Grill

Boldogító reggeli nyáron

A szabadság első napjaiban megérdemelünk egy királyi reggelit, amit túlmutat a szokásos 2 perces vajas pirítóson...

Boldogító reggeli nyáronAmerikai palacsinta áfonyaszósszal

Hozzávalók 4 személyre:

  • 20 dkg liszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 tojás
  • 2 evőkanál barna nádcukor
  • 4 dl tej
  • 5 dkg vaj
  • 25 dkg áfonya
  • 1 teáskanál citromlé
  • 2 evőkanál porcukor

A lisztet a sütőporral elkeverjük. A tojást felhabosítjuk a cukorral, majd felhígítjuk a tejjel és az olvasztott vajjal, végül elkeverjük a sütőporos liszttel. Serpenyőben közepes lángon kisütjük a palacsintákat (kb. fél merőkanálnyit tegyünk egyszerre a serpenyőbe). Sütés közben a tésztájába is dobhatunk áfonyákat. Az áfonyát megmossuk, majd a citromlével és a porcukorral leturmixoljuk, szitán átszűrjük, és ezzel az öntettel kínáljuk a palacsintákat.

Boldogító reggeli nyáronZabkása málnával és pirított mogyoróval

Hozzávalók 4 személyre:

  • 10 dkg zabpehely (apró szemű)
  • 2 dl víz
  • 2 dl tej
  • 5 dkg natúr földimogyoró (sótlan)
  • 1 nagy evőkanál méz
  • 10 dkg (fagyasztott) málna

Fazékba öntjük a zabpelyhet, szárazon addig melegítjük folyamatos kevergetés mellett, míg finom diós illat száll fel belőle. Hozzáadjuk a vizet, elkeverjük, majd ha már felvette a vizet, beleöntjük a tejet. Közben egy száraz serpenyőben megillatosítjuk a földimogyorót, majd finomra vágjuk. Az elkészült zabkásához keverjük a mézet és a málna háromnegyed részét. A mogyoróval és a maradék málnával díszítjük. A hideg gyümölcs rögtön fogyasztható hőmérsékletűre hűti a zabkását.

 

Boldogító reggeli nyáronPopover

Hozzávalók 8 darabhoz:

  • 15 dkg liszt
  • 1 evőkanál cukor
  • fél teáskanál só
  • 1 vaníliarúd kikapart magjai
  • 2 dkg vaj, megolvasztva
  • 2 dl tej
  • 2 tojás

A liszthez adjuk a cukrot, a vanília kikapart magjait, a sót, az olvasztott vajat, az enyhén felvert tojást, majd felöntjük a tejjel.

A muffinforma mélyedéseit háromnegyedig megtöltjük a masszával, majd 200 °C fokon 15 perc alatt megsütjük.

Tipp: Tölthetünk bele lekvárt vagy akár krémtúrót, úgy még finomabb lesz.

Tipp: Reggeliztél már fagyit? Ha nem, akkor nyári melegben próbáld ki ezt a receptet!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top