Életmód

Tovább tarthat a szülés, ha félünk?

Általában hosszabban vajúdnak azok a nők, akik rettegnek a szüléstől, mint azok, akik nem félnek az esemény előtt – mutatta ki egy kutatás.

Egy, a napokban napvilágot látott norvég tanulmányból az derül ki, hogy a szüléstől tartó nők körülbelül másfél órával tovább vajúdtak, mint a többi kismama. A szüléstől való félelem ezen kívül az eszközös szülés és a császármetszés magasabb valószínűségével is összefügg. Az Akershus egyetemi kórház kutatói több mint 2200 várandós nőt kérdeztek meg a szüléssel kapcsolatos érzéseikről. A nők 7,5 százaléka félt a szüléstől. A szüléstől félő nők esetében a vajúdás időtartama még akkor is hosszabbnak mutatkozott, amikor a vajúdást meghosszabbító egyéb tényezőket, például az epidurális érzéstelenítést és a szülés megindítását is számításba vették. A kutatók ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy bár a szüléstől félő nők esetében hosszabb a vajúdás, 89 százalékuk sikeres hüvelyi szülésen esett át. Ez az arány 93 százalék azok körében, akik nem félnek a szüléstől. Samantha Salvesen Adams, a tanulmány társszerzője szerint annak ellenére, hogy a hosszabb vajúdás általánosságban megnöveli az eszközös szülés és a sürgősségi császármetszés kockázatát, a szüléstől félő nők nagy többsége sikeresen tudott hüvelyi úton szülni, ezért nem indokolt, hogy esetükben az orvosok rutinszerűen válasszák a tervezett (elektív) császármetszést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top