Hurrá nyaralunk

Nyári táborok – ide mennek a celeblurkók

A hírességek is szeretik, ha gyermekük megtapasztalja a táborozás élményét. Vannak, akik sporttábort választanak csemetéiknek, míg mások inkább a kézművesszakkörökben hisznek.

Nagy napközi- és táborkörkép! Segítünk választani a lehetőségek közül! Sorozatunk első részét itt, míg a második részét ezen a linken éred el!


Rubint Réka
„Nálunk a nyár is a sportról szól”

Nyári táborok - ide mennek a celeb lurkók

 

Nem fognak unatkozni az idén Rubint Réka és Schobert Norbi gyerekei. „Nálunk a nyár is a sportról szól. Lara egy hétig lesz biciklistáborban egy tanyán, ahol a tanyasi élettel is megismerkedik, majd egy hétre Norbikával együtt mennek Szávay Ági angol tenisztáborába, ugyanis mindketten imádnak teniszezni – mondja Réka. – Lara ezen kívül részt vesz egy aerobiktáborban is, ugyanis most éppen ez a kedvenc sportja. Persze nem maradhat ki a sorból a mi törökországi és a belföldi életmódtáborunk sem, oda is eljönnek velünk, akkor lesz tulajdonképpen együtt a család, az lesz a mi közös nyaralásunk.”

Keleti Andrea
„A lányom megtanulja a divattervezés alapjait”

Nyári táborok - ide mennek a celeb lurkók

 

Keleti Andrea lánya, a tizenkét éves Viki hónapokon át böngészte az internetet, míg megtalálta azt a programot, amiről nem lehetett lebeszélni. „A lányom régóta kacérkodik azzal a gondolattal, hogy megtanul varrni, ahogy én is annak idején – mondja Andrea. – Addig keresgélt a különböző lehetőségek között, míg talált egy divattervező-tábort, ahová már be is iratkozott. Azt mondja, oda a barátnői nélkül is elmegy, annyira szeretné. A turnus végére a gyerekek egy ruhát is elkészítenek, mégpedig önállóan. Viki lovastáborba is megy, mint tavaly, én persze ebben is nagyon támogatom.”

Ada
„A fiúk imádják rúgni a bőrt”

Nyári táborok - ide mennek a celeb lurkók

 

Ada hétéves ikerfiai, Bálint és Bence idén nyáron belecsapnak a tanulásba. „Már tavaly is akartak a Balatonnál táborozni, de korainak éreztem, idén viszont valószínűleg elengedem őket, mert imádnak focizni – mondja a Reflektor műsorvezetője. – Ezen kívül már az is biztos, hogy a fiúk egy hónapot Angliában töltenek majd az anyukámnál. Nem csak nagyizás lesz a program, hiszen két héten át abban az iskolában tanulnak majd, ahová az öcsém is jár. Bálint és Bence néhány szót már tud angolul, de ha kimennek, biztosan ragad majd rájuk a nyelv.”

Forrás: Story magazin

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top