Életmód

Az aggódás gyengítheti az immunrendszert

A stresszes helyzeteken való idegeskedés összefüggésbe hozható különféle gyulladásos megbetegedések kialakulásával – állítja egy friss kutatás.

Az egyesült államokbeli Ohiói Egyetem szakértői 34 egészséges nőt vontak be a kísérletbe. Mindannyiuknak két fehér köpenyes, rezzenéstelen arcú személy előtt kellett beszédet mondaniuk arról, miért alkalmasak egy adott állás betöltésére. A csoport egyik felét arra kérték, hogy gondoljanak arra: éppen nagy nyilvánosság előtt beszélnek, míg a többiek semleges képekre és tevékenységekre asszociáltak, úgymint egy hajóra vagy a bevásárlásra. A kísérlet során vett vérminták alapján a nyilvános beszéd miatt aggódók CRP-szintje jelentősen magasabb volt, ráadásul az esemény után még legalább egy órával nőtt az érték. Ugyanannyi idő alatt viszont a második csoport CRP-szintje vissza is állt a kiinduló pozícióba.
A vizsgálatban mért C-reaktív fehérje egy olyan protein, amelyet a máj termel az immunrendszer gyulladásos válaszaként. Szintje trauma, sérülés vagy fertőzés esetén indul emelkedésnek. Az orvosi gyakorlatban arra használják ezt az értéket, hogy megállapítsák, van-e gyulladás a páciens testében, de arra is alkalmas, hogy bizonyos betegségek későbbi kialakulásának kockázatát jelezze.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top