Életmód

Így hat a személyiségre az apai szeretet

Semmi sem befolyásolja olyan következetesen a személyiségfejlődést, mint a szülői elutasítás, különösen az apai – derült ki egy frissen kiadott tanulmányból.

A kutatás során a Storrsban található Connecticut Egyetem Ronald és Nancy Rohner Központjának szakemberei összesen 18 ország 36 tanulmányát nézték át, amelyek 1975 és 2010 között 1400 felnőtt és 8600 gyermek bevonásával készültek. A gyerekek átlagosan 9 és 18 év közöttiek voltak, szüleik 18 és 49 közöttiek. Az eredményekből kiderült, hogy a gyerekekre az apai szeretet és elfogadás akkor is nagy hatással lehet, ha kevesebb időt tölt az apa a gyerekével, mint az anya. Az elutasításra pedig drámaian reagálhatnak a kicsik: csökkenhet az önértékelésük és ellenségessé válhatnak. Az eredmények azonban nem mutattak különbséget a lányok és a fiúk között. A kutatások adatait hét személyiségjegy mentén vizsgálták a kutatók, amelyek a szülői elfogadás és elutasítás elmélet köré csoportosultak.
„Az az igazán fontos a gyerekeknek, hogy tudják, hogy a szüleik elfogadják őket” – fűzte hozzá dr. John Sargent, a Tufts Egyetem munkatársa. A szakemberek szerint a társadalom hajlamos túl nagy szerepet tulajdonít az anyák nevelői szerepének, és nem értékeli eléggé az apákét. A kutatók szerint a társadalmaknak ezért el kellene kezdeniük egyenrangúként kezelni a szülőket. A tanulmány a Personality and Social Psychology Review oldalain jelent meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top