Életmód

Legyőzhető a pókiszony

A póktól való rettegésünknek állítólag már egy pár órás terápiával búcsút inthetünk.

A kezelésen részt vevő páciensek először megtanulnak olyan információkat erről az ízeltlábúról, melyek félelmeik és tévhitük eloszlatásában segítenek. Aztán kívülről megérintik a pók terráriumának falát, majd ecsettel, kesztyűben és kézzel is hozzányúlnak az állathoz. A terápia után az MRI-vizsgálat kimutatta, hogy a résztvevők agyában a félelemért felelős területen a korábbinál jóval alacsonyabb volt az aktivitás, és ez fél évvel a kezelés után sem változott. A Northwestern Egyetem kutatását végző szakemberek abban bíznak, hogy a félelem hosszú távú megszüntetése más fóbiák, szorongások esetén is alkalmazható lesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top