Életmód

Nem baj, ha rendetlen az íróasztalod!

Egészséges étkezésre, hagyományok tiszteletére ösztönöz a rendezett íróasztalnál végzett munka – állítja egy új kutatás. Vajon mik az előnyei a rendetlen íróasztalnak?

A Minnesotai Egyetem munkatársai Kathleen Vohs vezetésével arról számoltak be, hogy a rendetlen környezetnek is vannak értékes következményei. Korábbi kutatások alapján már tudni lehetett, hogy a rendezett környezet jó dolgokra sarkallja az embereket: nem követnek el bűnt, nem szemetelnek, és nagylelkűbbek másokkal.
Az első kísérlet során a résztvevőket arra kérték, hogy töltsenek ki egy kérdőívet egy irodában. Egy részük tiszta és rendezett környezetben végezte a munkát, a többiek pedig rendetlen irodában. Az alanyoknak ezt követően lehetőséget adtak arra, hogy saját pénzükből adományozhassanak jótékony célra, és választhattak egy alma és egy nyalóka közül. Az eredmény pontosan az lett, amit a kutatók vártak: a rendezett környezetben lévő alanyok több pénzt adományoztak, mint a rendetlen irodában lévők, és nagyobb valószínűséggel választották az almát a nyalókával szemben.
A következő kísérletben azonban azt vizsgálták, milyen újszerű felhasználását tudják a résztvevők kitalálni a pingponglabdának. A rendes és a rendetlen irodában lévő alanyok ugyanannyi új ötlettel álltak elő, de a pártatlan zsűri szerint a rendetlen irodában tevékenykedők ötletei érdekesebbek és kreatívabbak voltak. Az is kiderült, hogy amikor a résztvevőknek választaniuk kellett egy új és egy régi termék közül, a rendetlen szobában lévők nagyobb eséllyel választották az újat. Ez is arra utal, hogy a rendezetlen környezet a hagyományoktól való elszakadásra ösztönzi az embereket, és nyitottabbá válnak az új ötletekre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top