Nyereményjátékok

Richard Bona

Újra Budapestre látogat Richard Bona. A legutóbbi teltházas koncertekbõl okulva ez alkalommal a mûvész két egymást követõ estén várja a jazz és a világzene szerelmeseit az A38 hajóra 2006. július 26-án és 27-én.





Korunk jazz életének legegyedibb hangú basszusgitáros-énekes-zeneszerzőjeként emlegetett kameruni muzsikus 2004-es első budapesti koncertje óta minden alkalmat megragad, hogy visszatérjen hozzánk. A magyar közönség értő figyelme és szeretet-visszaadó képessége éppúgy rabul ejtette, mint fővárosunk szépsége és a magyar konyha ízei. Bár első hazai koncertje óta több más kitűnő produkcióval is megfordult nálunk (Mike Stern Band, Steps Ahead), rajongói számára a teljességet a saját, hatfős zenekarával adott – időnként két és fél – három órás – koncertek jelentik, ahol virtuóz basszusgitár tudása mellett különleges, falzett énekhangját, dalszerzői képességeit és vérbeli showman attitűdjét is megcsillogtatja.

A tavalyi ”leckéből” a szervezők is tanultak: idén nem kívánják szaunává alakítani az A38 fémtestét, egyrészt két koncertre kérték fel a művészt egymást követő napokra, másrészt limitálták a napi nézőszámot, felhőtlenné téve a jazzrajongók szórakozását.

Richard Bona Kamerunban született, ahol a templomi gyerekkórusban eltöltött évek után tinédzserként eleinte gitározni, majd Jaco Pastorius lemezeinek hatására basszusgitározni kezdett. Apja halála után 22 évesen Párizsba költözött, a legenda szerint csomag nélkül, egy szál pólóban, hóna alatt a hangszerével érkezett. Két hónappal később azonban már olyan rangos zenészeket kísért, mint Didier Lockwood, Manu Dibango vagy Salif Keita. Emellett zeneiskolában fejlesztette elméleti tudását és építi kapcsolatait a zenészvilágban. 1995-ben Mike Stern invitálására New Yorkba költözött, és bár eleinte egy szót sem beszélt angolul, kézről kézre adták a sztárok: játszott Harry Belafonte, Larry Coryell, Michael- és Randy Brecker, Steve Gadd, Georges Benson, Bobby Mc Ferrin, Brandford Marsalis és Chaka Khan lemezein, illetve turnézott a Zawinul Syndicate, a Pat Metheny Group és a Steps Ahead kötelékében. Páratlan basszusgitár-tudása mellett egyre nagyobb teret kapott sokoldalúsága kibontakoztatására: énekesként és ütőhangszeresként játszott pl. a Pat Metheny Group: Speaking of now c. lemezén.






1999 óta jelentet meg szólólemezeket (Scenes from my life – 1999, Reverence – 2001, Munia – 2003, Tiki – 2005), amelyeken végre ”főszereplőként” is megismerhettük ezt a rendkívül egyedi hangú muzsikust. Szólóprodukciója Richard sokoldalúsága és páratlan technikai tudása ellenére jóval túlmutat az öncélú hangszerbemutatón: ihletett dalokat és alázatos muzsikálást hallhatunk, Richard pedig nemcsak hangszeresként, hanem frontemberként is páratlanul egyedi, magával ragadó teljesítményt nyújt. Legutóbbi budapesti fellépése idején még melegében mutatta be az akkor néhány napja piacra dobott ”Tiki” albumot – a mostani bulira a mindig hálás hazai közönség minden bizonnyal alaposan felkészült a leckéből és türelmetlenül várja a számonkérést.

Egy bennfentes információ: mivel Richard egyetlen alkalommal sem felejti el megemlíteni a gulyás iránti vonzalmát, a lelkes hazai zenész-szakmából legalább annyi felajánlás érkezett a szervezőkhöz kerti bográcsozás ügyében, mint örömzenélés / jam session-ök terén! És ha minden jól megy, a jeles eseményre pár kitartó rajongó is bebocsátást nyerhet!

Kapcsolódó linkek:
www.richardbona.net
www.smartmusic.hu
www.a38.hu
www.tex.hu



Időpont: 2006. július 26-27. 21:00

Helyszín: A38 Hajó

Jegyek:
Jegyek a Ticket Express jegyirodákban, valamint a helyszínen válthatók:
Jegyár: 5000 Ft


 





Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése