A televízió és a többi képernyős készülék – kezdve a laptopoktól az okostelefonokon át a tabletekig – hasznos és nehezen nélkülözhető eszközei a 21. századi életvitelnek. Ám nem mindenkinek szolgálják a javát. A gyerekek például akkor is civilizáltan és egészségesen nőhetnek fel, ha pici korukban egyáltalán nem kerülnek kapcsolatba velük. Sőt, inkább akkor fejlődnek megfelelő irányba, ha kütyük helyett inkább a valósággal érintkeznek, és a fantáziavilágba kalauzoló meséket nem a képernyőről, hanem édesanyjuk, édesapjuk szájából hallgatják.
Otthon sok a tévé, kevés a mesélés
Egy 2014-es felmérés szerint a magyar gyerekek elképesztően sokat ülnek a televízió előtt: napi 197 percet, vagyis több mint három órát töltenek tévézéssel, és ennek több mint hatvan százalékát teljesen egyedül. A szülök pedig egyre többet panaszkodnak, hogy a gyermek ideges, nehezen kezelhető, agresszív, az iskolában pedig fáradt, aluszékony, figyelemzavaros tanulókkal küszködnek a tanárok. A tévézés ráadásul belenyúlik az estébe is, amikor családi programként a gyerekekkel közösen nézik a szülők a gyakran durva, nem éppen gyerekeknek szóló műsorokat. Közösségi programmá alakult a televíziózás, ami egyértelműen a szülők felelőssége. Pedig ha tudnák, mennyivel hasznosabb időtöltés nekik és gyermekik számra is egy fél órás esti meseolvasás, akkor biztosan nem tévét választanák.
Idegesítő műsorok
A képernyő ugyanis káros a gyerekek szellemi, lelki és testi fejlődésére. Nem csupán – és nem elsősorban – a sugárzott műsorok minősége rombol, hanem maga a meredt, mozdulatlan testhelyzet és rohanó, értelmezhetetlen, de az érzelmeket felkavaró, nyugtalanító és drámai hatásokban bővelkedő képek. Figyeljük csak meg: a gyermek leül a tévé elé, ami megbabonázza (a gyors vágások, képváltások, intenzív hangeffektusok éppen azt a célt szolgálják, hogy feszültségben tartsák a nézőt és ne engedjék levenni a szemét a képernyőről), és szépen lassan egyre idegesebb, feszültebb lesz. Elkezdi a körmét rágni, csavargatja a haját, és a belső indulatok, amiket a gyorsaságuk miatt feldolgozhatatlan képek szülnek a gyermekben feloldatlanok maradnak. Ne is ringassuk magunkat abba, hogy ez nem így van akkor, ha a korosztályának megfelelő adást néz a gyerek: a kutatások szerint a feszültség éppen a rajzfilmek nézése közben növekszik leginkább bennük. De nem pusztán attól lesz ideges, mert vadak és értelmezhetetlenek a műsorok számára, hanem azért is, mert közben egyhelyben ül és a szervezete mozgásigényét nem elégíti ki.
A mese fejleszti a fantáziát, a tévé sorvasztja
Egyrészt tehát a televízió folyamatosan feszültségben tartja a gyermeket, aminek hosszú távon nem csak az idegeire, de a fizikumára is negatív hatása lesz. Másfelől pedig a képernyőről a kicsik készen kapják a világot: nekik nem kell hozzátenni semmit, a fantáziájukat nem mozgatja meg a tévéműsor. Egy idő után ezért elfelejtenek belső képeket készíteni, amik pedig olyan intenzíven jelentkeznek akkor, amikor valaki mesét olvas fel számukra. Ekkor a gyermek saját maga formálja meg a képzeletében a figurákat, és eközben az idegrendszer és a, lélek fejlődése szempontjából igen fontos és komplex gyakorlatokat végez – mindezt játszva. Ha ezek a gyakorlatok hiányoznak, annak a képzelőerő, a kreativitás, az agy idegi kapcsolatainak fejlődése és a lelki érzékenység látja majd kárát a gyermekben.
A tévé sosem simogatja a gyereket
Ezek a belső képek, amik a mesehallgatás során kialakulnak a gyermek fejében nagyon fontosak a szorongás és a problémák feloldásában. A számukra túl zavaró, gonosz” személyeket, jelenteket csak éppen annyira jelenítik meg magukban, amennyire még el tudják viselni, fel tudják dolgozni, a televízió viszont rákényszeríti az műsor alkotóinak képeit, fantáziavilágát a gyermekre tekintet nélkül arra, hogy hol húzódik a gyerek tűrőképessége. Mesélés közben a szülő figyelheti a gyerek reakcióját, látja, ha lankad a figyelme vagy éppen már alszik, de emellett válaszolni tud a kérdéseire is, együtt megvitathatják a hősök jellemét és a cselekményeket. Ez az interakció fejleszti a gyermek gondolkodását, építi a kapcsolatot a szülő és a gyermeke között, gyarapítja a szókincset, segít feldolgozni a mesehallgatás közben feltoluló feszültséget, magyarázatot ad a nehezen érthető konfliktushelyzetekre és erkölcsi problémákra. A tévé, amely egyoldalúan, frontálisan “szórakoztat”, nem ad lehetőséget a kérdéseknek, nem lehet beszélgetni vele, sem odabújni hozzá, és nem kap a gyermek tőle megnyugtatást, védelmet, válaszokat.
