Grill

Grillparti a harmadikon, avagy vacsi 20 perc alatt

Persze az elektromos grillen sült menünek nincs olyan finom füstös íze, de legalább nem a tűzhely mellett görnyedtünk...

Az egész úgy indult, hogy vettünk egy kontakt grillt, amivel 4 napos kenyérből is tökéletes melegszendvicset gyárthatunk, imádjuk. (De ez nem egy óda a grillhez anyag, szóval csak a teljesség kedvéért az infó.) A dobozán az állt, hogy ki is lehet nyitni, és hagyományos grillsütőként is gond nélkül használható. Eddig azonban eszünkbe sem jutott próbálkozni, a hétvégén viszont grillpartira voltunk hivatalosak, amit ki kellett hagynunk. 10-20 percet intenzíven szomorkodtunk, majd gondoltunk egyet, és a frissen mosott, éppen száradó ágynemű mellett üzembe helyeztük a házi kedvencünket, és annyit már most tudunk, hogy ez nem egyszeri alkalom volt.

Íme a receptek!

Grillezett hal és rák

Hozzávalók a halhoz

• Fejenként 1 nagy szelet grillezni való hal (A legjobb, ha van bőre, nekünk tőkehalunk volt a mélyhűtőben és azzal elég nehéz volt dolgozni, legközelebb pisztrángot vagy makrélát sütünk, az tuti.)
• 2 gerezd fokhagyma apróra vágva
• olívaolaj
• só
• bors
• citrom

A halat kicsit besóztuk, alaposan beborsoztuk, meglocsoltuk olajjal és fél citrom frissen facsart levével, majd rászórtuk a fokhagymát. 10-20 percre félretettük, ameddig a többi grillezni valót előkészítettük.

Grillparti a harmadikon, avagy vacsi 20 perc alatt

Oldalanként 3-4 perc a grillen bőven elég neki.

Hozzávalók a rákhoz:

• 25 dkg friss vagy mélyhűtött rák (fontos, hogy ne legyen előfőzött)
• fél csokor petrezselyem
• 1 gerezd fokhagyma felszeletelve
• só
• bors
• olívaolaj (de olvasztott vajjal is összekeverhetjük, csak akkor rögtön süssük és ne hagyjuk állni)
• ízlés szerint mehet hozzá egy jó adag csilipaprika is

A rákot összekeverjük a fokhagymával, a sóval, a borssal, a petrezselyemmel és az olajjal. Kb. 10 percet állni hagyjuk, majd a grillen 5-8 perc alatt készre sütjük. Ha nyers rákot sikerült szerezni, akkor onnan tudjuk, hogy készen van, hogy rózsaszín a színe, és nem szürke. 

Kísérőnek még rádobtunk 1-2 szelet húsos szalonnát és kenyeret is a grillre.

Grillparti a harmadikon, avagy vacsi 20 perc alatt
Grillparti a harmadikon, avagy vacsi 20 perc alatt

Grillezett paradicsom és hagyma

Így készül a grillezett paradicsom: A paradicsomot félbevágjuk, sózzuk, borsozzuk, olívaolajjal meglocsoljuk, majd friss fűszernövénnyel meghintjük. Én turbolyát tettem rá, mert az volt szedhető állapotban, de mehet hozzá bazsalikom, zsálya, tárkony, sőt kakukkfűvel is finom. 5 percet állni hagyjuk, majd a húsos oldalával lefelé elkezdjük megsütni. Ha finom érett paradicsomot kapunk, akkor 3-4 perc bőven elég lesz. Ezt a pácolt paradicsomot egyébként sütés nélkül salátaként is simán bevállaljuk. 

A grillezett hagymához a hagymát sózzuk, borsozzuk, majd megkenjük jó csípős mustárral. Egy kevés olajat öntünk rá és 8-10 perc alatt megsütjük. A mustártól pikáns lesz az egyébként édesre sült hagyma.

Grillparti a harmadikon, avagy vacsi 20 perc alatt

Ha valaki nem bír magával, az csinálhat szószt is a menühöz, mi így voltunk vele. Tejfölt összekevertünk majonézzel, citromlével. Sóztuk, borsoztuk, és beleaprítottunk 3 jóféle házi csípős ecetes paprikát. (Nálunk ez futott kecskep..cse címszó alatt, de valószínűleg ennél van kifinomultabb neve is.) A teljesség kedvéért még egy kevés metélőfokhagymát is tettünk bele, ha már ültettünk egy hatalmas cserépnyit, és kész is. 

Grillparti a harmadikon, avagy vacsi 20 perc alatt

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top