Nyereményjátékok

Nyitott Kapu előadás Somával

Kerekasztal beszélgetés a Nők 2000 Nyitott Kapu Közhasznú Alapitvány szervezésében Soma Mamagésa moderálásával a nemek viszonyáról, annak lehetséges egyensúlyáról.

Nyitott Kapu előadás SomávalSokszor írtam és beszéltem már a megváltozott férfi-nő kapcsolat-, és szerepmintákról. Egyik kedvenc témám, és a szakdolgozatomat is erről írtam. Évszázadokig abban a hitben kellett élnünk, hogy az Isten hímnemű (atyaisten), hogy a nőben, nem lakik lélek (asszony-állat), kivéve “mianyánkat”, Szűz Máriát. S hogy a nő alapvetően nem való másra, minthogy az “anyag mocskán” keresztüli fejlődési lehetőséget adjon a férfiban lakózó léleknek. Ez az ostoba tévhit, és hozományai elképesztő torzulást okozott az emberi pszichében. Óriási egyensúlytalanságból kell visszabillenteni magunkat minél hamarabb egy teljesen ÚJ EGYENSÚLYBA! És mindezt olyan magasabb rendű tudatossággal kell tennünk, hogy férfi és nő a lehető legkevesebbet sérüljön ebben a folyamatban.

Úgyhogy ennek jegyében szeptember 23-án (az őszi napéjforduló napján, mely egybeesik a teliholddal) , az alapitványommal szervezek egy egészen bizonyosan izgalmas kerekasztal beszélgetést a nemek viszonyának változásáról, a nemek egyensúlyáról, jövőjéről.

Időpont: 2010. 09. 23. 19.00.

Helyszín: Károlyi-Csekonics Rezidencia, Bp. VIII. ker. Múzeum u. 17.

 

A meghívott vendégek, a téma szakemberei:

Dr. Daubner Béla (pszichiáter, pszichoterapeuta) , Dr Szilágyi Vilmos (szexuálpszichológus), Szilágyi Gyula (szexológus, szociológus), Dr. Angster Mária (pszichoterapeuta, családállító), és Mester Dóra Djamila (szex-oktató). Az ötletgazda és moderátor én vagyok, leszek.

Elsősorban azokra a kérdésekre szeretnék választ kapni, hogy mi az a szüleinktől, nagyszüleinktől, előző generációktól látott, hozott párkapcsolati minta, amit semmiképpen nem szeretnénk másolni, követni, és mi az, amit célként tüzhetünk ki magunk elé? Honnan jövünk, és mi felé haladunk a férfi-női mintákban, szerepekben? Hol tartunk most? Miben segítheti a ma emberét a tudatosság a párkapcsolatban a harmónia fele, és mi módon lehetne ezt még hatékonyabban kommunikálni?

Szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Soma Mamagésa

További részletek »

Nyitott Kapu előadás Somával

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top