Életmód

A boldog házasság újabb titka

Évi huszonegy percen múlik a boldog házasság – állítják Northwestern Egyetem szakemberei.

A szakemberek szerint azoknál a pároknál, akik évente háromszor rászánják magukat, hogy kitöltsenek egy mindössze hét percet igénybe vevő online tesztet, nem fog kihűlni a szerelem.
A vizsgálatot készítő Eli Finkel, a Northwestern pszichológiaprofesszora munkatársaival 120 párt követett nyomon, amelyek egy része alkalmazta a fent említett online módszert, másik része viszont nem. Két éven át minden negyedik hónapban valamennyi párnak be kellett számolnia arról, mennyire elégedettek a házasságukkal, milyen fokú a kettőjük közötti szerelem, intimitás, bizalom, szenvedély és elkötelezettség. Arról is vallottak, mivel kapcsolatban volt a legjelentősebb nézeteltérés kettőjük között az utóbbi négy hónapban, és a legutóbbi konfliktusukat meg kellett próbálniuk egy kívülálló, harmadik személy szemszögéből elemezniük.
A vizsgálatból kiderült, hogy egy év elteltével mindkét csoport házasságának minősége megromlott valamelyest, ám azok, akik a második év során négyhavonta elvégezték ezt az írásos tesztet, szinte teljesen lényegtelennek érezték ezt a változást, és a veszekedéseiknek is sokkal kisebb jelentőséget tulajdonítottak, aminek köszönhetően jóval elégedettebbek voltak a kapcsolatukkal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top