérnyomást és a vércukorszintet, ami szervi gyulladásokhoz, károsodásokhoz vezethet. A testedzés azonban helyreállítja ezt. A futás, a biciklizés és az aerobik endorfintermelésére serkenti az agyat, és ez a vegyület fájdalomcsillapító hatású. Olyan mozgásformát válassz, melynek intenzitása illeszkedik a stressz-szintedhez. Variáld az időtartamot és az erősséget, hogy a szervezeted alkalmazkodóképességét is fejleszd.

Könyvekben a boldogság?
A könyvek legalább olyan erős érzelmi hatásokat, örömöt, nyugalmat vagy éppen fájdalmat és félelmet váltanak ki, mint a filmek – állítja egy tanulmány. Az agyban ugyanis ilyenkor is aktivizálódnak az érzelmekért felelős területek. Ezt a Groningeni Egészségügyi Egyetem Idegkutatási Központjának tudósai mágnesesrezonencia-vizsgálatokkal be is bizonyították. Ezért ha boldog, önfeledt órákra vágysz, olvass könnyed, vidám vagy romantikus történeteket!

Szabad egy halat?
Néhány kutatás szerint aki sok halat fogyaszt, kiemelkedő tanulási képességekre tehet szert, mindemellett nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lesz. Bizonyított, hogy az esszenciális zsírsavak, mint pl. az omega–3, segítenek a depresszió leküzdésében, és nélkülözhetetlenek az agyi funkciók működésének szempontjából is. A könnyű hús az emésztést sem terheli, így aludni is jobban fogsz, ha ezt választod vacsorának.

Teljes ellazulás
A relaxáció a leghatékonyabb természetes ellenszer állandó feszültség esetén. Nyugalmi állapotban a befelé figyelés, a harmónia kialakítása és a lazítás kap szerepet. Az izomtónus és a pulzusszám csökken, a vérnyomás és a belső szervek működése normalizálódik. Megnő az endorfinszint is, ami kellemes közérzetet eredményez. Felmérések szerint csupán 20 percnyi relaxálás körülbelül annyi stresszt vezet le, mintha 3-4 órát aludtunk volna.

Frissítsd a memóriád!
Tudósok azt feltételezik, hogy a kiegyensúlyozott élet, a relaxálás, a jógázás vagy a társas összejövetel késleltetheti a memóriazavarokat azáltal, hogy csökkenti a stresszt. A feszültségek ugyanis túlterhelik az agyat, mert káros vegyületekkel nehezítik a memória működéséért felelős agyi területeket.

9 tipp a belső harmóniáértCikkünk a Nők Lapja Psziché legfrissebb jelent meg.
A tartalomból:

  • Társfüggőség
  • Miért szeretünk adni?
  • Cyberözvegyek – Férjük inkább a laptopjával bújik ágyba
  • Miért fontos, hogy kapcsolatban élj?
  • Apának lenni 20, 40, 60 évesen
  • Méltósággal megöregedni
  • Tavaszi tisztítókúrák

    Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt megteheted!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top